Rendkívül intenzív élményként emlékszik vissza az elmúlt egy évre Richolm Orsi, aki ország-világ előtt kiteregette a párkeresésének legemlékezetesebb, sokszor kellemetlen pillanatait, azokat, amiket mások inkább elhallgatnak. A férjkeresés persze csak az egyik része volt a Hogyan találtam meg a férjemet 2025 júliusáig művészeti projektnek, Orsi a saját magával, a lelkével és a testével való viszonyról is kendőzetlenül mesélt. Rémesen egyszerű volt rákapcsolódni a szorongásaira, a félelmeire és az örömeire is, és szerencsére bárki bármikor végigolvashatja az utazását, a www.0419.love ugyanis a projekt vége után sem szűnik meg.

A www.0419.love főoldala
Az oldallal egyszerre szeretett volna szórakoztatni és megérinteni az embereket, anélkül, hogy ne legyen az egész - Orsi megfogalmazásában – „egy szó és érzelemhányás”. Felmerült a kérdés: miért érdekelte ennyire az embereket Richolm Orsolya párkapcsolati útvesztője? „Emberekből vagyunk, szeretünk olyan dolgokat olvasni, hallgatni, látni, amiben magunkra ismerünk.” Az oldal lehetőséget adott neki arra, hogy olyan dolgokat mondjon ki, amiket élőben ő maga is elhallgat, és hogy azok, akik ugyanazokkal a fájdalmakkal küzdenek, vagy elakadtak valahol az életükben, akár a párkeresésben, magukra ismerjenek.
A rotoszkóp animációkat egy-egy mondat kíséretében osztotta meg, néha napi rendszerességgel, de előfordult, hogy egy-egy hónap is kimaradt. A kezdeti buzgóság után szerencsére sikerült leküzdenie a kényszert, hogy mindenképpen publikáljon, el tudta engedni, hogy másoknak kelljen megfelelni. Önállósága és bátorsága már óvodás korában is kimagasló volt, máig képes bármilyen banális indokkal megszólítani idegeneket, kölcsönkérni a biciklijüket egy körre, vagy szóba elegyedni a kisboltossal. Elmondása szerint a legtöbb esetben kifizetődő beleugrani a legfurcsább szituációkba, mert az emberek pozitívan állnak azokhoz, akik meg merik tenni, amit akarnak.

Az SZFE-n három rövidfilmet is készített magáról: a Mindenki szerint R kicsit fura, az Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról és az R nem akart 25 éves lenni tökéletes bevezetők a blog végigolvasása előtt, Orsi már ezekben nekikezd a saját lelki és szerelmi zűrjeinek a feszegetésébe. Ezekben a kisfilmekben is már kedvenc technikájával, a rotoszkóp animációval kísérletezik, ami az elmondása szerint „baromi jó szemfényvesztés”, mert az is meg tudja csinálni, aki egyáltalán nem ért az animációhoz. A technikával már az egyetem előtt, autodidakta módon kezdett el foglalkozni, és teljesen beleszeretett. A következő években továbbra is ezzel tervez dolgozni, de persze nagyra tartja azokat az animációs alkotókat, akik a legkülönbözőbb technikákkal készítenek filmeket.
Az adás során szóba jöttek az ismerkedési szokásai, mesél olyan random társkereső eseményről, ami annyira abszurd volt, hogy még a blogra se került fel, és azt is felidézi, mit szóltak a férjkereső projekthez azok a férfiak, akikkel az indulás után összesodorta az élet. Az elmúlt évek számára az önismeretről szóltak, folyamatosan azon dolgozik, hogy a régi rossz beidegződéseket, a múltbeli hibáit felismerje. Ennek a folyamatnak fontos része a blog is, mert mások és saját maga előtt is feltárja, hogy mik a hibás minták, amiket el kell engednie. A filmdramaturg énje sokszor hasznos volt az oldal szerkesztése közben, ívet tudott adni a saját történetének.

Részletesen beszélgettünk a férjkeresés motívumáról, ami sokszor sokkal jobban érdekelte a körülötte lévőket, mint saját magát, közeli ismerősei komolyan aggódtak azon, hogy Orsi muszájból akár egy vadidegennel is hajlandó lesz 2025 júliusában összeházasodni - kíváncsiak is voltunk, ő valaha komolyan vette-e, hogy a projekt során megtalálja élete párját. Mesélt az egyedül utazás szabadságáról, a régi blogkultúra és a 2000-es évek tinimagazinjainak varázsáról, a ChatGPT-vel való különleges, szeretettel teli kapcsolatáról, végül a készülő rövidfilmje is szóba került, ami az eddigi legnagyobb munkája lesz.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők. Az adás elején és végén Cobra Man Bad Feeling című dala hallható.
Címlapfotó: Pozsonyi Janka



