Utazás az őslények világába, rajzolt díszletek között mozgó furcsa alakok, szokatlan, lábbal hajtható repülő szerkezetek, ádáz harcok a világ legbájosabb tengeralattjárójában, titkos kastélyok és laboratóriumok a tenger eldugott csücskében, papírszínházban mozgó valós emberek, az animáció és az előszereplős film bámulatos kombinációja. Karel Zeman halála után közel harmincöt évvel is elvarázsolja nézőit és világhírű rendezőket inspirál.
A huszadik század elején, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén született Zeman, bár már gyerekkorában is a bábfilmek szerelmese volt, nem tudatosan készült filmesnek, de úgy tűnik, bármerre is indult fiatal korában, kalandos útjai egyre közelebb terelték a mozgóképkészítéshez. Szülei kérésére üzleti tanulmányokat folytatott, amelyeknek nagy hasznát vette a későbbiekben animációs stúdiója igazgatásakor. Tizenhét évesen, az 1920-as években a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban reklámtervezést tanult, majd több, mint tíz évet élt Franciaországban, 1936-ig egy marseille-i reklámstúdióban dolgozott, ahol jobban megismerkedhetett az animáció műfajával, sőt, itt készítette el első önálló alkotását is, amely egy rajzfilm-elemeket használó szappanreklám volt. Bejárta Egyiptomot, Görögországot és az akkori Jugoszláviát is, és ezek az élmények mind-mind hatottak a későbbi filmjeire.
A német megszállás alatt ugyan megpróbált hosszabb időt eltölteni Casablancában, fel kellett hagynia kalandos életével, mert politikai okból a hazájában rekedt. Talán nem véletlen, hogy szinte minden filmjének főhőse izgalmas és mesebeli kalandokat jár be. A Film Maratonon vetített az Ördögi találmányt (1958) és Az ellopott léghajót (1967) is Jules Verne könyvei ihlették, de az örök klasszikus Münchausen báró (1962) is bámulatos történések gyűjteménye.
A véletlenek Csehországban is színesítették Zeman életét, ugyanis a film közelébe akkor került, amikor egy brnoi áruház reklámosztályán kezdett dolgozni: egy kirakattervező verseny győzteseként Elmar Klos filmrendező készített vele riportot, akinek annyira megtetszett a reklámszakember látásmódja, hogy azonnal munkát ajánlott neki a zlíni Bata filmstúdióban. Így Zeman végül 45 évesen, az Utazás az őskorba című tudományos-fantasztikus filmmel érkezett meg arra a pályára, amelyre talán tudta nélkül egész életében készült.
Zeman teljes pályája során a saját útját járta, soha nem költözött a pezsgő Prágába, stúdiója haláláig Zlínben üzemelt. Próbálkozott üveganimációval, amely egyedi alkotás maradt a rajzfilmek történetében – nem véletlen, hiszen minden egyes kockához pontosan előre megkomponált alakot kellett elkészítenie az üvegfújó mesternek. Az ötvenes években, amikor a cseh filmipart is államosították, és mint az összes többi környező országban, itt is szocialista realista filmeket gyártottak futószalagon, ő éppen a rá legjellemzőbb retrofuturista animációkkal tarkított trükkfilmjeit gyártotta, és szerzett hírnevet vele az egész világon. És ettől akkor sem szakadt el, amikor a ’60-as években berobbant az újhullám és olyan megkerülhetetlen filmesek hoztak friss lendületet a csehszlovák kultúrába, mint Miloš Forman, Jiří Menzel, Jan Němec vagy Věra Chytilová.
Bár izgalmas történetmesélés és abszurd humor is jellemezte, a filmes varázslóként is emlegetett rendezőt elsősorban a trükkök érdekelték. Élőszereplős filmjeit is animációval, rajzolt díszletekkel és bábokkal zsúfolta tele, folyamatosan analóg újdonságokkal kísérletezett. Gyakran használta az osztott képmezőt, de nem az általunk ismert módon: a képet egy vonallal kettéosztva egyik részén a valós, élő szereplős felvételeket kombinálta a másik részen animációval, így alkotva meg az eltérő technikával készült kép egységét.
Az Ördögi találmány "víz alatti" felvételeiben egy hullámos üveg kamera előtti mozgatásával érzékeltette a tenger alatti torz képet, és egyedi kamerával is dolgozott, amelyben egyszerre két filmszalag futott, az egyiken rögzített anyag takarta ki a másik negatív nyersanyagot, így kopírozva össze az élő szereplős felvételt az animációval. De rengeteget játszott a távolsággal és a perspektívával is, így látszik az Utazás az őskorba című filmjében a körülbelül egy méteres mammut báb az élő szereplők többszörösének, vagy a Münchausen báróban egy másfél méteres festett díszletelem hatalmas szakadéknak, amely felett lovas hadsereg ugrik át.
Hogy ezek a sokszor 5-10 másodperces jelenetek mennyi munkát vettek igénybe, ezt a Karel Zeman, a filmkalandor című dokumentumfilm is érzékelteti. Tomás Hodan munkája az archív felvételeken, a filmrészleteken és a régi munkatársak, családtagok, követők beszámolóján túl egy kísérletet is bemutat. Néhány prágai művészeti egyetemista vállalkozik arra, hogy egy-egy ikonikus jelenetet újraforgassanak, mi pedig végigkövethetjük azt az aprólékos és hosszadalmas, több hétig tartó munkát, amellyel ezeket az egészen rövid filmrészleteket megalkotják. Bár a rekonstruált felvételek sokszor nagyon közel állnak az eredetiekhez, azt a bámulatos precizitást a diákoknak nem sikerült utánozniuk, amit Zeman megkövetelt magától és alkotótársaitól is.
Sok kortársa rajongott érte, csodálói közé tartozott Pablo Picasso, Charlie Chaplin és Salvador Dalí is. Hatott Wes Andersonra, Steven Spielbergre, a róla készült dokumentumfilmben csodálattal beszél a mesterről Tim Burton és Koji Yamamura japán animációs rendező, Terry Gilliam pedig saját bevallása szerint mindegyik filmjében merített a cseh rendezőtől. Zeman különböző, nem feltétlenül filmes területekről összeszedett stábjának is át tudta adni szenvedélyét, akik szinte játszópajtásként vettek részt a varázslat megalkotásában. Az üstökös című, szintén Verne-adaptáció főszereplője, Magda Vášáryová (többek között Menzel Sörgyári capricciójának főhősét is ő alakította) például azt nyilatkozta róla, hogy ezelőtt még soha nem dolgozott olyan forgatáson, ahol ilyen mértani pontossággal alkottak volna meg mindent.
A "cseh Méliès" címet nem csupán kísérletező hajlama és varázslatos trükkfelvételei miatt érdemelte ki Zeman, dialógokkal megtűzdelt filmjei is sok némafilmes jegyet hordoznak. A szereplők elnagyolt mozdulatai, a sokszor burleszkszerű képi humor, az enyhén gyorsított felvételek, a valósághűségre egyáltalán nem törekvő díszletek mind-mind egy több évtizeddel korábbi kort idéznek. Zeman visszatérő inspirációja ráadásul bőven a film keletkezése előtti művészeti ág, a rézkarc, amely sok filmjében megjelenik, de az Ördögi találmány látványvilágát teljes mértékben meghatározza: az egész díszleten fellelhetők a nyomatokra jellemző csíkok, amelyek olyan sűrűek, hogy a díszletfestőnek külön csíkos festőhengert gyártottak. Zeman filmjeit nézve olyan érzésünk támadhat, mintha mesekönyvet lapozgatnánk, és hiába járunk az ’50-es, ’60-as években, mintha egy film előtti képalkotó eszközbe kukucskálnánk be.
Mint sok kelet-európai művész, Zeman sem fejezhette be diadalittasan a karrierjét. Rá is negatívan hatott a ’70-es évek kultúrpolitikai szigorítása, ráadásul ebben az időszakban jelent meg, ugyan még kezdetleges formában, a CGI Hollywoodban, ezért a tisztán animációs filmek felé fordult, amely azonban nem hozott számára akkora sikert, mint az addig alkalmazott kevert műfaj. Utolsó egész estés filmjét 1980-ban készítette John és Mary meséje címmel, ekkor azonban már a legtöbb munkatársa a cseh televíziónál készített ifjúsági filmeket, csupán hárman maradtak mellette. Így utolsó kilenc évében, bár tele volt tervekkel, már nem készített filmet.
A cseh emberek azonban nem felejtették el, a mai napig kultikus jelentőségű rendező hazájában. Sőt, Csehország első filmes tematikájú múzeuma, a Muzeum Karla Zemana is, amelyet Ondrej Beranek (aki a mesterről készített dokumentumfilm producere is), és lánya, Ludmilla Zeman alapított, az ő művészete előtt tiszteleg. Az intézmény európai múzeumokhoz képest is egészen különleges és hordozza az animációs rendező filmjeinek szellemét: a Károly hídtól és a Moldvától nem messze, Prága történelmi negyedében, egy kockaköves utcában található épület maga a mese. Interaktív termeiben nem csupán a rendező életét és filmjeit ismerhetjük meg, de részesei lehetünk a varázslatnak, hatalmas rózsabimbó tetején ülhetünk, vagy meghajthatjuk repülő masináját. Ritkán találkozunk olyan szeretettel teli, értő megemlékezéssel, amelyet a Zeman Múzeumban tapasztalhatunk, hiszen hiába nincs velünk közel harmincöt éve, ebben az apró prágai kis házban részesei lehetünk a mágiának, amely kizárja a trendeket, az elvárásokat és a valódi világot.
