hír

Olaszországban vetítik a Wallenberg-dokumentumfilmet

Sipos József Az elveszett európai című alkotása is műsoron lesz az Ischia szigetén megrendezendő nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon.

tovább

hír

Új arculat, új tervek az SZFE-én

Új arculattal, ambiciózus tervekkel, és rekordszámú túljelentkezéssel zárja a 150. jubileumi tanévet a Színház-és Filmművészeti Egyetem.

tovább

hír

Kevés európai film jut túl a gyártó ország határain

Európában négyszer annyi európai filmet mutatnak be, mint amerikait, mégis csak kevés európai produkciót forgalmaznak a gyártó ország határain túl -…

tovább

hír

Díjat nyert az Aranyélet promóciója

A Promax Global Excellence 2016 New Yorkban tartott díjkiosztóján az HBO Europe Creative Services csapata öt elismerésben részesült. A zsűri a világ…

tovább

hír

Tarr Béla: életműdíj, mesterkurzus és retrospektív

A világhírű magyar filmes ma este életműdíjat vesz át Szlovákiában, majd mesterkurzust tart a portugáliai Espinho ifjúsági filmfesztiválján, végül…

tovább

hír

Moszkvában és Palicson versenyez Buharovék új filmje

A 38. Moszkva Nemzetközi Filmfesztivál „Orosz nyomokon" szekciójában mutatják be Igor és Ivan Buharov Az itt élő lelkek nagy része című…

tovább

hír

Médiatanács: 113,5 milliós támogatás 19 új magyar kis- és animációs filmnek

A Huszárik Zoltán-pályázat első körében 72,7 millió forinttal támogatta 11 kisjáték- és kísérleti film elkészültét a Médiatanács, valamint a…

tovább

hír

Brazíliába megy a Betonzaj

Kovács István SZFE-én készült BA-diplomafilmje, a Betonzaj idén tavasszal elnyerte a Magyar Filmdíj rövidfilmes díját, és tovább folytatja…

tovább

hír

Kezdődik a Szánsájn filmfesztivál a Cirko-Gejzír-ben

Július végéig 84 film, málnaszörp, fröccs, és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi Cirko-Gejzír moziban, ahol mindenkinek alkalma…

tovább

hír

Brüsszelben és Moszkvában is vetítik Fekete Ibolya filmjét

Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotását műsorra tűzi Brüsszel nagyszabású filmfesztiválja, melynek a napokban a belga…

tovább
 
hirdetés

Magyar Film Napja 2026

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.

Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai

Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben

125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio

a teljes dosszié

Tyúk

Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.

Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni

A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai

Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra

a teljes dosszié

Itt érzem magam otthon

Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.

Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban

Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller

Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében

a teljes dosszié

Mambo Maternica

Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.

A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg

Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk

Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Apu fortyogó epéje vagyok...

Harcosok klubja

Oszd meg! Az összes idézet