Az űr meghódítását sokkal inkább a televízióban képzelték el a korabeli írók és rendezők: az összetett történetet, a rengeteg karaktert és a sokszor butácska látványvilágot nem a nagyvászonra szánták, hanem a tévé előtt esténként összegyűlő kicsiknek és nagyoknak, könnyen emészthető, fél-egy órás etapokban adagolva. A 90-es években felnőtt fiataloknak elég meghallaniuk, hogy xénia-láz, és máris maguk előtt látják az ezüstösre festett Szulák Andrea koronáját és az Űrgammák teljes legénységét, akiknek két űrháború között a matekleckével is meg kellett küzdeniük. Az alábbiakban egy élőszereplős és két animációs kisfilmmel, egy retro-tévésorozattal, és egy animációs nagyjátékfilmmel adunk ízelítőt a magyar filmes űrutazások történetéből.
FÖLDIEK (Freund Ádám, 2017)
Bármennyire is szimbolikus jelentőséggel bír az űrutazás Freund Ádám többszörösen díjazott kisfilmjében, a Földiekben, mégis erős hangsúllyal van jelen a történetben a tanyán élő család apafigurájának sufniban tuningolt űrhajója. Ki tudja, mennyi idő szorgos és megszállott munkája után egy este a családfő beizzítja a motorokat és elrepül, hátrahagyva veteményest, asszonyt, gyereket.
A film legfőbb erénye épp a különböző műfajok zökkenőmentes variálásában rejlik, így közel sem beszélhetünk vegytiszta sci-firől, sőt: az űrbe menekvés az álmaiban megingathatatlanul hívő apa részéről az anya röghözkötöttsége elleni lépés jelképeként értékelhető, a kisebbik gyerek számára viszont követendő például szolgál, akinek coming-of-age története tovább színesíti a film stiláris eklektikusságát. Ahogy az korábbi interjúnkból kiderült, Lengyel Balázs Lajkójának főszereplőjét is egy családi dráma ösztönzi a földtől való, minél távolabbra történő elrugaszkodásra, ezen a ponton pedig már rokonítható a Földiek főhőse, Ábel történetével. (BB)
PIRX KALANDJAI (Kazán István-Rajnai István, 1972)
Ami a nyugatnémeteknek az Őrjárat a kozmoszban - Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című tévésorozat volt, azt nekünk a Pirx kalandjai jelentette a rendszerváltást jócskán megelőző, 70-es években. Bár Kazán István és Rajnai András Stanislaw Lem-adaptációja nem emelkedett olyan nemzetközi kult-státuszba, mint az itthon is nagy sikerrel vetített germán ős-sci-fi, a manapság leginkább ironikus nosztalgiával kezelt sorozat 1973-as bemutatása mégis több szempontból jelentős mérföldkő a magyar televíziózás történetében. A Pirx kalandjai nemcsak a tudományos-fantasztikus műfaj egyik hazai úttörője volt, hanem az akkoriban jelentős újdonságnak számító digitális videó-technológiát is először alkalmazta itthon.
Pirx öt epizódnyi, egyenként bő egy órás kalandja a bluebox-technika bűvöletében fogant. Az űrpilóta (Papp János) és társai a valóságban kék háttér előtt teljesítették űrbéli küldetéseiket, amelyre a képernyőn már az űrkorszak világa vetült, a készítők sajátságos, erősen kézi-barkács értelmezésében. Futurisztikus díszletelemekként köznapi háztartási készülékek, játékok és különböző műszerek felnagyított változatai szolgáltak, ami sokak szerint már a korban is nevetségesnek hatott, mégis teljesen egyedi látványvilággal ruházta fel a sorozatot. Epizódszereplőkként még olyan nagy színészek is előfordultak benne, mint Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc vagy Tordy Géza, nem beszélve a legénység állandó tagjáról, Bálint Andrásról. (HB)
AZ IDŐ URAI (René Laloux, 1982)
Ha magyar sci-firől van szó, az első kép, ami a legtöbbünknek eszébe jut, az a kis Piel és hű társa Miki, a piros mikrofon, ahogy a Perdide bolygón próbálnak menedékbe vonulni a félelmetes frölonok elől. Akinek az előző mondat mégis totális zagyvaságnak hangzik, annak egy kis segítség: Az idő urai az 1982-es bemutatója óta, több generáción átívelő kultikus rajzfilmmé nőtte ki magát, és attól függetlenül, hogy francia koprodukcióban készült, nincs olyan hazai sci-fi rajongó, aki ne nosztalgiával gondolna vissza rá, köszönhetően persze a remekbe szabott magyar szinkronnak is (Sztankay István, Kállai Ferenc, Tahi Tóth László és Halász Judit hangja). A Filmhun sem elsőként írunk erről a különleges történetről: 2007-ben egy mélyen filozofikus elemzés készült róla.
