hír
A velencei díj után Reisz Gábor új filmje az Egyesült Államokba és Dél-Koreába is eljut. A Magyarázat mindenre bekerült a Chicagói Nemzetközi…
továbbhír
Rendhagyó helyszínen, egy református templomban vetítik a Böll közlegény megmentése című dokumentumfilmet az Ars Sacra fesztiválon. Szederkényi Olga…
továbbhír
Két külön világ, egy filozófiatanár és egy kétkezi munkás talál egymásra egy szenvedélyes kapcsolatban. A héten kétszer is játsszák premier előtt…
továbbhír
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepeli a Proton Cinema produkciós vállalat péntektől vasárnapig a Cirko-Gejzír moziban, ahol többek közt…
továbbhír
Az Európai Filmakadémia (EFA) az Európai Filmkultúra Kincse címmel tüntette ki 2022-ben a Nyugati pályaudvart, ennek alkalmából emléktáblát avattak…
továbbhír
Rekordszámú teltházas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és nemzetközi szakmai programokkal, köztük az első archív filmvásárral zárult a Budapesti…
továbbhír
Hatodik alkalommal rendezik meg a Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivált, idén 2023. szeptember 20. és 30. között. A fesztivál elkötelezett abban,…
továbbhír
Október elején mutatja be a Memento Mori – A váci legenda című kalandfilmet a Duna TV. Kiss Stefán Mónika alkotása nyáron első helyezést ért el a…
továbbhír
Bánovits Ottó és Takó Sándor kreatív dokumentumfilmje, a Nikola Tesla - A fény gyermeke a Mesterjátszmával megosztva nyerte el a közönség díját a…
továbbhír
Harmadik alkalommal hirdet filmproducer asszisztensi tanfolyamot a MOME Open, valamint filmes modellező, az NFI támogatásával pedig filmes…
továbbA Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
Filmgyár podcast #23: Stratégia a magyar animáció fejlesztésére
Filmgyár podcast #19: Reformkori város díszlet épült Fóton
Filmgyár podcast #21: Filmklub hálozat
a teljes dossziéNovember 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program pitchfórumát. Mi pedig szokásunkhoz híven egyenként bemutatjuk az alkotókat és filmterveiket.
Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?
Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás
Inkubátor 9.0 – Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéOktóber 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
Horváth Kristóf: Ez egy tiszta lappal induló fesztivál
Keményen dolgozó kisemberek a BIFF-en
A brutalistát is elhozza nekünk a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál
a teljes dosszié