hír

Kínai film nyert Velencében

Az erős hollywoodi indítás ellenére a 63. Velencei Filmfesztivál zsűríje a nemzetköziség jegyében ítélte oda a díjakat. A fődíjat a kínai Nyugodt…

tovább

hír

Jól indult az Egyetleneim

Nagy sikerrel debütált Nemes Gyula diplomafilmje. Az augusztus 31-i bemutatót követő első héten a permanensen ismerkedő srác videóklipszerűre…

tovább

hír

Parfüm-mozi 15 év után

Tizenöt évet kellett várni arra, hogy Patrick Süskind 1985-ös bestsellere végre mozivászonra kerüljön. A film premierjére Münchenben került sor, de…

tovább

hír

Tolvaly Ferenc újabb zarándoklata

Tolvaly Ferenc, a tavaly megjelent El Camino – Az út című könyv, illetve az azonos című film alkotója most Tibetbe látogatott el. A zarándokút…

tovább

hír

Roman Polanski vámpírjai Budapesten

A látványos, szórakoztató, fantasztikus táncjelenetekkel gazdagított mesés musicalt Roman Polanski rendezésében, az általa készített hasonló című és…

tovább

hír

38 éves volt Rémy Belvaux

Elhunyt Rémy Belvaux belga származású filmes, akinek nevéhez a Veled is megtörténhet című (Man Bites Dog) kult áldoku fűződik. A 38 éves Belvaux még…

tovább

hír

Csak szex és … a cseh filmverseny

Goda Krisztina nagysikerű komédiája a csehországi Mladá Boleslavban kel versenyre a szombaton kezdődő „Film Smiles” filmfesztiválon. Díjnyertes…

tovább

hír

Képregénybe illő szerzői jogok

A szeptember 6-tól a Sulinet honlapján megtekinthető oktatóanyag a szerzői jogokkal kapcsolatos tudnivalókat ismerteti – könnyed, játékos formában.…

tovább

hír

European Television Dialogue Münchenben

EUROPEAN TELEVISION DIALOGUE következő konferenciájára október 17-én Münchenben kerül sor – adták hírül a szervezők. Az immár negyedik alkalommal…

tovább

hír

Látogatottsági rekord a Moziünnepen

Látogatottsági rekordot ért el a Moziünnep, amely az idén 420 000 látogatót csábított egy kis filmnézésre. Az immár harmadik alkalommal megrendezett…

tovább
 
hirdetés

Az örökség

Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.

Néha az öregezős csaló hozza össze a családot

Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén

Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember

a teljes dosszié

BIFF 2026

Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.

Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk

Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF

Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót

a teljes dosszié

Filmreform

Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.

November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője

"Reálisan hosszútávfutásra kell készüljünk" – interjú Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztossal

"Most ezzel tudom a szakmát legjobban szolgálni" – dr. Ugrin Juliannát nevezték ki a Filmintézet ideiglenes igazgatósági elnökének

a teljes dosszié
 
hirdetés
 

Csak akkor tűnik fel, mennyire szeretek otthon lenni, ha egy darabig máshol vagyok.

Juno

Oszd meg! Az összes idézet