Ahogy azt már a rendhagyó, lakásszínházzal egybekötött forgatási látogatáson is meséltük, a Rossz versek főszerepét Reisz Gábor alakítja, szerelmét pedig Nagy Katica, aki szintén feltűnik az első kockákon. A rövid teaserben a szerelem boldog időszakát, egyetlen pillanattal később már a szakítás utáni szomorúság váltja fel. A bánat arra készteti a főhőst, hogy a múltba merülve válaszokat keressen, ami itt az ötletes vízbe zuhanás képében jelenik meg, a mélyről pedig már fiatalkori énje bukkan elő, akit Seres Donát (is) alakít a filmben. 


A múltban való vájkálás az úszómedencével kezdődik – fogalmazott a rendező a filmről, amiben a saját élményeit keveri bele egy szubjektív, fiktív világba. Négy évvel a nagy sikerű VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után, a Rossz versek 2018. december 27-én kerül a hazai mozikba a Filmalap támogatásával, a Cirko Film forgalmazásában.