hír
A színész-aktivista Leonardo DiCaprio dokumentumfilmet készit a Földet érintő környezetvédelmi témákról. Az 11th Hour című produkció 2006…
tovább
hír
"Ez egy ima a békéért", nyilatkozta új filmjéről Steven Spielberg a Time Magazinnak. A München az 1972-es Olimpián a palesztin terroristák által…
tovább
hír
Török Ferenc Szezon című munkájáért Belgiumban a legjobb rendező díját vehette át, adja hírül a Filmunió. Az antwerpeni „Festival van de Sociale…
tovább
hír
Az Art Comix a művészi igényű képregények magyarországi kiadójaként pályázatot hirdet Magyarországon élő és alkotó amatőr és hivatásos…
tovább
hír
Életének 81. évében elhunyt Hintsch György filmrendező, aki A veréb is madár című filmjével, valamint Németh László-feldolgozásaival írta be a…
tovább
hír
December 4-én ért véget Lódz-ban a XIII. Camerimages Filmfesztivál: a mustra fődíját, az Arany Békát Pados Gyula kapta a Sorstalanság…
tovább
hír
December 3-án Berlinben osztották ki az európai Oscar-okat: az Európai Filmakadémia elsősorban Michael Haneke Caché című filmét…
tovább
hír
Charlotte Rampling brit színésznő lesz a nemzetközi zsűri elnöke a 2006-os Berlini Filmfesztiválon, jelentették be a szervezők. A február 9-19.…
tovább
hír
Autrans, a francia Alpok hegyi faluja a napokban ad otthont immáron 22. alkalommal a „Hegyi Filmek” nemzetközi fesztiváljának. A tematikus…
továbbFriss
Bejelentették, mikor lesz Mundruczó Kornél új filmjének világpremierje
Dexter és a Yellowstone is saját csatornát kap a SkyShowtime-tól
100 éve ők voltak a legmenőbb magyar focisták
Már tudjuk, mikor érkezik streamingre a Hogyan tudnék élni nélküled
Herendi Gábor karácsonyi filmet rendez
Putyin ellen harcoló tanárt és sztrájkoló nőket díjaztak a BIDF-en
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié
Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.
Zsuzsa / 3Esküvő