magazin
A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál soha nem az idelátogató hírességekről, a vörös szőnyegen pózoló sztárokról és a csillogásról volt híres.…
továbbmagazin
Immár hagyományosnak nevezhető az Inforg Stúdió szakmai bemutatója a Filmszemle előtti hétvégén a Toldi Moziban, ahol kedvünkre végignézhettük…
továbbmagazin
A 2006-os Sundance nem csak abból a szempontból volt érdekes, hogy a fesztivál fennállásának történetében először magyar film is bejutott a…
továbbmagazin
A lendületes kezdés után a fesztivál továbbra is tartja a tempót és jobbnál jobb filmeket kínál. A sajtóvetítések egyik első filmje a Lucky…
továbbmagazin
A 2005-ös Stockholmi Filmfesztivált a női egyenjogúságnak szentelték a szervezők (2004-ben a japán animációs filmek játszották a főszerepet). Ez…
továbbmagazin
Kamondi Zoltán új filmjének még nem teljesen kész, de mondhatni már célegyenesben levő változatából 26 percet tekinthettek meg az érdeklődők,…
továbbmagazin
Más érzelmeket vált-e ki a befogadóból az animáció, mint az élőszereplős film? Hitelesebb lehet-e az animációs film a játékfilmnél? Ilyen és…
továbbmagazin
A világ színekből, vonalakból és formákból összerakott, animált lenyomata ismét szomorú összképet mutatott az alkotók közérzetéről. Úgy tűnik,…
továbbmagazin
Hosszú évekig hiánycikknek számított az egészestés magyar animáció. A Nyócker sikerei után azonban úgy tűnik, többeknek megjött a péterkéje. Az…
továbbmagazin
22 ország 40 filmje. Hétfő este véget ért a második alkalommal megrendezett Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A nézők szavazatai…
továbbFriss
A brutalista és Emilia Pérez is tarolt a Golden Globe díjkiosztón
Így éltek a nagyszüleink száz évvel ezelőtt
Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról készül dokumentumfilm
Két magyar dokumentumfilmtervet díjaztak Zágrábban
Premier előtti vetítésekkel érkezik az új magyar családi film
Cannes-i nagydíjassal folytatódik januárban a Mozinet Filmnapok
A Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
Filmgyár podcast #23: Stratégia a magyar animáció fejlesztésére
Filmgyár podcast #19: Reformkori város díszlet épült Fóton
Filmgyár podcast #21: Filmklub hálozat
a teljes dossziéNovember 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program pitchfórumát. Mi pedig szokásunkhoz híven egyenként bemutatjuk az alkotókat és filmterveiket.
Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?
Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás
Inkubátor 9.0 – Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéOktóber 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
Horváth Kristóf: Ez egy tiszta lappal induló fesztivál
Keményen dolgozó kisemberek a BIFF-en
A brutalistát is elhozza nekünk a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál
a teljes dosszié