Rév Marcell: Ez nekem is rejtély. Tizenhat éves koromban rájöttem, hogy nem vagyok képes arra, hogy egy irodában üljek egész nap. Valahogy beugrott ez a foglalkozás, bár nem tudtam pontosan, hogy mit csinál egy operatőr, de gondoltam, hogy klassz dolog lehet, mert minden nap máshol vagy, és érdekes emberekkel találkozol. Elkezdtem utánajárni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember operatőr legyen. De akkor még úgy képzeltem, hogy én majd valamilyen tévénél fogok dolgozni.
Filmhu: Pedig úgy tűnt, hogy elég tudatosan készültél a pályára, mert nagyon hamar elkezdtél dolgozni. Már gimi alatt is sertepertéltél forgatásokon.
R. M.: Ahogy elhatároztam, hogy operatőr szeretnék lenni, elkezdtem kijárni forgatásokra, dolgozgattam videóasszisztensként, meg kábelesként. Tizenhét évesen, a nyári szünetbe elmentem Gothár Péter filmjébe (Magyar szépség) dolgozni. Utána hívott az ottani kameracsapat más filmekbe is, de akkor nem tudtam velük továbbmenni, mert ősszel elkezdődött a suli. Még gimis voltam, amikor elkezdtem bejárni Gózon Francisco osztályába, és megengedték nekem, hogy belenézhessek az operatőri gyakorlatokba, segíthettem lámpákat pakolni.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Ennek ellenére érettségi után az ELTE Filmszakára kezdtél el járni. Ez átmeneti megoldás volt?
R. M.: Abban az évben nem indult operatőr szak, de mivel a film érdekelt, így evidens volt, hogy ha nem az SZFE-re, akkor filmelmélet-filmtörténet szakra megyek. Elég jó csapat jött ott össze az ELTE-n, jó hangulat volt, nagy lelkesedés és nagyon jó gyakorlati óráink voltak, amiket Ferenczi Gábor vezetett. Sok fiatal filmes kezdte akkor az ELTE-n: Reisz Gábor és Szeiler Péter (későbbi főiskolai osztálytársaim) alattam jártak, Bagota Béla, Pálos Gergő, Akar Peti, Makk Lili pedig évfolyamtársaim voltak.
Elkezdtem az ELTE-re járni, következő évben pedig jelentkeztem az SZFE-re, el is jutottam az utolsó fordulóig, de ott kiestem. Ez egy elég bosszantó pillanat volt, mert egy 3 hónapos stresszes, intenzív felvételi végén búcsúztak el tőlem, de ilyen az élet, nem volt jó a film, amit az utolsó fordulóban csináltam. Szerencsére, kivételesen a következő évben is indult operatőr osztály, és akkor Máthé Tibor felvett.
Itt vagyok! - Nézd meg a teljes filmet!
Filmhu: Szoktál fotózni, sőt van egy blogod is. Amikor fényképezel, akkor is filmben gondolkodsz?
R. M.: Ez egy személyes blog, naplószerűség. Nem vagyok fotós, nem olyan igénnyel fényképezek, mint egy kortárs fotográfus. Egyszerűen jó visszanézni, hogy mi történt velem az életem adott pillanataiban, szeretek szép képeket csinálni a barátnőmről, a családomról, a barátaimról. Úgy fényképezek, mint egy hétköznapi ember: ami érdekel, azt lefotózom.
Filmhu: Szimler Bálinttal nagyon hamar egymásra találtatok, megcsináltátok az Itt vagyok című filmet, ami kiugró siker lett. Ti hogy éltétek meg ezt akkor?
R. M.: Biztos, hogy sokat segített nekünk az a siker, mert a szakmában - legalábbis a fiatalok -megjegyeztek minket. A legelső meglepő pozitív visszajelzés egyébként még a vizsgavetítés alatt érkezett, amikor elsőnek Jeles András állt föl, aki akkor nem tanított minket, és elmondta, hogy szeretné kiemelni ezt a filmet a többi közül. Illetve megdöbbentő volt, hogy a Szemle közben kifejezetten sokan beszéltek az Itt vagyokról, ami ritka egy rövidfilm esetében. Cannes-ra természetesen semelyikünk sem számított. Volt a forgatáson egy olyan poén is, amikor a focuspuller félrehúzott valamit, én meg szóltam, hogy nem éles, azt mondta, hogy “Ne izgulj már, nem Cannes-ba megy!” Utána azért sokat röhögtünk ezen.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: A következő közös munkátok, amiről sokat lehetett hallani, a Kodály Method volt. Hozzád nagyon közel áll a zene, játszottál DJ-ként is és szerveztél partykat. Innen jött a Kodály Method ötlete?
R. M.: Nem, egyáltalán nem. Pár éve csináltam egy klipet a Volkova Sisters-szel, aminek élőben vettük fel a hangját egy stúdióban, és közben csináltunk egy egy snittes klipet hozzá a helyszínen. Akkor találtuk ki Bálinttal, hogy tök jó lenne csinálni ebből egy sorozatot a netre, szinte blogszerűen olyan zenekarokkal, akiket mi bírunk, de nem nagyon van pénzük videóklipre. Akkor külföldön nagyon mentek az ilyen típusú blogok, mint például a francia La Blogotéque, és azt gondoltuk, hogy érdekes lenne, ha megcsinálnánk mi is ezt magyar zenekarokkal, de egy kicsit filmesebb szemlélettel.
Volkova Sisters - Kodály Method
Filmhu: Volt valamilyen előre kitalált koncepció, hogy miben szerettetek volna másmilyenek lenni egy-egy epizóddal, mint egy sima videóklip?
R. M.: Egy szabállyal indultunk neki: hogy ott helyben vesszük fel a hangot, és ebből következett az is, hogy ezek egysnittes videók lettek, mert ha vágtunk volna, akkor már nem az a hang lett volna alatta, ami eredetileg. Ezért a Kodály Method epizódjai talán egy kicsit klasszikusabb értelemben vett zenés filmek, mint a videóklipek, amiket általában vizuális hommagenak, elrugaszkodott, önálló műalkotásnak is tekinthetünk. A Kodály Methodnál a kép és a hang egy szerves egészet alkot. Sokszor bele is szóltunk a zenébe, kiegészítjük más közreműködőkkel, néha a zenészekkel együtt közösen találjuk ki a dal szerkezetét.
Filmhu: A Kodály Method után a Balaton Methoddal folytattátok. Miért kezdtetek elindulni a moziban vetíthető nagyfilm irányába? Ráuntatok a Kodály Methodra? Vagy szerettetek volna valami nagyobb ívű alkotást csinálni, és ehhez jó összekötő apropó volt a Balaton?
R. M.: A Kodály Methodot azért hagytuk abba, mert mindenkinek lett egy csomó más dolga. Magára az ügyre nem untunk rá, csak a formája és a médium maga már nem tartogatott elég kihívást. Azt gondoltuk, hogy most hagynánk a netet, és jó lenne valami összeszedettebb csomagban készíteni valami hasonlót. Őszintén szólva, így, hogy egy nagy filmet csináltunk, könnyebb volt erőforrást is szerezni. És persze szerettük volna méltón befejezni a Kodály Methodot. Először azt gondoltuk, hogy zárásképpen csinálunk 4-5 videót, de inkább csináltunk tizenhetet, amelyből létrejött a Balaton Method című film.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Játékfilmként beszélsz a Balaton Methodról. Mennyiben lesz ez más, mint Kodály Method-videók egymás mellé fűzve? Nem biztos, hogy tizenhét Kodály Method-epizódot könnyű megnézni egymás után.
R. M.: Történeti íve nem lesz, de van játékfilmes szerkezete. Alapvetően szkeccsfilmről beszélünk, de az egyes epizódokat összekötik elemek, meg vannak kavarva a számok egy fazékban. Bennünk is felmerült, hogy mennyire lesz könnyű végignézni, ezért tartottunk is egy csomó tesztvetítést, egyelőre pozitívak a visszajelzések.
Filmhu: A zenei videók kapcsán jobban összeforrt a nevetek Szimler Bálinttal, mint általában a rendező-operatőr párosoknak szokott. Mennyire klasszikus a felállás köztetek a Methodok készítése alatt?
R. M.: Az előkészítésnél együtt találjuk ki a videókat, mindketten hozunk ötleteket, és együtt agyalunk rajtuk, de a forgatáson már kifejezetten klasszikus páros vagyunk, ott Bálint rendez, én pedig az operatőr vagyok.
A Balaton Method előzetese
Filmhu: Amikor legutoljára beszéltünk, akkor kezdtétek el gyűjteni a pénzt, közösségi finanszírozás révén. Mennyire vált nektek be ez a módszer?
R. M.: Az Indiegogo-n kezdtük el gyűjteni a pénzt, és azt határoztuk el, hogy, ha ez alatt a három hónap alatt összejön az a összeg, amit kitűztünk célul, akkor belevágunk, ha pedig nem jön össze, akkor nem is kell erőltetni ezt a projektet. De ez az összeg csak kezdő löket volt, sokan támogatták a filmet később. Koproducióban készült Kovács Gáborral (Filmpartners), és a Vision Teammel, az OTP és a Mastercard támogatóként szállt be, sok cég pedig erőforrásokat adott, a Sennheiser például hangcuccokat. Végül úgy tudtunk független film maradni, hogy sokkal nagyobbra nőtt mind terjedelmében, mind költségvetésében, mint amire számítottunk.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Az első moziba kerülő nagyjátékfilmed a Viharsarok volt, amelyben nagyon sok elsőfilmes dolgozott, többek között a rendező, Császi Ádám is. Nem sokkal utána viszont egy összeszokott stábba kerültél, Mundruczó Kornél kért fel a Fehér Isten fényképezésére.
R. M.: A Viharsarok esetében biztos, hogy valamennyire tapasztalatlanok voltunk, hiszen egyikünk sem csinált nagyfilmet korábban, de általában minden flottul ment. Szerintem elég jól működtünk Ádámmal, nem volt érezhető a forgatáson, hogy sokan először dolgozunk nagyjátékfilmen.
A Fehér Isten pedig minden szempontból sokkal nagyobb munka volt, mint amiket addig csináltam, úgyhogy természetesen jól be voltam szarva tőle. Igazság szerint minden munkám előtt parázom, holnap is forgatok egy reklámot és annak ellenére, hogy már sokat csináltam, izgulok. Rengeteg kihívás volt egyébként a Fehér Istenben, mert egy kutyával is nehéz dolgozni, nem beszélve kétszázötvenről. Technikai szempontból is sokkal nagyobb film volt, mint bármilyen melóm korábban, sőt Kornélnak is új volt a helyzet, mert ez eddig a legköltségesebb és legnagyobb szabású filmje. Ezért is nagyon bátornak tartom, hogy pont engem kért fel, aki még soha nem csináltam ilyen méretű játékfilmet.
Viharsarok - előzetes
Filmhu: Mit szeretsz legjobban az operatőri szakmában?
R. M.: Azt, hogy igazán megismerhetem azokat a rendezőket és filmkészítőket, akikkel együtt forgatok, minden alkotó egy teljesen másik világ, ezekbe a világokba belelátni, ráhangolódni elég nagy élmény. Nagy mázlim van eddig, mert általában tök érdekes emberekkel hozott össze a sors. Most forgattuk az új Buharov-filmet, isteni volt belekerülni az ő világukba, megtanulni benne tájékozódni és segíteni, hogy ez a világ megjelenhessen a vásznon. Persze az életformát is szeretem, nyilván tök jó forgatni, látni, ahogy megvalósulnak ötletek, de mégis a legizgalmasabb az a folyamat, amíg kitaláljuk, hogy milyen legyen a film.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Szerinted mennyire fontos, hogy egy operatőrnek felismerhető stílusa, vagy kézjegye legyen?
R. M.: Kifejezetten cikinek tartom, ha valaki munkájára egy képből rögtön rá lehet ismerni. Biztos, hogy minden operatőrnek egyedi gondolkodásmódja van, de hogy ha ennek konkrét vizuális jelei a felszínen láthatóak, az szerintem azt jelenti, hogy nem a filmet csinálja, hanem valami egotripet. Egy operatőrnek a filmből és a rendezőből kell kiindulni, és arra kell ráhangolódni.
Fehér Isten - előzetes
Filmhu: Nagyon fiatalon nagyon nagy sikereket értél el, sokan dolgoznak veled, egy filmed szerepelt a Berlinalén, kettő pedig Cannes-ban, az egyik díjat is kapott. A rendezők esetében mindig egy kicsit kényes dolog ez, mert ilyenkor szorongató az elvárás, hogy a következő filmje is legalább olyan sikeres legyen. Te érzel ilyen nyomást?
R. M.: Nálunk ez egyszerűbb. Egy rendezőnek nagyon nehéz, mert neki tényleg a semmiből kell teremtenie, ez elég magányos dolog lehet. Ilyen az én életemben nincs, hiszen mindig valakivel együtt megyek. Együtt bukni sokkal könnyebb, mint egyedül. Viccet félretéve, fontos, hogy egy operatőr vállalja annak a teljes súlyát és felelősségét, amit elvállal, így én sem szoktam semmi olyasmire igent mondani, amiről nem gondolom, hogy jó lehet. Mivel én mindig csapatban játszom, és nagyon sokfajta dolgot csinálok, nem érzem azt, hogy versenyezniük kellene ezeknek a munkáknak egymással, mert általában nem egy ligában játszanak. Sőt, minden film egy önálló kis univerzum, nem érdemes nagyon összeméregetni őket.
Ugyanakkor kiszolgáltatott szakma ez egyben, azon múlik a munkám, hogy hívnak-e egy újabb filmre. Biztos vagyok benne, hogy sok döntés és tényező eredménye az, ha valakit sokszor hívnak, ahogy az is, ha valakit egy idő után nem.