.jpg)
Az eredmény olyan, mintha a csapat kreatív stábja a zenekar csajozásról/pasizásról szóló koncepció EP-je mind a hat felvételéhez odarittyentett volna egy történetmesélős videoklipet, amiben sokat beszélnek, és nem szól egyfolytában a zene. A szkeccsek menetideje mellett a film jeleneteinek képi világa is a klipszerűséget erősíti, de leginkább a slágerek közismert refrénjeinek a sztoriba ágyazása viszi ebbe az irányba Lévai Balázs producer és társai vállalkozását.
Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a fél ország fejébe becsípődött kétsorosok határozzák meg a cselekményt, a helyzet ennél jóval egyszerűbb és kötetlenebb. Előbb-utóbb mind a hat szituációban eljutunk egy pontra, amikor az egyik szereplő szövegében megjelenik valamelyik Wellhello trekk domináns félmondata, amivel a lehető leghatásosabban, kvázi a hangsávra szorítkozó belső vágással lehet átfordítani egy jelenetet a VOLT Nagyszínpadán rögzített koncertfelvételbe. Ez egyrészt ötletes átvezető technika, másrészt a szkeccsfilmek egyik leggyakoribb hibáját, a töredezettséget is sikerül vele kiiktatni.
A szereplők átlagéletkorát a skála 20-25 közti szakaszára lőhetjük be, az ő habkönnyed nyári kalandjaikból kapunk egy színes összeállítást. Komoly gondjaink lehetnek a filmmel (vagy/és magunkkal), ha ezeket egy pillanatig is megpróbáljuk komolyan venni. A gondolatiságot tekintve nyilvánvalóan pehelysúlyról van szó, a szkeccsek történetei nem Stephen Hawking elméleteken alapulnak, ahogy Kierkegaardot sem idéznek a szereplők. Ez az Egynyári kaland világa, még akkor is, ha néhányan szívesen berendezkednének hosszabb távra.
Egy-két randi a bemutatott figurák töketlenkedése miatt kicsit döcögősre sikerül, ezzel együtt a film a fiatalsággal járó jókedvet és lazaságot közvetíti. Ez a szándékolt feelgood viszont könnyen átfordulhat kínos erőlködésbe, de Tiszeker és csapata ezt az akadályt is jól veszi. Nyilván nem mindegy, hogy a színpadon kívül a sztoriban is többször felbukkanó Wellhello-páros, Diaz és Fluor Tomi személye/viselkedése hogyan határozza meg az alaphangot. A két fiú számára nem idegen a kamera, a gátlásaikat is otthon hagyták, így a velük felvett képsorok ugyanolyan természetesen hatnak, mint az egy négyzetméterre jutó új magyar filmes produkciókban a legnagyobb sűrűséggel előforduló Sztarenki Dóri vagy az Isteni műszakban megismert Ötvös András játéka. Amatőr szereplők is megjelennek a filmben, az esetükben azért egy kicsit zötyögősebb a menet.
Hogy mennyire lehet télen átélni egy első látásra echte nyári mozit, azt döntse el mindenki vérmérséklete szerint, de augusztus közepén talán könnyebben húzna be a verőfény. A #Sohavégetnemérős viszont nem szán kitüntetett szerepet a környezetnek, ez nem az a perzselő, szerzői filmes nyár, ahol fájdalmasan csorog az izzadtság. A Balaton-part vagy a fesztiváltömeg itt jó felbontású háttérkép, a nyár pedig pontosan annyi, amennyi a napszemüveghez kell. Tiszeker filmje az egész évre ráhúzza a nyári flesst, ezek után hózáporban is ízleni fog a szezon.
