Fokozatosan nyílt meg előtte a nemzetközi porond, a Panelkapcsolat és az Őszi almanach Locarnóban versenyzett, az 1988-as Kárhozat-ot pedig már a három legrangosabb filmfesztivál egyike, a Berlinale fogadta be a Fórum szekcióba. Ennél a filmnél állt össze hiánytalanul Tarr alkotói csapata és kristályosodott ki a hosszú snittekre épülő, a lét értelmetlenségét gondosan megkomponált fekete-fehér képekben elmesélő stílusa. A film első jelenetéről - amelyben kattogva mozgó csillék és egy cigarettázó férfi látható – most már az is megmondja, hogy Tarr Béláé, aki amúgy semmit nem látott a rendezőtől. Ehhez persze kellett a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák későbbi világsikere.

Kárhozat

A Kárhozat-ból még nem lett szenzáció cinefil körökben, de szép karriert futott be külföldön, több fesztiválra is meghívták, Tarr nevét megjegyezték az akkor még kettéosztott Berlinben.  Egyéves DAAD-ösztöndíjat kapott a város nyugati felébe, pont akkor volt ott, amikor leomlott a Fal. „A berlini Künstlerprogrammban vettem részt. Többnyire írókat és képzőművészeket szoktak a programba meghívni, de néha meghívnak egy-két filmest is” - mesélte az Origo Filmklubnak adott interjújában.

1994-ben a következő munkáját, a hét és fél órás Sátántangó-t is meghívták a Berlinale Fórum szekciójába. A premier filmtörténeti jelentőségű eseménnyé vált, a mérvadó kritikusok és esztéták ettől kezdve sorolják Tarrt a kortárs filmművészet legnagyszerűbb alkotói közé. Susan Sontag elkötelezett rajongója lett; „Lesújtó és lenyűgöző a hétórás időtartamának minden pillanata. Örömmel nézném meg hátralévő életem minden egyes évében” - írta a Sátántangó-ról. Jonathan Rosenbaum 1996-os cikkében úgy fogalmazott, hogy Krzysztof Kieslowski halálával Tarr lett a legfontosabb kelet-európai rendező.

Sátántangó

1996-ban az Utazás az Alföldön című rövidfilmjét vetítették a fesztiválon, melyben Víg Mihály, a Tarr-filmek állandó zeneszerzője szavalta Petőfi Sándor költeményeit. A Werckmeister harmóniák nemzetközi premierjének a cannes-i fesztivál adott otthont 2000 májusában, de nem egészen egy évvel később a Berlinale Fórumban is levetítették, ahol a Berliner Zeitung olvasói díját kapta.  

A film a német fővárosnak köszönhette a főszereplőjét: Tarr egy workshopot vezetett Berlinben, amikor az egyik tanítványa szereplőválogatásán meglátta Lars Rudolph-ot. Arra gondolt, hogy ez a fickó el tudná játszani Valuskát, és ezt telefonon elújságolta Krasznahorkai László írónak, akinek Az ellenállás melankóliája című könyve alapján készült a Werckmeister harmóniák.

 

Lars Rudoplh A Werckmeister harmóniák-ban

A londoni férfi is Cannes-ben debütált, de ebből a filmből sem hiányzik a berlini kapcsolat. Tarr a kilencvenes évek elején Berlinben tanított, Fred Kelemen volt az egyik tanítványa, akivel az Utazás az Alföldön-t csinálták együtt és akiből később elismert operatőr és rendező lett. Tarrr A londoni férfi előkészítésekor arra gondolt, hogy Kelemen fényképezhetné a filmet. Felhívta a férfit, aki igent mondott.

Tarr utolsó egészestés rendezésével, A torinói ló-val tért vissza Berlinbe. 2011-ben már a versenyprogramban kapott helyet, ahol az Isabella Rossellini által vezetett zsűri döntött a filmek sorsáról. Tarr művészete végpontjára érkezett A torinói ló-val, amellyel karrierje legnagyobb elismerését, a zsűri nagydíját zsebelte be. Az Ezüst Medve mellett a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját is megkapta Berlinben. Egy évvel később a Magyarország 2011 című szkeccsfilmet vetítették a fesztiválon, amelynek Tarr volt a producere. Azóta is tartja magát az elhatározásához, és nem rendezett több nagyjátékfilmet.

Idén a 25 éves Sátántangó-t ünneplik a Berlinálén, a filmet digitálisan felújítva mutatják be a Fórum szekcióban, február 16-án.

Borítókép: Tarr Béla a 2011-es berlini filmfesztiválon