hír
A Filmalap kezdeményezésére és szervezésében 40 felső tagozatos általános iskolás is csatlakozik az Európai Filmakadémia (EFA) Fiatal Közönség…
tovább
hír
Május 8-án mutatkozik be a magyar mozikban a számos fesztiválon, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában is…
tovább
hír
Nyolc színész és rendező dönti majd el, hogy melyik film a legjobb a 67. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott 18 alkotás…
tovább
hír
A dokumentumfilm őrülteknek május elején a Toldiban és a Művészben a helyük. Május 6-11. között ismét lesz BuDoku Dokumentumfilm Fesztivál, magyar…
tovább
hír
Gyárfás Eszter, a Viharsarok és az új Mundruczó-film producere vesz részt májusban a cannes-i filmfesztivál keretei között megrendezendő „Producers…
tovább
hír
Csütörtöktől két fővárosi mozi is műsorára tűzi Salamon András Nemzeti Dokumentumfilmjét, amely az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó…
tovább
hír
Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula…
tovább
hír
Szerdán délelőtt, a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Vezér Évától; az 57 esztendős filmes szakember március 28-án hosszan tartó, súlyos…
tovább
hír
Húszéves jubileumát ünnepli idén a Lengyel Filmtavasz, amely ez alkalomból különösen gazdag programmal, a közelmúlt legjobb, legsikeresebb lengyel…
tovább
hír
Tizennyolc nagyjátékfilm verseng majd az Arany Pálmáért Cannes-ban, de a válogatás nem teljes, a jövő héten tovább bővülhet a lista.
továbbFriss
Koltai Lajos is ellátogat a június 11-én kezdődő Bölcskei Filmnapokra
Filmes workshop indul kezdőknek Szabó Gábor vezetésével
Pogány Induló velük sodródik egy szürreális vihar közepébe
Krakkóban nyert díjat a Pogány Indulóról szóló dokumentumfilm
Bekerült a tavalyi év legjobbjai közé, a héten érkezik a kanadai magyar lány múltidézése
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié