Neked is úgy jött az életedbe az animáció, hogy sokat rajzoltál?
Nálam ez úgy indult, hogy mindenben nagyon középszerű voltam. Az egyetlen dolog, ami ment, az a rajzolás. Általános iskolában úgy volt mindenre pénzem, hogy tetkókat rajzoltam az osztálytársaimra. Csináltam egy lapozható füzetet a tetkókkal, amiből választhattak, és többe került, ha egyedi mintát kértek. Eljártam rajzszakkörre, ott azt mondta a rajztanár, hogy tehetségtelen vagyok, úgyhogy negyedikben otthagytam. Sokáig rá voltam pörögve a képregényekre és a grafikára, úgyhogy később Tatára jártam rajzolni. De nem tudtam magam lekötni. Ültem, néztem a formát és untatott. Volt ott egy lány, aki megkérdezte, hogy miért nem megyek animációra? Az mozog! Akkor megvilágosodtam. Aznap megnéztem A kiskakas gyémánt félkrajcárját, amiért odalettem. Volt egy korszakom, amikor Macskássy Gyulába is beleszerettem, odavoltam a régi magyar animációért, a Fehérlófiát is különösen imádtam gimiben.
Egy olyan gimibe jártam, ahol matek és fizika szak volt, rajz nem indult. Mindenki biosz és fizika versenyeket nyeregetett, én meg arra voltam jó, ha valamit rajzolni kellett. Szerintem koraérő típus voltam. Gyerekkoromban is odavoltam a drámákért, például imádom Lars von Trier-t és David Lynchet, akiknek a filmjeit fiatalkorom óta fogyasztom. A mai napig a Táncos a sötétben és a Hullámtörés nagy kedvencem. Úgy jók, hogy szét fognak trancsírozni.
Hogy jutottál ilyen filmekhez gyerekként?
Magamtól, az interneten. Tatabányán ráadásul csak egy szimpla mozi volt, nekem a Pestre való felköltözés hozott igazán lendületet. Tatabányáról azért menekültem, mert ott nem nagyon van kultúra. Esténként mentek a Viasaton és a Cool TV-n jobb filmek, azokon mindig fennmaradtam sutyiban. Szóval sok filmet teljesen véletlenül láttam. Mai napig emlékszem, hogy általános iskolában láttam a Gépészt. 14 évesen. Bennem van az az élmény, hogy kis, kocka tévén nézem a sötétben. Sok film van, amiről megvan ez az élményem.
Ezért is foglalkozol a diplomafilmjeidben sötétebb témákkal?
A METU diplomafilmet inkább ne említsük.
Akkor ezért nem találtam fent a Push-t a neten?
Igen. Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Mindig azt szokták mondani, hogy milyen jó, hogy hamar tudtam mit akarok, de tényleg inkább az volt, hogy nem értettem máshoz. Felköltöztem Pestre, nem vettek fel a MOME-ra, így elmentem a METU-ra. Nagyon fiatal voltam, 21 évesen diplomáztam a METU-ról. Valahol örülök neki, hogy hamar történtek velem dolgok, de máshogy csinálnék sok mindent. Például amikor a Friss Húson bepánikoltam, hogy milyen a filmem, arra gondoltam, hogy 25 évesen nem tudnék mást csinálni. 30 évesen jobbat fogok csinálni és visszanézve ez lesz rossz. A Push-t 21 évesen nem tudtam volna minőségibbre készíteni. Nagyon éretlen csecsemő voltam. A Reduction volt az első filmem, ahol rendes stábom volt és fel voltam rá készülve. 24 és 25 éves korom között fejben is előreléptem.
A METU után kihagytál egy évet, mit csináltál ezalatt?
Dolgoztam. Teszteltem, hogy meg tudok-e belőle élni. Videóklipeket csináltam, filmeken és reklámokon dolgoztam. Akkor jöttem rá, hogy fenn tudom magam tartani ebből. A MOME animáció mesterszakára minimális pontszámmal vettek fel, a portfólióm konkrétan csak reklámmunkákból állt. Fülivel (Fülöp József, a MOME rektora és az animáció tanszék vezetője – a szerk.) ez volt a kapcsolódási pontunk, mert ő is a reklámoktól indult. Mondtam neki, hogy ez van, de ebből szeretnék kimozdulni.
Össze lehet hasonlítani a METU és a MOME animációt?
Nehéz, mert egyik helyen BA-ra, másik helyen MA-ra jártam. Az MA-ra már máshogy megy az ember, oda kellenek az alapok. Mindkettőt nagyon szerettem, mindkét helyről sokakkal vagyok jóban. A Reduction fél stábja például METU-s volt, a másik fele MOME-s. Mindig hiányoltam, hogy jobb kapcsolat legyen a két egyetem között. A MOME-n pozitív volt, hogy nem éreztem hátrányát, hogy a METU-ról jövök. Aki a MOME-ra járt BA-ra is, tőle sem éreztem megkülönböztetést.
Szerintem a lehetőséget kell keresni és élni vele, mindegy milyen munkád van. Ha mindenbe beleadod magad, az látszik. Jók ezek az anyagi támogatások, de minden egyetemnél ott van, hogy valaki nem végzi el, vagy mást akar csinálni. Magamat jó példának mondom, mert annyira tehetséges sosem voltam, de közben mindenhol tudtam munkát szerezni, ha akartam. Hülyeség, ha valaki azt mondja, hogy ezt nem lehet. Most nagyon jó helyen vagyok, jól érzem magam. Korábban mindig a tatabányai 10-es tetejére mentünk fel és arról beszélgettünk, hogy kinek mi az álma. Nekem mindig Budapest volt, hogy Budapesten élek és filmeket csinálok. És megtörtént.
De közben a panelvilág nagyon hat arra, amit csinálsz.
Igen, nekem Tatabányával egy szerelem-gyűlölet viszonyom van. Egész életemben le akartam vetkőzni magamról, de mindig csak ez van a fejemben. Már van új filmtervem, pedig nem akartam többet csinálni. Gyárváros és nagy épületek vannak benne. Ha 18 évét kiteszi valami az ember életének, nem tudja levetkőzni. Mindig azt mondom, hogy arról tudsz filmet csinálni, ami benned van. Addig látok, ameddig vagyok. Mindenhez ez fűz engem, és az a szorongás, hogy állandóan el akartam Tatabányáról menni. Ha egy film negatívumaira gondolok, akkor ezek jutnak eszembe.
Ezért is vonz a groteszk, a horror?
Odavagyok a horrorért, mindig nagy rajongója voltam. A jó és a rossz horroroknak is. Tatabányán velem nagyon sok hasonló dolog történt. Annyi olyan dolog van, amit meséltem embereknek és számomra egyértelmű, de számukra fura volt. Volt egy groteszk valóság Tatabányán, ami lenyűgöz. Szeretem a történetekben ezt a groteszk csavart.
Szakály Réka Anna: Reduction (Forrás: MOME)
Olvastam, hogy nagyon érdekel a szociálpszichológia.
Igen, sokáig pszichológus akartam lenni, a szociálpszichológia mozgatott meg nagyon. A horrorban is ez a pszichológiai rész érdekel. Friss Húson valaki azt mondta, hogy teljesen depressziós lett és szorongott a Reduction-től. Ez számomra nagy bók volt, mert azt szerettem volna, hogy mindenki szorongjon!
Az emberi kapcsolatok nagyon foglalkoztatnak. Mindig nagyon érdekelt, úgyhogy elkezdtem ezekkel foglalkozni. Lenyűgöznek a szociálpszichológiai kísérletek, hogy hogyan reagál egy adott embercsoport, hogy mennyire más az individuum és egy csoportban lenni. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de nagyon szeretem. Mindenre ráfüggök. Gyerekkoromban is ilyen voltam. Valami jön, ráfüggök, van egy kiégés, és kell valami új. Nekem kellenek impulzusok. Azért nagyon jó ez a szakma, mert mindig más projekt van. Nem bírnék monoton dologban benne lenni. Nagyon hamar megunok dolgokat, ami nem jó, de nagyon tudok lelkesedni.
A covid előtt készült a Reduction, mégis jól párhuzamba állítható a története a járvánnyal.
Pont a covid alatt készült. Akkor indult a gyártás, amikor jött a covid. Március 14-én zárt be az egyetem, én ott ültem és csináltam a diplomafilmet. Március, április és május volt a gyártás, végig covid alatt. Ez hatott a filmre, kreatív értelemben. Eredetileg máshogy volt negatív a vége. Nagyon örülök, hogy nem egy vidám filmet csináltam, mert nem menne. Mi vett körbe minden nap? Halál és kétségbeesés. Jó volt egy olyan sztorihoz nyúlni, amiben a karakterek is olyan helyzetben vannak, ahol nem tudják, hogy mi lesz. Ruttkay Zsófi dramaturg nevetett rajta, hogy itt a világjárvány és milyen jó ez az apokaliptikus jóslat. De a történetet eredetileg más miatt választottam, csak végül rímelt a járványra.
Szakály Réka Anna: Reduction (Forrás: MOME)
Egy korábbi interjúdban meséltél arról, hogy veled mennyi minden furcsaság történik. Az interjú óta történt veled valami izgalmas?
Nem tudom hogy vonzom be ezeket. A házba, amiben most lakom, kijöttek a rendőrök, mert az alsó drogos szomszéd leharapta a csaja fülét. Tatabányán mindig vannak olyan sztorik, hogy valakit fejbe vernek és meghal. A Keletinél lakom, ahol a gettós résznél érezni egy pici Tatabányát. Tetszik, kicsit otthon érzem magam. Amikor a Friss Húsról mentem haza, egy Lidl-s szatyorba tettem a díjat, hogy ha látják, hogy csillog valami, ne vigyék el. Lehet pont Tatabánya miatt nem félek annyira. Szoktak beszólni, meg sok fura dolog történik a házban. Mikor felköltöztem Pestre, egy nyomozó csengetett az albérletembe, mert oda volt bejelentve egy tolvaj. Egyszer be is jöttek, hogy biztos bújtatjuk, de nem bújtattuk. A következő albérletem kör alakú ház volt, az alsó szint egy családé volt és nyulakat meg tyúkokat termesztettek, azok mászkáltak a földszinten. Szerintem érzékeny vagyok a fura dolgokra.
Részt vettél a lengyel nőkkel szolidarító animáció készítésében, a #családazcsalád animációban is, és csináltál a mellrákszűrésről is reklámot. Beleállsz ezekbe a társadalmi kérdésekbe?
Azt érzem, hogy nem eléggé. Jobban kéne. Nagyon örültem, hogy elindult ez az animációs kezdeményezés. Szerintem ha valaki alkot, meg kell fogalmaznia egy üzenetet. De közben ellentmondok a korábbiaknak, mert abban is hiszek, hogy mindenki arról tud beszélni, ami ő maga. Szeretnék valami nagyot mondani, mint amit a lengyel animációsok, de nem tudok, mert nem tapasztaltam annyit. Mindig attól félek, hogy ha valami nagyot akarok mondani, akkor nagyon kamu szagú lesz. A kicsi dolgokban van lehetőség, hogy őszinte lesz és talán lesz belőle valami több.
Nagyon örülök, hogy a Reduction-nel kapcsolatban átment, amit eredetileg akartam. A vírus előtt teljesen befeszültem a globális felmelegedésen, innen jött az apokaliptikus gondolat. De úgy szorongtam tőle, hogy kitaláltam, hogy az unokáim olyan helyen fognak élni, mint a filmben. Teljesen rápörögtem a műanyagra. Ezért élnek egy olyan világban a szereplők, amiben a műanyag nem tud lebomlani soha. Ezért építenek műanyag hajót a filmben, mert az nem rohad le. Már nincs fa, de a műanyag mindig ott van. A panelok és a műanyag megmaradt. Magamnak könnyítés is volt, mert olyan szituációba berakni karaktereket, ahol nincs média, ott a kapcsolatnak nagyobb a súlya. Úgy éreztem, hogy ezt egy letisztult terepen van értelme bemutatni. Ez nem fog ütni egy olyan helyen, ahol tömeg van. Örülök, hogy kijött belőle az ökoszorongásom. Most az az új szorongásom, hogy a maszkokat eldobáljuk.
Szóval minimális szinten a Reduction-ben is kijött a mondanivaló. A mellrákos egy megbízás volt, de szerettem. Nem tudtam róla semmit, de amikor benne dolgoztam, rájöttem milyen. A legtöbb nőnek fogalma sincs arról, hogy ez hogy működik. Jó ilyen tájékoztató projektekben részt venni. De közben mi is csak kisemberek vagyunk.
A Reduction BAFTA/LA shortlistes lett. Ez milyen teendőkkel járt?
Sok fórumon voltam, nagyon jók voltak, már ezért megérte a shortlist. Az angol BAFTA-nak több kirendeltsége van, mindegyiket más kezeli, mi a Los Angeles-i BAFTA shortlistjére jutottunk. Azt vettem észre, amikor visszanéztem az előző évek jelöltjeit, hogy mindig amerikai és angol többség volt. Furcsa, hogy kelet-európai országok nem is nagyon szoktak menni, de ez szerintem a promóción is múlik. Volt olyan angol nyelvű suli, ami agyonpromózta a filmjét.
Hogy került egyáltalán BAFTA-közelbe a film?
Az egyetemek nevezhetnek, majd a BAFTA akadémiai tagok megkapják a teljes listát, megnézik őket és mindegyik tag 1-től 10-ig pontozza. A 20 legtöbb pontot elérő lesz shortlistes. Így sok emberen átfut, ami egy jó visszajelzés. A shortlist után nem több ember, hanem egy belső kör dönt a jelöltekről. Beszéltem szavazókkal, volt köztük rendező, producer, a szakmai minden területéről. Izgalmas volt, pont tegnap ért véget a BAFTA meeting, nagyon jól éreztem magam.
Ez a New Talents sorozat volt?
A New Talents keretén belül részt vehettem zoom meetingeken, amikben számomra a power meeting volt a legizgalmasabb. Az a lényege, hogy privátban beszélgethetsz az akadémia tagokkal. Ez úgy nézett ki, hogy voltunk négyen, a csoportok folyamatosan cserélődtek, mindenki 20-20 percet beszélgethetett az illetővel. Nagyon izgalmas volt. Ott volt például a Shaun, a bárány producere, Paul Kewley, és bármit lehetett kérdezni tőle. Beszéltem a Coco art directorával, Octavio E. Rodriguezzel, aki az Irány a Pókverzumon is dolgozott. Engem főleg a pitchelés érdekelt. A Novel Entertainment nevű angol stúdiónak, akinek a producerével, Mike Watts-cal beszéltem például már megjelentek munkái a Netflixen. Jó volt velük beszélgetni, nagyon aranyosak voltak és jó kontaktszerzés volt. Az animációs jelöltekkel is volt külön beszélgetés, ők is nagyon cukik voltak.
Ha nem lenne járvány, élőben mentek volna ezek a beszélgetések?
Nem tudom. De mivel amerikai díj, ezért szerintem mindenhogy online lett volna. De jók voltak így is a meetingek. Az összes filmhez hozzáfértem, ahogy láttam, a legtöbb francia volt, de sok angol és amerikai darab is volt. Volt egy-két északi ország, de Kelet-Európa nagyon nem. Jót beszélgettünk a szakmáról. Teljesen más volt a franciákkal és az amerikaiakkal beszélni, ahol virágzik ez a szakma, és akkor én ott ültem magyarként.
Azt mondták többen a Reduction-re, hogy nagyon francia beütésű.
Lehet ezért választották be a BAFTA shortlistre. A legnagyobb inspirációm a francia animációk, teljesen odavagyok értük. A Reduction-nél a legnagyobb inspirációm a Pepe Le Morse című francia animációs film volt, ami Annecy-ban közönségdíjas lett és utána még rengeteg díjat megnyert. Megláttam és beleszerelmesedtem.
Szakály Réka Anna: Reduction (Forrás: MOME)
A stop motiont is szereted?
A stop motiont is szeretem, de a nagy szerelmem a 2D. A 3D-t nagyon nem csípem. Nem rosszak, de valahogy ledob. A 2D-hez rettentően kötődöm. Nem tudod eldönteni miért preferálsz valamit, csak érzed. Van egy borzasztó tulajdonságom: nagyon szerelmes tudok lenni dolgokba. Nagyon szenvedélyes vagyok. Ha alkotok, teljesen elkezdek rajongani, utána az a telefonom háttere is. Csak olyan emberrel tudok együtt dolgozni, akiért rajongok, aki motivál. De amikor beleszeretek egy filmbe, az is motivál. Sok filmbe beleszerelmesedem. A barátaim mindig azzal viccelődnek, hogy velem nem jó fesztiválra menni, mert nekem minden tetszik.
Akkor nem lennél jó zsűri.
De, jó zsűri lennék, mert elvonatkoztatok. Nekem nincs olyan, hogy valami nem tetszik, mert mondjuk nem bírok egy stílust, hanem mindenben látok valamit. Azért szoktak haragudni rám a barátaim, mert amikor leülünk fröccsözni, beszélünk a blokkról, mindegyikre azt mondom, hogy nekem tetszett. Ezekbe a filmekbe az emberek energiát fektettek, és ha nem is úgy sikerült, ahogy szerették volna, szerintem mindenben van valami szeretnivaló. Még nem találtam olyan filmet, amiben nincs. Például a Friss Húson beültünk a queer blokkra és volt film, aminek ledobott a sztorija, de például teljesen odavoltam a kamerahasználatáért. Például a Mint egy Haikuban letették a kamerát az üvegasztalra, baromi jó plán volt, ahogy ott tükröződik. Nekem nehéz olyat mutatni, amit utálok.
Élőszereplős filmeknél is ez a helyet?
Inkább élőfilmesek inspirálnak. Valószínűleg azért, mert nagyon sokat dolgoztam élőfilmekben. Az a hátterem szinte nagyobb, mint az animációs. Alapszak alatt sokat dolgoztam reklámokban, de a mélyebb része elkerült. Sok élőfilmes ismerősöm volt mindig is, sok filmben voltam rendezőasszisztens, produkciós asszisztens, és sok filmbe én készítettem a grafikai részeket. Animációs reklámokban azért dolgoztam, mert rövid idő alatt jó pénzt kerestem vele. Viszont minőségileg nem a legjobbak, kb. kettőt vállalok fel belőlük. Sokáig csináltam ezt. Azért is szerettem volna mesterszakra menni, mert rendben, hogy csinálom a reklámokat, de bele fogok halni. A MOME alatt is ezt csináltam. Most jutottam el oda, hogy teljesen átfordultam és minden reklámos melót visszamondok, mert nagyon leszívnak. A reklámban mindig minden tegnapra kell. Inkább minimálbérért dolgozom filmekben, mint szétkeresem magam reklámokban, ami engem pusztít el.
A kedvenc filmjeim között kevés az animáció. Szerintem nagyon nem animációsként gondolkodom. Nagyon élőfilmesen plánozom. Imádom az animáció adta morfolást, de annyira megmaradt az agyamban az élőfilmes plánozás, hogy ha saját magamnak kell storyboardoznom, akkor csak élőfilmesen csinálom.
A Friss Húson hogy élted meg a filmed vetítését?
A Friss Hús nagyon jó élmény volt, de teljesen be voltam feszülve a filmem alatt, nagyon szorongós típus vagyok. Szerintem mindenki azt gondolja visszatekintve a saját filmjéről, hogy rossz.
Miért?
Szerintem azért, mert ez egy egészséges ösztön. Kicsit minden film egy tükör: pucéran ott vagy, és senki sem akarja magát bámulni pucéran, mert látod a hibáid. Ez volt az első alkalom, hogy élőben láttam a filmet, eddig online fesztiválokon voltam vele. Ezekkel az online fesztiválokkal vegyes élményeim vannak.
Mesélsz róluk?
Az online GLAS-t imádtam, nagyon interaktív volt, olyan emberekkel találkoztam, akikkel nem tudtam volna. A BAFTA-nál is volt egy jó közösség. De voltak olyan fesztiválok, amiket csalódásként éltem meg, ahol csak lementek a filmek és ennyi, nem próbáltak közösséget csinálni. Ezeknél azt éreztem, hogy megy a filmem egy videólejátszón és ennyi. A Friss Hús azért is volt nagy élmény, mert közönségnek vetítettek. Rettentően féltem attól, hogy hogy fogják fogadni.
Amikor elindult a filmem, lehengerlő élmény volt, hogy a közönség csendben volt, hogy figyelt, hogy az emberek nézték. A legrosszabb dolog, ami történhet, hogy megy a filmed és az embereket nem érdekli. Aranyosak voltak, nagy tapsot kaptunk. Utána az volt a rémisztő, hogy nagyon sok ember odajött hozzám és azt mondták, hogy nekik a mi filmünk tetszett a legjobban a blokkból. Azt érzem, hogy egy animációsnak elmegy, de nincsenek benne nagy technikai dolgok, amik lenyűgözhetnék. Azt vettem észre, hogy a Reduction általában azoknak tetszik, akiknek nincs köze az animációhoz, ők értették jobban a filmet. Volt egy történet, amit lekövettek. Nagyon szeretem, ami nem követhető, csak nem tudok olyat csinálni. Vagy nagyon erőltetett lenne. Mostoha Marcellel például jóban vagyunk, de soha nem tudnék olyat csinálni, mint az Avant. Engem az nyűgöz le a filmjében, ami ösztönös, ami nincs megtervezve és egyszerűen ott van. Semmi mesterkélt nincs benne. Ezért odavagyok. Az absztraktot nem szeretem festészetben, de animációban élvezem.
Szakály Réka (balról a második) a 9. Friss Húson (Fotó: Chripkó Lili / Friss Hús)
Korábban felmerült bennem a kérdés, hogy a filmem egy átlagos embernek tetsszen, vagy egy fesztiválnak? Azon gondolkodtam minek örülnék jobban: ha kapnék egy fesztiváldíjat, de azt mondaná egy néző, hogy nézhetetlen volt, vagy ha azt mondanák az emberek, hogy imádták, de nem kapok érte semmit. Melyik esne jobban? Nem tudom eldönteni. A szakmai és a nézői visszajelzések is mások. Nagyon boldog vagyok attól, hogy azok az ismerőseim, akiknek semmi köze a filmhez, meg tudták nézni és élvezték.
A BAFTA shortlist hozott plusz munkákat vagy megkeresést?
Ez az élmény egyelőre nagyon friss. Amit azonban észrevettem, hogy nagyobb aránnyal kezdtünk bekerülni fesztiválokra. Hirtelen minden fesztiváljelentkezésem elfogadott lett. Nekem soha nem volt nagy célom, hogy fesztiválfilmet készítsek. Az elején úgy voltam, hogy nem fog befutni a film, mert az elején minden nagyobb helyről kidobtak. Például Annecy-ba és Zágrábba sem jutottunk be. Általában ha egy film megcsíp egy nagyobb fesztivált, akkor jön a többi. A GLAS is sokat lendített rajta, de a BAFTA shortlist volt az első, ami igazán megdobta. Emiatt talán jobb esélyekkel indul a további fesztiválokon.
Hogy állsz munkákkal?
Munkával szerencsére jól állok, nagyon el vagyok köteleződve, nem férne bele újabb projekt. Most Szirmai Márton Hol rontottam el? című filmjében, illetve David Crisp MOME diplomafilmjében dolgozom. A Hol rontottam el?-be technikai gyártásvezetőként kerültem, én adom ki a jeleneteket. Aztán közben mindenes lettem. Nagyon szeretem a filmgyártás koordinálós részét. A diplomafilmemben és a rendezésben is az tetszik, hogy kommunikálhatok emberekkel, összefoghatom őket. Imádok emberekkel kommunikálni, nagyon szeretem az embereket.
Ezért mondtad, hogy szívesen lennél producer?
Igen. A producerkedésben az vonz, hogy van egy kreatív ember, akinek nincs meg a lehetősége, vagy nagyon visszafogott, és akkor a producer megteremti a lehetőséget, ott van pitchelésnél, mint egy bástya, beszél az alkotó helyett, stb. A gyártásban is az tetszik, hogy sokszor introvertáltabb embereket kell összefogni. Nagyon jó érzés. Idén nyáron a HEN animációs csapattal fogok együtt dolgozni, felkértek gyártásvezetőnek. Mondták, hogy nagyon kéne valaki, aki összefogja őket és rám gondoltak. Remélem egyszer majd el tudok mozdulni a producerkedés felé, de nem akarom eldobni a kreatív részt sem. Emlékszem, amikor diplomáztam és mondtam Fülinek, hogy érdekel a producerség, azt mondta, hogy fontos az alkotás is. Örült is neki, mert ilyesmiket nem nagyon akarnak csinálni az emberek. Én specifikusan animációs producer lennék. Majd kiderül. Úgy gondoltam, hogy kb. 30 éves koromra megtörténhetne. De közben nem akarom eldobni az alkotást sem. Úgy vagyok vele, hogy nagyon szeretem a gyártást, mint munka, de passion projekt mindig kell.
Az animációs szakma nagy része introvertált emberekből áll, te meg pont nagyon nyitott és közlékeny vagy.
Igen és pont ezt kéne kihasználni. Annyira örülnék neki! Nagyon sok tehetséges ember van, aki nem tudja magát eladni. Például a MOME kipakoláson és instagramon is látok nagyon jókat, de alig vannak követőik. Ez nagyon rossz. Azért jön nekem alapból a produceri gondolkodás, mert beleállok dolgokba, és szeretném látni, hogy a tehetséges emberkém átveszi a díjat, én pedig büszkén nézem, hogy hozzásegítettem. Szerintem sokkal jobb a kommunikációs készségem, mint az alkotói, sok időbe telt, mire erre rájöttem. Úgy vagyok vele, hogy ha ez megy jobban, akkor csináljuk ezt. Ezért volt például tök jó moderálni a CEE Animation mesterkurzusán. Imádtam minden percét. Ezek is olyan dolgok, amiket nagyon élvezek. A gyártás is ilyen szempontból jó, mert tudom, hogy vannak olyan emberek, akik gyönyörűen rajzolnak, de ha azt mondanám neki, hogy írjon meg három e-mailt, vagy pitcheljen, akkor kiakadna, elkezdene szorongani.
Jelentkeztél az Animation Sans Frontières (ASF) nemzetközi programra. Milyen filmterved van?
Jelentkeztem, de nem tudom bekerülök-e. (Azóta kiderült, hogy bekerült Réka a programba - a szerk.) Nagyon a filmterv elején vagyok, de tatabányai vonatkozása van természetesen. Ennek a középpontjában is egy lány áll, és az a kiindulási pont, hogy vissza kell térnie ebbe a gyárvárosba, ahol meg nem oldott konfliktusok várják, amikkel szembe kell néznie. A végét pozitívabbra akarom kihozni. Hogy elfogadja, hogy a város örökre pusztulat, de benne valami változik. Azért is érdekel nagyon az ASF, mert sok külföldi producerrel lehet találkozni és el tudom tőlük lesni a dolgokat.
Ilyen témájú külföldi workshopokon nem gondolkodtál?
Egyelőre azt érzem, hogy minden hirtelen történt velem. Lediplomáztam, jött a vírus, mindent eltarolt. Most nagyjából vége lett, és most kezdett beindulni a Reduction fesztiválkörútja. Ez nagyon eltelít engem, illetve egyelőre az ASF-re fókuszálok. A jövőben biztosan részt vennék workshopokon. De most pihenni akarok, és másban dolgozni. Azt is ki tudom nézni magamból, hogy összeállok másokkal, akár az ASF-en, és simán el tudnám engedni a filmtervem, ha máséba beleszeretek és tudunk együtt dolgozni. Pozitív lenne, ha valakivel összesodorna a szél az ASF-en.
Ami a fesztiválokat illeti, most megyünk ki külföldre először, a horvátországi a Supertoonra, ami képregényfesztivál is, úgyhogy nagyon várom. Végre külföldre lehet menni. Amikre eddig bejutottunk a filmmel, azok nehezebben megközelíthetők voltak, például a koszovói Anibar vagy a dániai Viborgi Animációs Fesztivál. Lehet ezek is a BAFTA shortlistnek köszönhetők.
