hír

Kevesebb mozijegyet váltottak tavaly az EU-országokban

Két százalékkal kevesebb mozijegyet váltottak tavaly az EU-országokban, mint 2009-ben - közölte az Európa Tanács égisze alatt működő European…

tovább

hír

Decemberben, januárban a Prizma Online-on

A folyóirat önálló internetes kiadásában, a Prizma Online-on az utóbbi két hónapban többek között szó volt Jarmusch-ról, a Fekete hattyúról,…

tovább

hír

Szalay Péter virtuális játéka vasárnap a televízióban

Szalay Péter Szekondlájf című filmje a felnőttkorba lépő fiatalok valóságos és virtuális játékait mutatja be, némi játékfilmes stílusparódiát is…

tovább

hír

Berlinale: Coen-premier és új technológiák

Ethan és Joel Coen A félszemű című westernjével nyílt meg csütörtökön este a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Az idei fesztiválon különös…

tovább

hír

Játékfilmesekkel tárgyaltak a kormány képviselői

Többek között Mészáros Márta, Kamondi Zoltán, Janisch Attila és Pataki Ági volt jelen a hétfői találkozón, ahol felvetődött a szeptemberi filmszemle…

tovább

hír

Megkezdődött a SZFE könyvtárának fejlesztése

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) több mint 24 millió forintos pályázatot nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP pályázatán. Bővítik…

tovább

hír

Külföldi rendezők is csatlakoztak a magyar filmesek tiltakozásához

Nyilatkozatban tiltakozott kilenc neves magyar filmrendező a magyar filmszakma rendszerének megváltoztatása ellen; a dokumentum aláírói szerint…

tovább

hír

Filmeseink a 61. Berlinálén

Tarr Béla filmjének világpremierje, Kárpáti György Mór vizsgafilmje, Mundruczó Kornél és Nagypál Orsi új filmtervei és öt ifjú magyar a Talent…

tovább

hír

Megjelent a Prizma ötödik száma

Megjelent a Prizma folyóirat ötödik száma, amely a gyerekfilmek félelmetes világával foglalkozik.

tovább

hír

Filmszemle 72 évvel ezelőtt

Az 1939 nyarán megtartott első magyar filmszemlét idézi fel a Gramofon Online blogja - a rendezvényt ekkor még Nemzeti Filmhét néven tartották meg:…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Szükségem van a ruhádra, a csizmádra, és a motorodra.

Terminátor 2 - Az ítélet napja

Oszd meg! Az összes idézet