hír

Budapest100 filmes szemmel

A hétvégén újra megnyílnak az idén százéves budapesti házak. Két napon keresztül a lakók önkéntesekkel, lokálpatriótákkal, kutatókkal összefogva…

tovább

hír

Két Radnóti film a neten

Néhány héttel ezelőtt mutatták be a Toldi moziban a Radnóti hétszer című szkeccsfilmet, amelyben a költő egy-egy korszakát dolgozza fel hét fiatal…

tovább

hír

Nemes-Jeles filmje Cannes-ba megy

Várva vártuk a mai napot, mert most derült ki, hogy mely alkotások kerültek be a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Örülhetnek a magyarok,…

tovább

hír

Vasárnap temetik Sipos András filmrendezőt

Sipos András filmrendezőtől április 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Kozma utcai zsidó temetőben vesznek végső búcsút; a Balázs Béla-díjas…

tovább

hír

Zomborácz animációja a neten!

Két év után teljes hosszában felkerült a netre Horváth-Molnár Panna és Zomborácz Virág világotjárt rövid animációja, a Dipendenza, amely két…

tovább

hír

Elhunyt Sipos András filmrendező

Életének 79. évében hétfőn elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, számos dokumentumfilm alkotója, Jancsó…

tovább

hír

Ismét DunaDOCK MasterClass és Pitching Fórum!

Április 24. és 25. között a dokumentumfilmes DunaDOCK ismét mesterkurzust szervez a KINO moziban, de ezúttal először pitching forumra is sor kerül.…

tovább

hír

Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky Jánostól

Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky János filmrendezőtől; a Balázs Béla-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művészt 15 órakor a Farkasréti temető…

tovább

hír

Szabó István Zágrábban díszvendég

Szabó István rendező díszvendégként vesz részt a kilencedik zágrábi Tolerancia Fesztiválon, amelyet idén holokauszt hetvenedik és a srebrenicai…

tovább

hír

Japán Kiskakasok a Toldiban

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció tanszékének szervezésében megvalósuló Kiskakas Animációs Filmnapok 2015-ben, április 23-24. között a…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Ha nem akarod, hogy rádfröccsenjen, Cash, állj félre! Dum-di-dum-dum.

Tango / Tango & Cash

Oszd meg! Az összes idézet