Ahogy az a cikk is sugallja, Az idő urai története korántsem egyszerű, és amellett, hogy a műfaj alapvető eszközeit is felszolgálja (űrhajó, idegen lények, Han Solo-szerű talpraesett kapitány és Yodát idéző bölcs öregember), a benne rejlő filozófia a sokadik megnézésnél is gondolkodásra késztet. Miután a kis Piel édesapja meghal egy balesetben, a fiú a lakatlan Perdide bolygón ragad, körülötte a tüskés frölonokkal. Apja barátja, Jaffar igyekszik megmenteni őt és a mikrofonon keresztül vigyázni rá, amíg oda nem érnek, de a hajóján utazó enyveskezű Matton herceg nem akar kitérőt tenni, mert lopott kincsek vannak nála. Miután gonosz tervével majdnem megöli a gyereket, a herceg megszökik, Jaffar, Silbad, a bölcs és titokzatos öreg és a szépséges Belle pedig utánaerednek, miközben Piel egyre veszélyesebb vidékre téved. A történet filozofikus vonatkozása ezen a ponton kezd el bonyolultabb spirálban mozogni, arctalan idegen lényekkel, akik az egyéniség eltüntetésével mindent egyformává akarnak átformálni és feltűnnek a címben megjelölt idő urai is.
Hogy a 2007-es cikket idézzük, Az idő urai egy “óvodás generációk pszichéjét meghatározó okkult sci-fi utazás, pszichedelikus álomhelyszínekkel és zen-noir időtapasztalattal. Varázsgombaleves a napköziben, avagy a pszichotróp mese és a bontakozó gyermeki lélek násza a tudat peremén.” Ezt ma se mondhattuk volna szebben. (PJ)
LOVE + SOLAR WALK (Bucsi Réka, 2016, 2018)
Symphony no. 42 című 2014-es diplomafilmjével rögtön az Oscar-shortlistig vitte Bucsi Réka animációs filmrendező: filozofikus munkája 47 humoros kis jelenetben foglalkozott emberek és állatok kapcsolatával, művészettel és a létezésünkkel. Ez a film jelentette az első meghívót a Berlinale és a texasi SXSW versenyprogramjába is, ahova azóta is visszatérő vendég: 2016-ban a LOVE, idén pedig a Solar Walk című munkája versenyzett mindkét fesztiválon, utóbbit Berlinben díjjal is jutalmazták, magyar premiere a 6. Friss Húson lesz (mint minden korábbi filmjének).
Míg az első rövidfilmben még csak kikacsintott az űr felé, a LOVE és a Solar Walk már elejétől a végéig a kozmoszban játszódik, illetve annak egy elképzelt, sokszor filozofikusan kitágított terében. A szótlan LOVE-ban egy bolygó lakóinak életét felbolygatja egy újonnan érkezett azonosítatlan tárgy. A behatástól a fekete párducok, a lovak, az óriások, de még a növények is mind megtelnek egy számukra eddig ismeretlen érzéssel: kapcsolatot teremtenek, szerelembe esnek, párosodnak, osztódnak, csalódnak, szétszélednek vagy összeolvadnak, pont ahogy a Földön tesszük. A szerelem fázisainak metaforái finom eszközökkel, érthetően, de szabadon értelmezve vannak bemutatva, mindenki mást láthat és mást ismerhet fel bennük.
A LOVE-ban szabadon hagyott értelmezés a Solar Walk-ban még inkább el van engedve: a 21 perces kisfilm lényegében egy világteremtő látomás, amiben két szerelmes emberforma elindul a ismeretlenbe, miközben több nyúlszerű lény épp egy új galaxis születésére készülődik. A film eredeti, 50 perces verzióját élőben kísérte egy jazz zenekar, de a rövidebb verzió berlini premiere után (amiben nem szól a jazz), a képi világban és a szerkezetében is felfedezni véltük a zene hatásait: “a fantasztikus lények és galaktikus Rubik-kockák váltakozásai, akár egy improvizációs hangsor, hangulatukban és tempójukban is széles skálán mozognak, ahogy a különböző technikai megoldások is gyakran váltogatják egymást.“ (PJ)
