hír
A Sundance Filmfesztivált szervező intézet hétfői bejelentése szerint színházi programjukkal Lengyelországba készülnek egy workshopra - olvasható a…
tovább
hír
Fliegauf Benedek Dealer című filmje a filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI legjobb filmnek járó díját nyerte el Montevideóban, az április 4-én véget…
tovább
hír
Pénteken bemutatták Amerikában is Antal Nimród Kontroll című filmjét. A New York-i mozik műsorán futó magyar alkotást egy függetlenfilmekre…
tovább
hír
2005. június 6-11. között rendezik meg a franciaországi Annecyban a Nemzetközi Animációsfilm Fesztivált, amely az animációsfilmek legrangosabb…
tovább
hír
A SOURCES 2 2005. évi első szemináriumát a Magyar Filmunió közreműködésével, Budapesten rendezi 2005. április 1. és 9. között. A kurzus során három…
tovább
hír
A Europen Social Documentaries szavakból képzett ESoDoc névre hallgató nemzetközi dokumentumfilmes tréning három egyhetes kurzusából az egyiket…
tovább
hír
„Isten hozott a Sin Cityben! A város vonzza a keményfiúkat, a korrupt alakokat és a tört szíveket.” Ezekkel a szavakkal kezdődik Robert Rodriguez és…
tovább
hír
Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Aranycsirke-díjat és az azzal járó 50 millió forintot az RTL Klub által az elmúlt évek legjobb…
tovább
hír
Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks Animation SKG elnöke szerdán egy New York-i médiakonferencián elmondta, hogy most kissé kockázatos befektetés az…
tovább
hír
Idén második alkalommal kerül megrendezésre Jihlavában, a Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál önálló filmpiacaként működő East Silver Docs Market,…
továbbFriss
Az Itt érzem magam otthon után a Magyar menyegző is belépett a 200 ezresek klubjába
A Szarvasbébi alkotójának az új sorozata is felkavaró élménynek ígérkezik
Mucsi Zoltán és Scherer Péter élő szövegelésével nézheted meg Jancsó Miklós filmjét
Teljes a III. ELTE Szemle programja
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié