Születési nevét Szandtnerről Szamosira változtatta - egyrészt mert senki se tudta jól leírni, és mert egyszerre járt a színművészetire a testvérével, Annával, ezért inkább a módosítás mellett döntött. Első filmszerepe is az iskolához kötődik, akkori tanára, Gothár Péter adott neki egy kicsi, de annál nehezebb szerepet - 23 évesen kapásból egy 5 éves gyerek anyját kellett eljátszania. Ez az élmény egy kis időre elijesztette a filmezéstől és inkább a színház felé fordult: a Vígben kezdett, aztán Szolnokon folytatta, onnan pedig Pintér Béla társulatához került tíz évre, az utóbbi időben pedig szabadúszóként ingázik a darabok és a filmszerepek közt.

Szamosi Zsófia és Nagy Zsolt a Terápiában / Forrás: HBO

Idővel azért megjött a kedve a filmezéshez is, ehhez nagy lökést adott Mátyássy Áron Átok című sorozatának egyik főszerepe. Az Átok három évadot élt meg, de korántsem ért el akkora sikert, mint a 2012-ben induló Terápia. Az izraeli sorozat adaptációja óriási visszhangot kapott itthon, Szamosi Zsófi és Nagy Zsolt szála ráadásul a második évadban is folytatódott. A folyamatosan marakodó házaspár minden csütörtökön ellátogat Dargay András (Mácsai Pál) pszichoterapeuta irodájába, hogy közös sérelmeik mélyére ássanak. Ahogy meséli, színészként óriási munkával és megterheléssel jár, ha a kamera a játékidő felében rád irányul – volt, hogy 10 perces monológokat egyben vettek fel. Mindenkinek ajánljuk, hogy egy huzamban nézze meg Szamosi Zsófiék szálát, iszonyú tömény és katartikus élmény.

A Mindenki kórusvezetőjeként / Forrás: Daazo

Aki az HBO-s sorozatból nem ismerte meg, legutóbbi Oscarunknak köszönhetően biztosan megtanulta a nevét: Deák Kristóf Mindenki-je Los Angelesig vitte őt, az Oscar-átadóra még mindig úgy gondol vissza, mint az egyik legszürreálisabb élményre, amit valaha átélt. Az elképesztő luxus és felhajtás után azt gondolnánk, hogy a világ, vagy legalábbis a magyar castingosok ajtajai tárva nyitva állnak előtte, pedig nem így van – Borbély Alexandrához hasonlóan őt is meglepte, hogy a díj óta milyen kevesen keresték meg őt szerepekkel.

Az Egy nap viszont éppen időben érkezett az életébe (az Oscar idején már erre készült). Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmjében komoly feladatra vállalkozott: egy háromgyerekes anya átlagos napját mutatja be, iszonyú pontosan és olyan izgalmasan, ahogyan még nem láttuk magyar filmben. Apró gesztusokkal, félszavakkal rajzolja meg a megsértett nő alakját, akinek levegőt sincs ideje venni, a napi rutint viszont tartania kell, még akkor is, ha belegebed. Gyors felkészülés után rohamtempóban forgatták le a filmet, ami aztán Cannes-ban is sikeresen szerepelt, Zsófinak pedig sorsszerű ajándékot hozott: a forgatás befejezése előtt tudta meg, hogy gyermeket vár.

Szilágyi Zsófia Egy nap-jában / Forrás: Vertigo

Az Egy nap óta Deák Kristóf Foglyok című groteszk történelmi filmjében kapott egy kisebb szerepet, és egy másik Inkubátoros rendező, Nagy Zoltán Impromptu című elsőfilmjében is, ami szintén nyáron forgott. Vele több rövidfilmet is készített már, köztük a parádés Enyhén sós-t is, és az ő kedvéért egyszer egy ügető lovon is felállt – a beszélgetésből kiderül, hogy miért.

Az interjú után mintha az Egy nap pörgött volna tovább a Filmhuban, ahogy kikapcsoltuk a mikrofont, Zsófi ránézett a telefonjára, “Jézusom, nekem most kéne ott lennem a gyerekért!”, kiáltott fel, gyorsan köszönt és rohamléptekben robogott a lifthez, pont, mint a filmben.

A beszélgetés itt hallgatható végig: