magazin
Július utolsó hete a nosztalgia jegyében telik: egy-két kortárs darabtól eltekintve romantikus drámák és vígjátékok láthatóak a 30-as évekig…
továbbhír
Hűs idők járnak: miközben mindennap tőzsdeindesxek és forintárfolyamok húznak el alacsonyan a fejünk felett, a mozik sem ernyesztik el görcsbe…
továbbfilmhutv
A Filmhu TV a Para díszbemutatóján igyekezett utánajárni, vajon sikerült-e a stábnak a szellemidézés, és vajon az így elbódított közönség is…
továbbhír
Az MTV 2009-ben áll át véglegesen a HD alapú műsor sugárzásra, Fred Kelemen beszélgetéssel egybekötött vetítéssorozat lesz az Urániában, két hete…
továbbhír
Október 16-tól látható a mozikban Fazakas Péter első nagyjátékfilmje, a Para című vígjáték, Moldoványi Ferenc és Mundruczó Kornél filmjei képviselik…
továbbhír
Összeszedtük, itt vannak! Korábban négy részre osztva bemutattuk a jelenleg készülő hazai egészestés játékfilmeket, ezeket most egyben megtalálod…
továbbFriss
Az Anora tarolt a 97. Oscar-gálán
Mit teszel, ha balesetet okozott a gyereked, és te vagy az egyetlen tanú?
Önjelölt kincsvadászok, és egy kigyulladt neonreklám a 100 éves Filmhíradóban
Morális dilemmák és Debussy a Minden rendben előzetesében
Meghalt Gene Hackman és a felesége, Betsy Arakawa zongoraművész
13 év után újra van Magyar Filmszemle, visszatér a magyar filmszakma egykori elsőszámú találkozóhelye. A Szemle nyitófilmje Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmje, a programba közel 150 alkotást válogattak be, köztük játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti filmek is megtalálhatóak, kis- és egészestés formátumban.
Kiosztották a 44. Magyar Filmszemle díjait
A tévéknek fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a sorozatokkal
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
a teljes dosszié
Megérkezett magyar mozikba a Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című rendezése, ami a gyerekek és a családok életéről és problémáiról szól játékos, elemelt hangvételben.
Újjászületett a magyar ifjúsági film, és ebben nincs semmi véletlen
Lakos Nóra: Mindig is ezt a filmet szerettem volna megcsinálni
Ahol a Bauhaus és a tinilányos hangulat találkozik
a teljes dosszié
A Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
Filmgyár podcast #26: Zöld produkciók
Filmgyár podcast #25: Zenés filmek
Filmgyár podcast #24: Újra itt a Maraton
a teljes dosszié