Herendi Gábor a Húzos podcastban volt Rónai Egon vendége. Az olyan közönségsikerek, mint a Valami Amerika-trilógia, Kincsem, a Futni mentem és a Szenvedélyes nők rendezője többek között pályájáról, művészfilmek és közönségfilmek nézőszámairól, a magyar filmipar finanszírozássáról, az állami támogatás nélküli filmezésről beszélt, és elárulta azt is, hogy mire számíthatunk tőle legközlebb a mozikban.
„Ez egy igazi családi vígjáték” – mondta Karácsonyra megjövök munkacímű filmről. „Azt hiszem, eddigi legnehezebb filmünk, mert ez egy nagyon bonyolult film, és ezt még nehezebb megcsinálni ilyen szűkös költségvetésből” – tette hozzá arra utalva, hogy előző két filmjéhez (Futni mentem, Szenvedélyes nők) hasonlóan ezúttal is közvetlen állami támogatás nélkül fognak forgatni. A munkát az is bonyolítja, hogy sok szereplővel, köztük gyerekekkel fognak dolgozni. Kiemeli: a gyerekszereplők miatt a forgatás különösen nehéz, mert 18 év alatt csak korlátozott óraszámban dolgozhatnak.
A film bemutatóját karácsony környékére tervezik. Bár a műsorban nem hangzik el konkrét dátum, a Filmforgalmazók Egyesületének megjelenési naptárában szerepel egy „Untitled Herendi Gábor” című film 2026. december 3-i premierrel, amelyet – a rendező több korábbi alkotásához hasonlóan – a Vertigo Média forgalmaz.
Herendi Gábor legutóbbi, Szenvedélyes nők című romantikus vígjátékát tavaly november végén mutatták be, jelenleg 228 ezer nézőnél jár a mozikban. /
Címlapkép: Herendi Gábor a Futni mentem forgatásán / Fotó: Vertigo Média



