hír
Ezen a héten a bukaresti közönség összesen húsz nagyfilmet és nyolc rövidfilmet nézhet meg az utóbbi időszak magyar filmterméséből. A román…
tovább
hír
Ünnepélyes díjkiosztó gálaest keretében adja át november 30-án az idei Aranykor-díjakat Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. A…
tovább
hír
Amikor már úgy tűnt, hogy a screener-vita szép lassan lecseng, hirtelen új erővel indult meg a függetlenek és a mainstream Oscar-csatája – adta…
tovább
hír
Rajzfilmfiguraként tér vissza Derrick felügyelő a mozikba, sorozatbeli állandó munkatársával, Harry nyomozóval, harminc évvel televíziós…
tovább
hír
Átütő sikerrel indult a mozikban Antal Nimród Kontroll című filmje, adta hírül a produkció forgalmazója, a Budapest Film. Vasárnapig csaknem 30…
tovább
hír
A legjobb játékfilm díjával tüntették ki Pálfi György Hukkle című alkotását Barcelonában, az idén 10. születésnapját ünneplő „L’Alternativa”…
tovább
hír
A magyar Oscar-jelölt, illetve a Szemle filmjei hagyományosan a program gerincét alkotják, de régebben készült alkotások is bemutatásra kerülnek a…
tovább
hír
Először versenyez nemzetközi terepen Tóth Tamás Rinaldo című alkotása a november 20-án kezdődő mannheim-i nemzetközi filmfesztivál…
tovább
hír
Bombaként hatott a hír, hogy a három legnagyobb moziüzemeltető cég összehangolt árstratégiával bújt ki a szabadverseny alól. A Gazdasági…
tovább
hír
November 17-én, az Uránia Nemzeti Filmszínház háziünnepségének keretében adták át a hírességek emlékfalát a közönségnek. Hétfőn délelőtt az Uránia…
továbbFriss
Visky Ábel dokumentumfilm-rendező az NKA állandó kollégiumi tagja lett
Újra Szenvedélyes nők érkeznek a Várkertbe
Sandra Hüllerrel és a Csendes barát főszereplőjével érkezik a 15. Szemrevaló Filmfesztivál
Jelentkezz az Euro Connectionre, és találj nemzetközi koprodukciós partnereket a rövidfilmedhez!
Lichter Péter újraértelmezett Drakulája folytatja földkörüli útját
Jászberényi Gábor bújik Csontváry bőrébe a festőművész életét bemutató filmben
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié