hír

Idén először lesz nálunk is nemzetközi dokfilm fesztivál

Európa és a világ számos országának mintájára, idén először rendezik meg a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (Budapest International…

tovább

hír

Nyári filmes kurzusok az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus nyári egyetemi kurzusokat hirdet a színház és film iránt érdeklődő fiatalok számára 16-26 éves korig.…

tovább

hír

Három magyar filmpremier Karlovy Varyban

Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul a július 4-én kezdődő A-kategóriás Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fő…

tovább

hír

Itt a Filmjus Alapítvány 2014. évi pályázata!

A FILMJUS Alapítvány pályázatot hirdet műfaji megkötöttség nélkül kizárólag forgatókönyvírásra vagy fejlesztésre, és filmelőkészítésre. A pályázaton…

tovább

hír

A Rácskertbe mennek a függetlenfilmesek

Június 3-án, kedden 20 órától a 2014-ben Siófokon megrendezett 60. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjnyertes alkotásait tekinthetik meg az…

tovább

hír

Felhívás szerelemre

„A sok romantikus ócskaság és szélesvásznú szemfényvesztés között az igazat keressük. Ez pedig kihívás, mint maga a szerelem.” Ezzel a felhívással…

tovább

hír

Már forog a Képtelen történet

Május végén kezdték el forgatni Pápán, Sopronban és Budapesten a Képtelen történet című filmet, melynek főszerepét a Kossuth-díjas Bánsági…

tovább

hír

Bulival érkezik a Fekete leves

Csütörtök este nagy bulival készül a Fekete leves bemutatójára a stáb, a bulin fellép a film zenéjét készítő Mystery Gang és Anima Sound System is.…

tovább

hír

Június 5-én temetik Szécsényi Ferencet

Június 5-én vesznek végső búcsút a 93 éves korában elhunyt Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőrtől.  

tovább

hír

Tolnay 100 Emlékév az Urániában

Tolnay Klári születésének centenáriuma alkalmából egész éves programsorozat zajlik, amely részeként az Uránia Nemzeti Filmszínházban tematikus…

tovább
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton

A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- A rohadt életbe! Csak annyit akarok mondani, hogy bocsánat, hogy elütöttelek!
- Bocsi, ott egy farkas.

Sajnálom

Oszd meg! Az összes idézet