hír
Pénteken kezdődik a törökországi Izmir művészeti fesztiválja, amelynek az idén először megrendezett nemzetközi filmes programjában szerepel Dobray…
továbbhír
Sorozatokon dolgozó szakembereknek, rendezőknek, forgatókönyvíróknak és producereknek szóló felhívásokkal érkezik friss pályázati körképünk. Ismét…
továbbhír
Bemelegítő programként Szabó István három, 4k-ban felújított klasszikus filmjét vetíti június végén a 10. Ceau, Cinema! fesztivál Bukarestben és…
továbbhír
Június 19. és 23. között rendezik meg idén a japán filmhetet a Toldi moziban. Ezúttal öt film mutatkozik be angol és magyar felirattal az ázsiai…
továbbhír
A tavaszi évadot dupla vetítéssel zárja a Partizán ellenállással és sztrájkkal foglalkozó filmklubja. Június 24-én délután három rövidfilmet…
továbbhír
Két magyar alkotást is beválogattak a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál szakmai programjára. A KVIFF Eastern Promises keretében Gyimesi Anna…
továbbhír
Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen nézhetők a Te és a Szép lányok, ne sírjatok! című alkotások a Filmión. Esztergályos Cecília színésznő,…
továbbhír
A fociultrák világában játszódó, bivalyerős Szokásjog óta tudjuk, hogy Füzes Dánielre oda kell figyelni. A véleményünket a Zlíni Nemzetközi Gyermek-…
továbbhír
Román Katalint a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták a nyílt örökbefogadásról szóló érzékeny filmben nyújtott kimagasló színészi…
továbbhír
Kis Hajni szoros versenyben egy szavazattal előzte meg Fliegauf Bencét és Nagy Dénest. A hallgatók szerint motiváló lehet a fiatal filmes generáció…
továbbFriss
Philip Glass-szal hopi indiánok érkeznek a MÜPA-ba
Régi és új MOME-diplomafilmekkel érkezik az idei Friss Kakas
Wim Wenders Budapesten vette át a filmörökség megőrzéséért járó FIAF-díjat
Osztrák milliárdosok emberekre vadásznak a magyarhangya új filmjében
Szlovénia Oscar-nevezettjét is vetítik az idei Szlovén Filmnapokon
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéAz 58. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon 12 film van versenyben a Kristály Glóbuszért, köztük a Borbély Alexandra főszereplésével készült The Hungarian Dressmaker. A helyszínről jelentkezünk.
Borbély Alexandra varrónője egyedül száll szembe az embertelenséggel
Vércseppek borítják Hollywood új csillagát
Csicskár Dávid és Goldberg Emília készülő filmjeit díjazták Karlovy Varyban
a teljes dossziéMájus 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul
Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié