Tarr Béla filmjeinek spanyolországi DVD-megjelenésével egybekötve a fesztivál különprogramon mutatja be Tarr világhírű életművét szélesvásznon. A rendezvény díszvendége lesz Tarr Béla. Az életművet bemutató 12 filmet Sevilla után műsorra tűzi a madridi Filmoteka Espagnola, majd az Andalúziai Filmarchívum Córdobában.

A sevillai fesztivál versenyprogramjában Tóth Orsi jelenlétében kerül sor Mundruczó Kornél Johanna című operafilmjének vetítésére. A verseny fődíja az Arany Giraldillo, mely a nyertes film spanyolországi moziforgalmazásának költségeit biztosítja. Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét a főszereplő Nagy Marcell kíséri el Sevillába. A Dallas Pashamende című Pejo Róbert Adrián filmet a főszereplő Gryllus Dorka, a 2005-ös Shooting Starunk jelenlétében mutatják be. Mészáros Márta A temetetlen halott című Nagy Imre-filmje az „Európa, Európa” szekcióba kapott meghívást, ahol a nagyközönség dönt a szekció díjának sorsáról. Gauder Áron többszörös díjnyertes animációs filmjét a Nyócker!-t az „Európai Generációk” programban tűzik műsorra. Kenyeres Bálint Before Dawn című kisfilmjét különprogram keretében vetítik 2005 legfontosabb európai rövidfilmjei között Sevillában.

A spanyol filmfesztivál díjainak átadása mellett a rangos rendezvény másik izgalmas pillanatának ígérkezik, amikor az Európai Filmakadémia a 2005-ös jelöltek kilétét fedi majd fel. A 49 nevezett játékfilm között van Mészáros Márta A temetetlen halott és Koltai Lajos Sorstalanság című filmje. A magyar esélyesekért még november 12-ig szurkolhatunk, hogy az Európai Filmakadémia 1600 tagja a jelöltek közé szavazza.

Az EFA-jelöltek bejelentéséhez kapcsolódóan Sevillában műsorra tűzik a „Legjobb Európai Rövidfilm” díjának várományosai között Cakó Ferenc Randevú című animációját.

A fesztiválról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.