Azután, hogy megnézted Szabó István Az ajtó című filmjét, úgy döntöttél, hogy megkeresed a következő filmedhez Ragályi Elemért. Miért?
Akkor már elég régóta kerestem operatőrt a Kukoricaszigethez. Nagyon alapos kutatómunkát végzek, mielőtt kiválasztom egy-egy filmem stábjának a legfontosabb tagjait. Olyanokat keresek, akikkel jól megértjük egymást, és különösen fontos, hogy közvetlenül mellettem, a kamera mögött olyasvalaki álljon, akiben teljes mértékben megbízom.
Hosszas keresés után találtam meg Szabó István Az ajtó című filmjét, és teljesen lenyűgöztek a képei – ekkor találkoztam először Ragályi Elemér nevével. Utánanéztem, még milyen filmeknek volt az operatőre, aztán felhívtam. Bemutatkoztam, hogy George Ovashvili vagyok Grúziából, és nagyon szeretnék vele dolgozni a következő filmemen. Ő akkor éppen a Balaton felé tartott autóval, és azt hitte, ugratom. Azt gondolta, valaki megvicceli, valami őrült rendező hívogatja, és ezért komolytalanul is válaszolt. De később aztán megbizonyosodott arról, hogy nem valami kandikamerás alak vagyok, hanem valódi személy.
A Kukoricasziget forgatása
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy végül megismerhettem. A karrierem, az életem egyik legfontosabb szereplőjévé vált, az első perctől kezdve apafigura volt a számomra. Igazán a gondomat viselte, nemcsak rendezőként, de emberként is. Mindig erősnek éreztem magam, ha mellette álltam a setben. Úgy hívtam őt, „Dear Mr. Elemér.” Nagyon kedves volt a szívemnek.
A Kukoricaszigetet egy eléggé elzárt, grúz helyszínen forgattunk, a Kaukázushoz közel, és a forgatási helyszíntől nagyjából 60 kilométerre, egy óra autóútra laktunk egy faluban. Minden éjjel együtt mentünk haza és minden hajnalban együtt indultunk el. Ez összesen majd’ négy hónapig tartott. Nagyon sokat beszélgettünk, reggel ébredés után és éjszaka a munkától fáradtan, és olyan érzésünk volt, mintha már mindent tudnánk egymásról. Ez egy nagyon szép időszak volt számomra.
Mit szólt Ragályi, amikor először elolvasta a forgatókönyvet?
Azt, hogy George, jövök, csináljuk. Nem volt kétség, azonnal igent mondott. Végig úgy éreztem, hogy az első perctől, talán még nálam is jobban érti, hogy mit akarok csinálni. Általában az operatőrök, hiába legyenek ismertek, tapasztaltak, csak annyit mondanak, George, bármit kérsz, azt megcsináljuk. De Ragályi esetében nem így volt, mindent alaposan átbeszéltünk, újabb és újabb lehetőségekre hívta fel a figyelmemet. Ez nagyon termékeny és nyugodt munkafolyamat volt így, mert nem éreztem úgy, hogy kizárólag az én felelősségem a film vizuális világa. Több időt és teret adott arra, hogy a rendezéssel foglalkozzak. Alkotótársak voltunk.
Ragályi Elemér a Kukoricasziget forgatásán
A Kukoricasziget után újra megkerestem, mert biztos voltam benne, hogy vele akarok dolgozni. De erre nemet mondott. Azt mondta úgy érzi, megöregedett, hogy valahol be kell fejezni, hogy most már más dolgokkal szeretne foglalkozni. Nem adtam fel, újra és újra felkerestem, győzködtem, hogy tovább kell csinálni. Az utolsó filmemnél is felhívtam, (Beautiful Helen, 2022 – a szerk.) de elutasított. Viszont felajánlotta, hogy elküldi Marcit maga helyett (Ragályi Márton, Ragályi Elemér fia, operatőr). Elképesztő volt, elküldte őt és a focuspullerét, felszereléssel, mindenféle fizetség nélkül. Marci és Elemér olyanok nekem, mintha a családom lennének. Remélem, Marcival még sokat fogok együtt dolgozni.
Marci nagyon jó barátom és nagy tehetség. Bízom benne, hogy követni fogja az apja nyomdokait, és ő is olyan sikeret és annyi tapasztalatot tudhat majd maga mögött az élete végén.
A Kukoricasziget forgatásán készült werkfotókon a sárban fekszetek, úgy tűnik, gond nélkül kiálljátok a nehéz időjárási körülményeket. Ekkor Ragályi 75 éves volt.
Nagyon nehéz körülmények voltak. A nap, a víz, az eső, a szél rengeteg energiánkat elvette, és nehéz volt a forgatásra összpontosítani. Ahogy a főszereplő küszködött a nagy szélben, a sok esőben, úgy szenvedett a stáb is. De Elemér ugyanolyan „fiatal” volt, mint mi, lelkileg és fizikailag is.
Azért voltak a forgatásnak nagyon veszélyes pillanatai. A szigetre, ahol a filmet forgattuk, csónakkal jártunk, és egyszer amikor Elemér be akart szállni, véletlenül úgy billent el a hajó, hogy az összes súly az egyik részébe csúszott, és az fejjel lefelé fordult – Elemér beleesett a vízbe és az átforduló csónak a feje felé közeledett. Nagyon megijedtem, hogy el fogja találni a fejét, és gyorsan beleugrottam én is a vízbe és eltartottam a csónakot, hogy meg ne üsse. Végül minden jól alakult, de ez egy veszélyes helyzet volt.
Az is megnehezítette a forgatást, hogy a kukoricát nem a szigeten, hanem üvegházakban kellett nevelgetnünk. Egy éjszakán át körülbelül húsz ember ültette el őket a szigeten, de a nagy szél miatt reggelre az összes kidőlt. Ekkor értettük meg, hogy nem forgathatunk így tovább, leálltunk három hónapra, hogy erősebb kukoricát nevelhessünk, és csak azután tértünk vissza.
A stábban nagyon sok különböző nemzetiségű alkotó dolgozott. Mi volt a közös nyelvetek? Okozott ez bármilyen nehézséget, vagy éppen ellenkezőleg, gazdagította a filmet?
Angolul beszéltünk, de voltak tolmácsaink is. A főszereplőnk (Ilyas Salman – a szerk.) például török volt, és nem beszélt semmilyen más nyelvet, neki volt egy saját tolmácsa.
George Ovashvili, Ragályi Elemér, Tamer Levent és Ilyas Salman
Volt a parton egy bázisunk, ahol kiraktuk az összes különböző nemzetiség zászlaját, tizennégyet. Amikor idegenek jártak arra, értetlenül kérdezték: „Atyaég, ez meg mi? Valami ENSZ különítmény?” De én mindig így dolgozom, nagyon alaposan válogatom össze az embereket, úgy, hogy alkalmasak legyenek egy ilyenfajta, nemzetközi munkára, a különböző kultúrák kölcsönös megértésére.
Elemér ebben is különlegesen jó volt, nagyon tisztelettudóan viselkedett, minden stábtaggal. Nagyon sok ember dolgozott ezen a filmen, akik különböző nyelveket beszéltek, mindenkinek más volt a kultúrája, a vallása. De Elemér mindenki legjobb barátjává vált.
A Kukoricasziget a természettel való viszony mellett egy bonyolult konfliktusra is reflektál, ami a grúzok és az abházok között áll fenn. Ragályi ismerte a politikai helyzetet?
Mielőtt elkezdtünk forgatni, nagyon sokat beszélgettünk ezekről, sok kérdése volt a helyzetet, a grúzok és az abházok közötti feszültséget illetően, de már eleve nagyon tájékozott volt. Nagyon jól kiismerte magát a grúz politikai viszonyok között is. A forgatásra érkezve pontosan tudta, mit-miért akarunk felvenni.
Mennyi szabadságot engedett meg nektek ez a forgatás? Mennyire hagytad Ragályit kísérletezni?
Fel voltunk készülve a forgatásra, nagyon pontos volt a storyboard, tudtuk, hogy mit akarunk felvenni. Ez nagy szabadságot ad, mert ha van egy ilyen stabil bázisod, akkor ahhoz mindig vissza lehet térni, ha a kísérletek nem sikerülnek jól. Elemérnek mindig nagyon sok ötlete volt arra, hogy egy jelenetet hogyan lehet úgy felvenni, hogy a kameramozgás, a beállítás a lehető legtöbb érzelmet fejezzen ki.
Ő valóban a film vizuális koncepciójának a megalkotója és rendezője volt (angolul director of photography – a szerk). Nagyon sok jó operatőr van a világban, de nekik pontos utasításokat kell adni – azok alapján persze a lehető legjobban fognak dolgozni. De Elemér nem ilyen volt, ő tényleg a film fényképezésének rendezője volt, értette, mi a filmművészet. Mindent tudott, óriási szakmai tapasztala volt.
A legutóbbi filmed, a Beautiful Helen is szerepelt nemzetközi fesztiválokon, a Kukoricasziget Karlovy Varyban fődíjat nyert. De más grúz filmek, A Room of My Own, Brighthon 4th vagy a What Do We See When We Look at the Sky? is nagy figyelmet kapott az utóbbi időben. Hogyan látod most a grúz film helyzetét?
A Szovjetunióban nagyon magas színvonalon működött a grúz filmgyártás. A kilencvenes években az általános viszonyok, a polgárháború és különböző konfliktusok miatt mindent elvesztettünk. A hagyományainkat, a kultúránkat. Az idősebb rendezőgenerációnak kellett vinnie a vállán az egész grúz filmgyártást. Az grúz új hullám csak későn, 2005-2006 környékén indult újra egy új generációval, de nagyon küzdelmes támogatást szerezni. Sok más kisebb országhoz hasonlóan a grúz filmre is nagyjából tíz éve figyelt fel a nemzetközi filmes világ, és ebbe a pillanatba kell máig is kapaszkodnunk. De mára a grúz film nagyon sokat vesztett az erejéből, nagyon nehéz finanszírozni a filmes projekteket, ezért van az, hogy az elmúlt két-három évben alig készült film. Ezek most globálisan is nehéz idők.
Ennek ellenére van olyan filmterved, amin most dolgozol?
Most éppen egy nagy projektet készítünk elő, egy új filmet, aminek a forgatása novemberben indulna el. A címe The Moon is a Father of Mine lesz (A Hold az én apám), egy apa-fiú kapcsolatot bemutató dráma, thriller és road movie-szerű elemekkel. A film egy 1991-es, valós történetet dolgoz fel a családomról, a gyermekkori emlékeim alapján. Hat ország együttműködésében készül el, a ZDF-Arte támogatásával.
Ez az eddigi legfontosabb filmem, és a legszemélyesebb is – mindenképpen mérföldkő a karrieremben. Már öt éve dolgozom ezen a projekten, és nagyon szerettem volna Elemérrel csinálni. De ő azt mondta, nem lehet. Mert valahol be kell fejeznie.
Az interjú képeit George Ovashvili bocsátotta a Filmhu rendelkezésére, köszönjük őket!
