hír
A Műcsarnokban megrendezésre kerülő Lars von Trier workshop keretében a közönség találkozhat többek között az Idióták című filmoperatőrével,…
továbbhír
Budapesten 97%-os kihasználtsággal, vidéken is szép eredménnyel futott a Francia Filmnapok, amelynek keretében nyolc francia filmet tekinthetett meg…
továbbhír
A 60. Cannes-i Filmfesztivál előestéjén, május 15-én kezdődő budapesti vetítéssorozaton - a Francia Intézet, a Filmarchívum és a Magyar…
továbbhír
Bollók Csaba Iszka utazása című filmje elismerő oklevelet nyert a Kosmorama filmfesztiválon, Trondheimben - adta hírül a Magyar Filmunió.
továbbhír
Szex, Szerelem, Drog, Erőszak, Pénz. Akció-dráma – tündérmese az ezredforduló Budapestjének egyik legkevésbé sem romantikus szegletéből, urbánus…
továbbhír
Megdöbbenéssel értesültünk a sajtóból, hogy a kísérleti filmek közöttkülöndíjjal kitüntetett Álszent c. alkotás egyik jelenetét, amelyben egymacskát…
továbbhír
A „Slow Food” világmozgalom jegyében Egerben a Filmművészeti Nyári Egyetem hagyományait követve életre hívták a Slow Film Fesztivált. Az 1970-es…
továbbhír
A Film.hu Kft. semmiféle kapcsolatban nem áll az Álszent című produkcióval és alkotóival. A Film.hu Kft. a Magyar Filmszemle honlapját üzemelteti,…
továbbhír
Május 16-án nyílik meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A versenyprogramban szereplő művek közül hat a Budapest Film forgalmazásában kerül a…
továbbhír
Elek Judit A hét nyolcadik napja című filmjét a Costumes & Mode filmfesztivál mutatja be a francia fővárosban. A filmverseny díjainak sorsáról…
továbbFriss
Mineralógus nyerte a Filmtettfeszt fődíját
A Véletlenül írtam egy könyvet Amszterdamban és Tallinnban kezdi fesztiválkörútját
Chilton Flóra és Tóth Luca animációs terve is nyert a Cinemira pitch fórumán
Varjúhullás és kődobálás a Platon Karataev új klipjében
Angelina Jolie a Zeneakadémián és az Operaházban is énekelni próbál
A Január 2-vel rajtol a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Ha a szolidaritás tantárgy lenne, biztosan megbuknánk belőle
Minél boldogabb országban élsz, annál kevésbé érted ezt a filmet
Filmhu podcast #98: Szimler Bálint és Osváth Gábor
a teljes dossziéAz Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Szilágyi Zsófia költözős filmjét is díjazták a 20. CineFesten
Csoda, ha a rendező és a producer még szóba áll egymással Velencében
Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem - Megjött Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese
a teljes dossziéVizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié