hír
A magyar-román koprodukcióban készülő tíz kisjátékfilm témája a szerelem, a forgatás a tervek szerint Aradon és Pécsen zajlana.
tovább
hír
Január 22-29 között a Bari Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik Vágvölgyi B. András első rendezését.
tovább
hír
Nem szűnik meg a budapesti artmozi-hálózat, de a főváros idén csak saját filmszínházainak fenntartását tudja vállalni; - mondta el az MTI-nek a…
tovább
hír
A Csoma-legendárium sajtótájékoztatóján egész biztosan itt volt, fellépett színházakban is, és mint egy olvasónk által küldött fotóról kiderül:…
tovább
hír
A filmhu és a litera fotósa, Valuska Gábor harmadik helyezést ért el a 2010-es Magyar Sajtófotó Pályázaton Művészet (Egyedi) kategóriában. Az egész…
tovább
hír
Nyilvánosságra hozták a február 10-én kezdődő 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját. Hosszú évek után újra lesz magyar versenyfilm…
tovább
hír
Együttműködés jött létre Európa legjelentősebb független filmes szervezete, a Raindance és Magyarország legfontosabb nemzetközi filmfesztiválja, a…
tovább
hír
Hetvenkét évesen elhunyt Susannah York brit színésznő, az 1960-as és a korai 1970-es évek angol és hollywoodi filmjeinek egyik legnagyobb, Oscarra…
tovább
hír
Kárpáti György Mór Erdő című 12 percese képviseli Magyarországot a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilm versenyében, Nagypál Orsolya és…
tovább
hír
A magyar filmipar jelenlegi helyzetének a felmérését és értékelését tekinti első feladatának Andrew G. Vajna magyar származású amerikai…
továbbFriss
A Berlinale fődíjasa és Isabelle Huppert új filmje is ott lesz a CineFesten
Európai pályázati körkép: 2026. augusztus
Elénekelni egy vak embernek a világot – kijött a Mommy Blue első előzetese
Ők döntenek arról, idén melyik magyar film száll versenybe az Oscarért
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié