Tiszeker Dániel: „Tetszett a magunkraismerés"

Tiszeker Dániel:  Szerencsés vagyok, mert nagyon hamar dolgozni kezdtem, először másodasszisztensként kerültem be a Mansfeld című filmbe. Téli forgatás volt, bedobtak a mélyvízbe Maia Morgenstern mellé, aki addigra már világhírű volt a Passió miatt. 2004 és 2005 között készült a film, ekkor szembesültem rengeteg nehézséggel, ami egy forgatás során megeshet. Filmre forgott, sok idős stábtaggal, akik a régi filmgyáras rendszerben is dolgoztak – így zajlott a munka, a magyar filmgyártás nosztalgikus romantikájával. Tőlük megtanultam mindent, főleg a klasszikus értelemben vett jó csapatmunkát. Bíró Juci mellett dolgoztam, aki sláger-asszisztens volt abban az időben, az egész Simó osztály vele dolgozott. Szerencsés voltam, hogy ilyen mentorom volt, ő vitt tovább más filmekbe. 

Filmhu: Mikor kaptad az első kreatívabb munkát?  

T.D.: Az első, amiben kicsit alkotói fejjel is gondolkodhattam, a Made in Hungária volt, 2007-ben. Fonyó Gergővel beszélgettem, és amikor kiderült, hogy sokat járok színházba, és képben vagyok a zenés színészekkel, bizalmat szavazott nekem. Kezembe adta a  forgatókönyvet, és rám bízta a feladatot, hogy osszak ki több mint 52 szerepet. Teljesen szabad kezet kaptam, nagy fordulópont volt az életemben. 

„egy elsőfilmes rendező folyamatosan erre a telefonra vár"

Filmhu: Operatőrként is fel vagy tüntetve néhány projektben, például a Lovasíjászban.

T.D.: Még várni akartam az első filmemmel, hogy több tapasztalatom és biztosabb szakmai hátterem legyen. Csináltunk egy céget castingra és werkre, ezekben a werkfilmekben voltam operatőr és vágó is, úgy akartam jó rendezővé válni, hogy mindent kipróbáltam előtte. Nem sminkeltem és nem voltam cateringes, de ezeken kívül nagyjából mindennel foglalkoztam, hogy majd rendezőként úgy tudjak beszélni egy 40 fős stábbal, hogy ne kövessek el hibákat. A Lovasíjász olyan projekt volt, amiben én voltam az egyik operatőr és a technikai rendező. Szerintem jó témát találtunk, tetszett ebben az emberben, hogy úgy van magyarságtudata, hogy közben nem politizál, és a világ 50 országában ismerik a munkáját.

Filmhu: A #sohavégetnemérősben kevered a műfajokat, de nem ez volt az első ilyen filmed.

T.D.: Az első saját nagyfilmem a Micsoda útjaink volt, ami roadmovie és dokumentumfilm is egyben, hasonló narratívájú, mint Bereczki Csaba filmje, a Soul Exodus. Mohácsi János utolsó kaposvári osztálya összerakott egy Cseh Tamás emlékkoncertet egy évvel a halála után, és olyan jól sikerült, hogy meghívták őket Amerikába. Kimentünk velük, és végigforgattuk az egész utazást. Koncertfilm, doku, roadmovie és egy kis musical is egyben.  

„a filmbe nagyjából 40 ember naponta belehalt"

Filmhu: Honnan jött az ötlet, hogy a Wellhelloval forgass?

T.D.: Horváth András Dezsővel, állandó forgatókönyvírómmal már írtuk az első nagyjátékfilmemet, de tavaly ilyenkor egy kicsit pihentettük, és fiókba került. Ekkor jött egy telefon Lévai Balázs producertől, hogy szeretne csinálni egy Wellhello-filmet. Egy kezdő filmes folyamatosan erre a telefonra vár, hogy valaki dolgozni akar vele, és szerencsés egybeesés volt, hogy ő tőlem függetlenül is megtalálta Andrist. Én hiszek a klasszikus hollywoodi rendszerben, vannak rendezők és vannak forgatókönyvírók. Soha nem próbáltam meg írni. Nem hiszek abban, hogy az a jó rendező, aki jó író is.

Filmhu: Az volt az alapötlet, hogy a dalszövegeket használjátok fejezeteknek?

T.D.: Az elején még egész másként nézett ki a forgatókönyv, ebben a verzióban a Wellhello főszereplésével lett volna egy klasszikusabb történet, olyan stílusban, ahogy általában ezekhez a zenekarokhoz nyúlnak. Az a könyv nem volt jó irány, ezért összeültünk Andrissal, és elkezdtünk gondolkozni, hogy min lehetne benne újítani. Elkezdtük vizsgálni, hogy mi a sikerük titka, és arra jutottunk, hogy ez a dalok szövege, ami úgy szólítja meg ezt a generációt, hogy egyfolytában magára ismer benne. Tetszett nekünk ez a magunkraismerés. Olyan sorokat találtunk meg a Fluor Tomi által írt dalszövegekben, ami hozzánk is beszélt. És azt gondoltuk, hogy ha ez működik, akkor ebből kell dolgozni. A dalokról kell filmet csinálni, mint korjelenségről, nem pedig a Wellhelloról. Ezt adtul elő Balázsnak, és bejött neki az ötlet. Nagyon nyitottan fogadta az új irányt, pedig semmilyen mintánk nem volt, nem találtunk se hazai, se külföldi példát hasonlóra.  

Filmhu: A szkeccsfilm forma is ezzel együtt alakult ki?  

T.D.: Szkeccsfilm itthon nem nagyon szokott sikeres lenni, ez is egy nagy vállalás volt, pont ezek a kihívások, amik izgalmas elsőfilmmé tették ezt a projektet, mert így már meg mertük ugrani. Andris mellé becsatlakozott még Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár az írói csapatba, így álltunk neki a munkának. Nagy lehetőség volt megmutatni, hogy ilyen kevés pénzből, egy év alatt, kevés forgatási nappal tudunk csinálni egy filmet. A szkeccsek miatt megmutathattam azt, hogy milyen színészeket tudok összeszedni, hogyan tudom őket vezetni, és hogy kevés nap alatt tudok összerántani egy egész stábot - ezért örülök, hogy megtalált ez a projekt.  

Filmhu: A Wellhello mit szólt az ötlethez?  

T.D.: Balázs őket kereste meg először, tetszett nekik ez a szkeccsfilmes forma, és okosan felismerték, hogy ez nem róluk kell, hogy szóljon, nem is akarták magukat erőltetni. Csak azért vannak ezek a kis cameók is a filmben, hogy a rajongók ne legyenek csalódottak. A saját területükön belül, amikor számokat kellett írni, kooperatívak voltak, jó volt velük dolgozni. A Sohavégetnemérős című dalt kifejezetten a filmhez írták, jó érzés volt, hogy úgy készült, hogy tele volt a forgatókönyv elemeivel. Diaz sok filmzenét szerzett nekünk, szuper a zenekar is, akikkel turnéznak, elképesztően profik, ott vették fel az egészet élőben, igazi filmzeneszerzés zajlott.

Filmhu: A turnéjeleneteket is ezalatt a rövid idő alatt vettétek fel? Nagy lehetett a hajtás.  

T.D.: Igen mindet a forgatás közben vettük fel, ebben a filmbe nagyjából 40 ember naponta belehalt, ezt a lelkesedést kellett végig tartani. Erre volt jó a 11 éves játékfilmes múltam, akikkel akkor jóban lettem, azokat hívtam ide is dolgozni. Hiába fiatal a stáb, volt egy-két rutinos filmes is, aki rengeteget segített, hogy 19 nap alatt végigcsináljuk az egészet. Mindenki ott volt minden nap, és mosolyogva rohanta végig a forgatást. 

„csinálni gyorsan és lendületesen egy lenyomatot"

Filmhu: Sokat adnak a film hangulatához a színes, nyári képek.

T.D.: Kihívás volt, hogy hiába csak 19 napunk van, és az iszonyatosan kevés pénz, képileg jót akartunk csinálni. Állandó operatőröm, Pataki Ádám felelt a remek képekért, akinek szintén ez az első nagyjátékfilmje. Aki megnézi, nem mondja meg, hogy kis költségvetésű: elsősorban a világítás meg a kameramozgások miatt. Egy aktív közönségnek szól, akiknek kvázi még nincs konkrét életcéljuk, de ott vannak minden koncerten, becsekkolnak, jelen vannak.

Filmhu: Melyik jelenet szól rólad, rólatok?

T.D.: A Tesco-s jelenetbe az írókkal együtt én is nagyon sok személyes tapasztalatot vittem. Ez az előre túlgondolása a kapcsolatoknak is egy generációs dolog lehet. De több másik szkeccs is magunkból építkezik, ebben és a Várkert Bazáros részben volt az, ahova kicsit szürreálisabb dolgokat is belevittünk. Nem akartunk generációs filmet csinálni, a producerünk fogalmazta úgy, hogy ez egy zeitstück akar lenni, egy kordarab. Csinálni gyorsan és lendületesen egy lenyomatot arról, hogy milyen 2016-ban fiatalnak lenni. Ez utólag lett rárakva, mi nem erőltettük rá. Lazán akartuk csinálni, 6 dalból 6 történetet. 

