Az Élősködők tavalyi sikerét követően idén a Minari – A családom története című koreai-amerikai film is történelmet írt: a nagymamát alakító Youn Yuh-jung vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és az alkotás elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat is. Az Élősködőket a 13. Koreai Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítették, a Minarit pedig idén júliusban premier előtt tűzték műsorra, most pedig újabb koreai sikerfilmeket hoznak el a magyar közönségnek. A szervezők abban bíznak, hogy a színészek lenyűgöző alakításainak köszönhetően a magyar közönség mélyebben átélheti a koreai mozi varázsát.

2021. szeptember 23-29. között 4 szekcióban összesen 18 filmet vetít a Koreai Kulturális Központ a budapesti Corvin Moziban. A fesztivál nyitófilmje a Szupertitkos ügynök (Hitman: Agent Jun, 2020) című akcióvígjáték, melyben egy titkosügynök hagyja ott küldetését a képregényrajzolásért, ám munkáival nem arat sikert, egészen addig, amíg a saját múltjáról nem kezd rajzolni. 

 

A FRISS szekció a legújabb koreai filmeket vonultatja fel a kosztümös alkotásoktól a thrilleren át a romantikus-fantasztikus drámákig. A filmek újdonsága mellett ez a szekció koreai film alakuló irányaira fókuszál. Vetítik a A csönd hangja (Voice of Silence, 2020), A mester és a halász (The Book of Fish, 2021), a Bódult szerelem (Crazy Romance, 2019), a Céges angol nyelvtanfolyam (Samjin Company English Class, 2020) és az Ó, mamám! (Oh, My Gran!, 2020) című filmeket.

Az ARCOK szekció Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be: az első Oscar-díjjal jutalmazott koreai színművész, Youn Yuh-jung áprilisban történelmet írt, amikor Lee Isaac Chung Minari – A családom története című filmjében nyújtott alakításáért átvehette a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. 2021-ben a színésznő munkásságából válogattak a szervezők. 

Az állhatatosan bájos, ugyanakkor szellemes alakítása miatt az amerikai sajtó revelációnak nevezte a színésznőt. Habár sok külföldi néző először látta díjnyertes filmben, Youn évtizedek óta a koreai filmes világ meghatározó alakja. A cseléd című (2010) film, amely Kim Ki-young 1960-as alkotásának remake-je, Youn első, merész filmes alakítására épül, és az év legsikeresebb alkotása lett. Ez a szerep hozta meg Youn számára az első jelentős elismeréseket. Legutóbbi munkái közé tartozik A mázlista producer (Lucky Chan-sil, 2019) című nagysikerű indie film és a tavalyi A szalmaszálért marakodók (Beasts Clawing at Straws) című alkotás, amelyben ismét együtt játszott A szobalány-beli partnerével, Jeon Do-yeon-nal.

 

A FÓKUSZ szekcióban a jellegzetes és nagysikerű koreai filmes műfajjal, a gengszter noirral találkozhatunk. Az akciódús, drámai fordulatokban gazdag maffiatörténetek vérfagyasztó realitással mutatják be az ázsiai alvilági életet. Műsoron lesz az Egy új világrend (New World, 2013), a Kangnam Blues (Gangnam Blues, 2015), a Keserédes élet (A Bittersweer Life, 2005) és a Könyörtelenek (The Merciless, 2017).

Az EXTRA blokk három dokumentumfilmen keresztül különleges női sorsokat mutat be. A tenger asszonyai (Breathing Underwater, 2016) a szabadtüdős merülés veszélyeit mutatja, a Nagyik versklubja (Granny Poetry Club, 2019) az időskorban iskolába iratkozó nagymamákról szól, a Nora Oh (2013) pedig a címszereplő divattervező és egy újonc stylist konfliktusos kapcsolatát bogozza ki.

A fesztivál zárófilmje a Kiút (Exit, 2019) című akcióvígjáték, egy munkaügyekben sikertelen sziklamászóról szól, akinek helyt kell állnia egy katasztrófahelyzetben, hogy megtalálja saját erősségeit.

2021. szeptember 27-én A mozi jövője címmel hazai szakemberekkel beszélgetnek a filmszínházak sorsáról a streaming szolgáltatók világában.

A jegyek ára egységesen 900 Ft. Részletes program a honlapon olvasható, jegyvásárlás 2021. szeptember 16-tól lehetséges a Corvin mozi honlapján és pénztárában.