hír

Bergendy és Fliegauf filmje is indulhat a legjobb idegennyelvű film Oscarjáért

Az Oscar-bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére ebben az évben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja (Divinyi…

tovább

hír

Vasárnap vetíti Tarr Béla Sátántangóját a Cirko-Gejzír

Vasárnap délután műsorára tűzi Tarr Béla közelmúltban minden idők ötven legjobb filmje közé beválasztott Sátántangó című filmjét a budapesti…

tovább

hír

Októberben jön a magyar HBO új sorozata, a Terápia

A forgatás és az utómunkák befejezése után elkészült a magyar HBO új, saját gyártású szériája, a Terápia. A 40 részes magyar drámasorozat 2012…

tovább

hír

Gyászfilm forog a város alatt

Film készül a Gyász című előadásból, a Tünet Együttes a város alatti labirintusban forgat a Katona József Színház színészeivel.

tovább

hír

Ősszel nyithat az Átrium Film-Színház

Pénteken vették birtokba az új tulajdonosok a fővárosi Átrium mozi épületét, amely egy kisebb felújítás után a tervek szerint már az őszi szezontól…

tovább

hír

Busho 2012-es évjárat: Apokalipszis must!

A nyolcadikra ismét rekordnevezés született, sőt idén első alkalommal a budapesti központi helyszín mellett hat további vidéki és határon túli…

tovább

hír

100.000 felett a Vakondok nézettsége

Alig fél évvel a film megjelenése után a Vakondok 2 dokumentumfilm online össznézettsége átlépte a 100.000-et. A magyar verzió januárban vált…

tovább

hír

Mosonyi Szabolcs filmje nyerte a Csodakút fesztivál fődíját

Mosonyi Szabolcs Endemica Hungarica című természetfilmje nyerte az idei Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivál fődíját az észak-bácskai…

tovább

hír

Költözik a Werk

2012 szeptemberétől a Werk Akadémia a Belváros új főutcájára költözik. Augusztus végén pedig háromnapos fesztivállal ünnepel az új helyszínén az…

tovább

hír

Elkészült a Tüskevár egészestés filmváltozata

Elkészült a Tüskevár egészestés filmváltozata; a Fekete István kultikus regényét feldolgozó mozit, amelyet Balogh György rendezett, szeptember…

tovább
 
hirdetés

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton

A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Amikor kicsi voltam, anyám mindig azt mondta, hogy egyszer börtönben fogom végezni. Nem azért, mert bűnöző alkat vagyok, hanem mert egyszerűen hülye.

Papírkutyák

Oszd meg! Az összes idézet