„az előre túlgondolása a kapcsolatoknak is egy generációs dolog lehet"

Filmhu: Nagyon aktív a film a Facebookon és az Instagramon is. Fontos volt nektek a social marketing?

Próbáltunk tudatosak lenni, most viszont már az az érdekes, hogy szinte csak a fiatalok tolják. Zavarbaejtő az Instagram aktivitás, ha beírom azt, hogy #sohavégetnemérős, vadidegen emberek minden nap 20-30 hashtages képet raknak fel, elképesztő. Hihetetlen szeretet övezi a filmet, nem gondoltam bele előre, ezért meg is lepett. Aki erre beült, úgy jött ki, hogy kapott valamit: vagy magára ismert benne, vagy az életérzés, vagy csak a balatoni hangulat miatt, valamit adott neki a film.

Filmhu: Mi volt a fiatalkorod meghatározó filmje?  

T.D.: Tornatore-rajongó vagyok, sokak számára giccses, amit ő csinál, nekem mindig egy érdekes pluszt mutat. Kedvencem tőle a Puszta formalitás, Depardieu és Polanski hihetetlen thrillere. Őt egyetemen valamiért a Cinema Paradiso féle giccsel azonosították, én mindig is szerettem. Ezt a vonalat lőttem be magamnak is, az egészséges giccset. Sok zenés filmet szeretek: Across the Universe, vagy a közelmúltból a Sing Street, és az összes olyan zenés filmet, ami kicsit tud csavarni a hollywoodi túlzó giccsen.

Filmhu: És meghatározó zeneélmény?

T.D.: Furcsa ízlésem volt, mert egyszerre hallgattam System of a Downt és Jamiroquait, nem voltam semmilyen tábornak a tagja, de magyarok közül a Rapülők volt a kedvencem. Úgy fogott meg engem annak idején, ahogy most valószínűleg a tizenéveseket a Wellhello. A nagybátyám miatt sok zenés színházat láttam gyerekkoromban, a zenés műfaj iránti rajongás a Doctor Herz című darabbal kezdődött.

„sugárzók, üdék, érzik, hogy ez egy laza film"

Filmhu: Mennyire volt tudatos, hogy a szereplőid majdnem mind elsőfilmes színészek?  

T.D.: Számomra a legfontosabb a szereposztás. Mindig is az volt a célom, hogy azon túl, hogy végigjárom a szamárlétrát, esélyt adok a fiatal színészeknek. A Made in Hungáriában Szabó Kimmel Tomit Osváth Gáborral találtuk, és senki más nem állt mellettünk, nehéz volt meggyőzni a producereket, hogy ismeretlen arc kell. Amikor casting közelébe kerülök, próbálok becsempészni új arcokat, sokat járok vidéki színházakba, igyekszem a vizsgaelőadásokon ott lenni Kaposváron, Debrecenbe dráma-tagozatos gimibe, Kecskemétre és Fehérvárra is lejárok. A 90-es és 2000-es években nem adtak teret az új arcoknak, minden egyes filmben ugyanazok az emberek szerepeltek, emiatt sokan eltűntek. Mindig harcoltam ez ellen, ezért is örültem a szkeccsfilmnek, mert több mint 30 színészt kiválaszthattam. Sugárzók, üdék, érzik, hogy ez egy laza film, nincs túlgondolva, és pont annyit adnak, amennyi kell. A legtöbb kritika ezt emeli ki, és én már emiatt is nagyon hálás vagyok. 

Filmhu:  Ezután visszatérsz ahhoz a filmtervhez, ami eredetileg lett volna az első rendezésed? Pályázol a Filmalapnál?   

T.D.: Viszonylag hamar, már február 2-án lesz egy új filmbemutatónk, a Recirquel cirkuszi társulatról szóló dokumentumfilm, amit Halász Glóriával csináltunk és Osváth Gábor a producere. Utána pedig természetesen nagyon szeretnék pályázni a Filmalaphoz, de egyelőre nem azzal a filmmel, mert ahhoz nagyon sok pénz kell, úgyhogy még egy pár évig fiókban marad. Most egy másik dolgot adunk be, ez is közönségfilm lesz, de kicsit közelebb áll a mi szerzőiségünkhöz. Fontos, hogy visszacsábítsuk a nézőket a moziba, és a legfontosabb, hogy ne nézzük őket hülyének. Nem szabad, hogy csak arról szóljon a filmezés, hogy elverünk mindenkit a különböző filmfesztiválokon, hanem fontos, hogy a közönségnek is szóljon. Nagyon kedves film lesz.