magazin
Szentpéteri Áron mesterszakos diplomafilmjét fejlesztette tovább első nagyjátékfilmjeként, az Inkubátor tíz döntőse közt ő is a napokban mutatja be…
tovább
hír
A legjobb színésznőnek járó Firenzei Filmdíjat kapta Fátyol Hermina a Ne szeress című kisfilmben nyújtott alakításáért. Az ünnepélyes átadó idén a…
tovább
magazin
Novák Erik saját maga alakítja új filmjének főszereplőjét, akinek története szubjektív szemszögből, nyolc nővel való párkapcsolatán keresztül bomlik…
tovább
hír
Első alkalommal rendezték meg Firenzében a független alkotásokat felvonultató filmszemlét, ami rögtön magyar díjazottal indított. Fenyvesi Lili egy…
tovább
magazin
Erdélyi Dániel kisfilmje arról, hogy miként élnek egy más mellett egy high-tech üzem dolgozói és a közeli putri lakói. Az alkotás rendezőjét a 42.…
tovább
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
Kreif Zsuzsanna: Lemerülök, és addig ások ott, amíg fel nem hozok egy filmet
Almodovár szerzői válsága, Thomas Mann road tripje és Nemes Jeles ellenállója
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
Bemutatta javaslatát az új filmfinanszírozási rendszerről a Filmreform 2026
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dossziéEzt az egyet vésd jól az eszedbe: előbb-utóbb minden ügynök átáll, és minden ellenálló végül feladja magát.