A 40. Sundance Filmfesztiválon összesen hatszor vetítették le A boldogság ügynökét. A vetítéseken mindig ugyanazt a forgatókönyvet követték, Zurbó Dorottya bemutatta a rendezőtársát, a szintén a színpadra fellépő Arun Bhattarait, majd egy rövid bevezetővel csinált kedvet a filmhez: „A filmünk egy portré Bhutánról, amelynek a segítségével beleláthatunk a bhutáni emberek szívébe és lelkébe. Egy olyan országban játszódik, ahol a boldogság a nemzeti agenda része.”
A Sundance-ig hosszú út vezetett, öt év kitartó munkája, állandó ingázás Bhután és Magyarország között, és persze a filmre kedvezően reagáló előzsűri is kellett ahhoz, hogy Zurbóék a világ egyik vezető függetlenfilmes fesztiválján, az Egyesült Államokban mutathassák be A boldogság ügynökét.
Mindenki igennel szavazott
A rendező szerint a nagy presztízsű fesztiválok közül Sundance-re az egyik legnehezebb bekerülni, ezt támasztja alá, hogy eddig mindössze 3 egész estés magyar alkotás jutott be a versenyprogramba. A nemzetközi dokumentumfilmek versenyébe A boldogság ügynökén kívül az Egy nő fogságbant válogatták be, illetve a Szelíd az egyetlen fikciós nagyjátékfilm, amit meghívtak a Sundance-re.
Összesen 17 ezer nevezés érkezett tavaly, ebből 4 ezer volt egész estés dokumentum- vagy fikciós film, végül a nemzetközi dokumentumfilmek versenyszekciója 10 alkotásból állt össze, és köztük volt a magyar-bhutáni koprodukció.
Vincze Máté, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai a Sundance Filmfesztiválon
A fesztiválon azt tapasztalta a rendező, hogy a szelektorok „nagyon kedvesek” velük: „Ők konferálták fel a filmeket és moderálták a beszélgetéseket. Jó volt hallani, hogy melegen ajánlják a filmünket. A bemutatón az egyik szelektor elmondta a közönségnek, hogy miután megnézték a filmet, mindannyian arra szavaztak, hogy legyen benne a fesztivál programjában, az egyhangú szavazás nagy ritkaságnak számít.”
Zurbó szerint az is a kiválasztás mellett szólhatott, hogy Bhután egy zárt ország, és kevés film készült róla. „Bhutánt misztikum övezi, emiatt magát a témát is izgalmasnak találhatták, főleg, hogy egy külföldi és egy helyi rendező szemén keresztül mesélünk róla.”
Karácsonykor is csak a munka
„Tudtuk, ha valamilyen csoda folytán beválogatnak, akkor őrületes tempóban kell befejeznünk a filmet a világpremierig” – emlékezett vissza a tavaly októberi nevezésre. A nagy hír november közepén érkezett, akkor tudták meg, hogy mennek Sundance-re.
„Életemben nem dolgoztam olyan keményen, mint az elmúlt néhány hónapban, a hangutómunkát, a fényelést, a végefőcímet kellett befejeznünk, emellett rengeteg anyagot kértek a film promóciójához, szinte napi szinten kommunikáltunk velük. Írásos interjúkat kellett küldenünk, videókat kellett csinálnunk, például egy olyat, amiben bemutatkozunk és mesélünk az alkotói koncepciónkról. Nem igazán tudtam karácsonyozni, szenteste például pont ezt a Meet the Artist-videót forgattuk.”
A film befejezését bonyolította, hogy Arun Bhattarai ugyan szeptembertől Magyarországon volt, így személyesen is részt vett a vágás utolsó szakaszában, de a vízuma december elején lejárt, haza kellett utaznia, onnantól távolról követte a film befejező munkálatait. „Ennek a filmnek az egyik fő kihívása a vízum volt. Ide-oda utaztunk, vagy én Bhutánba, vagy ő Magyarországra” – mesélte a magyar rendező.
A fesztiválon aztán beigazolódott, hogy érdemes volt olyan sok időt és energiát fektetni a promóciós anyagokba: „Az összes vetítésünk teltházas volt, és elképesztően lelkes amerikai közönséggel találkoztunk.”
Sok nevetés és taps
„Fantasztikus, ugyanakkor intenzív élmény volt a fesztivál. Csütörtökön érkeztünk meg, és rögtön pénteken volt az első vetítésünk az Egyptian Theaterben, Park City legpatinásabb mozijában. Park City egy nagyon édes amerikai kisváros, és egy órányira fekszik Salt Lake Citytől. Az első három nap stresszes volt, azon aggódtunk, szeretni fogják-e a filmet, mit fognak kérdezni az amerikai újságírók, és közben egymás után jöttek az interjúk, a találkozók, a vetítések. A negyedik vagy az ötödik napon tudtunk fellélegezni és feldolgozni azt, hogy bemutattuk a filmet” – elevenítette fel az emlékeit.
„Visszagondolva, a legelementárisabb élményem az volt, hogy mennyire hálás volt a közönség és milyen expresszív módon reagáltak a filmre. Nagyon sokat nevettek és tapsoltak közben, azt éreztem, hogy a rendezői elképzelések működnek” – folytatta. A vetítés utáni közönségtalálkozókon pedig rengeteg kérdést kaptak, illetve számos személyes történetet osztottak meg velük: „Felállt egy idős amerikai őslakos férfi, aki először az anyanyelvén kezdett el beszélni, aztán lefordította angolra. Elmondta, hogy nagyon meghatotta a film, mivel a saját törzsére emlékeztették a bhutáni emberek. Azt látta rajtuk, hogy ugyan alig vannak anyagi javaik, de így is a boldogságot és a reményt keresik, és gazdag a lelkük. A beszéde végén elsírta magát, ez számomra egy nagyon megható pillanat volt.”
Zurbó Dorottya ajánlata a Sundance idei kínálatából
Ahogy az ilyenkor megszokott, a sűrű program miatt csak kevés filmet tudott megnézni, fikciós alkotást például egyet sem, de a kedvünkért így is kiemelt egy filmet. A marokkói Mother of All Lies a Spotlight szekcióban szerepelt, mivel a világpremierjét tavaly Cannes-ban tartották. A személyes történetét meséli el a rendezőnő: papírmaséból felépítette azt a környéket, ahol felnőtt, és kicsi bábuk segítségével a nagyszülőkkel, szülőkel, szomszédokkal újrajátszanak egy családi traumát, ezzel a módszerrel próbálják feldolgozni azt. Közben a marokkói történelem is beszűrődik az életükbe. Sosem láttam a múltat ennyire kreatív módon megjelenítő filmet.
Érdekes módon egyetlen hírességgel sem találkoztak, pedig Sundance tele van velük, Renate Reinsve, Pedro Pascal, Kristen Stewart és Jesse Eisenberg új filmje is ott debütált idén januárban. „Amikor sétáltunk a városban, folyamatosan leszólítottak minket, hogy látták a filmet, nagyon szerették, és további kérdéseket tettek fel” – mesélte Zurbó. Nevetve azt is hozzátette: „Ez nagyon hízelgő volt, kicsit mi is sztároknak éreztük magunkat.”
„Mesebeli kisváros egy kis völgyben, és ha körbenézel, a hegyeken mindenki síel” – festette le a helyszínt Dorottya, aki szerint Park Cityben kétféle embert lehet látni, fesztiválozót és síelőt. Megtudtuk, hogy a meghívott alkotók ingyen síbérletet kapnak a fesztiváltól, ezt sok filmes ki is használja, A boldogság ügynöke producere, Vincze Máté is el tudott szabadulni pár órára, és kipróbálta a lejtőket.
A boldogság egy hal, melyet nehéz megfogni
„Nyilván a bhutáni kormány terveiből nem valósul meg minden a gyakorlatban, de az a céljuk, hogy öt évente felmérjék a lakosság boldogságát. Nem csak azt nézik, milyen materiális javai vannak az embereknek, például milyen háztartási eszközöket birtokolnak, hanem sok szubjektív kérdés is helyet kapott a kérdőívben, a bhutániak egyéni boldogságát, spiritualitását, pszichológiai állapotát, vágyait próbálják számszerűsíteni” – avatott be minket a film társadalmi hátterébe.
Kíváncsiak voltunk, hogy szerinte hasznára válna-e Magyarországnak, ha nálunk is bevezetnék a boldogság mérését, ha nálunk is elkezdenének odafigyelni az emberek boldogságszintjére. „A bhutáni egy inspiráló, ugyanakkor idealista elgondolás. Ha felhasználják valamilyen jó célra az adatokat, vagy csak leszűrik belőle, hogy mennyire boldog vagy boldogtalan a lakosság, már hasznos volt elvégezni a közvélemény-kutatást” – válaszolta, majd némi gondolkodás után hozzátette: „Szerintem a pozitív kommunikációnak több hatása van, mint bármilyen negatív kormánypropagandának.”
Park City
„Mindenképpen gazdagította az életem” – válaszolta, amikor arról érdeklődtünk, hogyan hatott rá a Bhutánban eltöltött idő, boldogabb emberré vált-e a film elkészítésétől. „Reményeim szerint arra mutat rá a film, hogy a nyugati világban gyakran olyan sokat dolgozunk, és olyan nagy iramban éljük az életünket, hogy nem vesszük észre a közvetlen közelünkben azokat a dolgokat, amik boldoggá tehetnének minket. A bhutáni életszemléletben az a fantasztikus, hogy a legnagyobb tragédiák és nehézségek közepette is a reményt, a továbblépést keresik. Ez egy olyan ősi tudás, amit mi elfelejtettünk. Reméli, hogy ez az életszemlélet hosszabb távon is a gondolkodása részévé válik: „Próbálom emlékeztetni magamat arra, hogy mik a szép dolgok az életemben és hogy sokszor nem érdemes apró problémákon keseregni.”
Az biztos, hogy most jó ideig nem lesz oka keseregni Zurbó Dorottyának, hiszen a Sundance-szereplés egy kifejezetten vonzó pecsét A boldogság ügynökén, amiről már most elmondható, jelentősen megnövelte a film iránti érdeklődést. Van sales agentjük, aki a forgalmazási jogokat adja el a világ különböző pontjaira, számos további fesztiválon lehet majd látni a filmet, az európai premierre márciusban, a magyarországira pedig május elején kerül majd sor.
