A nagy cégnél tengődő, túlképzett mexikói ügyvéd, Rita (az alakításáért Oscar-jelölt Zoë Saldaña) meglepő ajánlatot kap az egyik helyi kartell rettegett vezetőjétől, Manitas-tól (az alakításáért Oscar-jelölt Karla Sofía Gascón): azt kéri tőle, segítsen lezárni kétes ügyeit, hogy visszavonulva végre azzá a nővé válhasson, aki mindig is lenni szeretett volna.

A Mozinet Filmnapok keretében az Emilia Pérez február 5-én, szerda este 7 órakor látható a Puskin Moziban. A vetítés után Zsirka Hella transz aktivistával, a Háttér Társaság munkatársával beszélget majd Veiszer Alinda többek között arról, mi zajlik le egy transznemű személyben a tranzíciója előtt, közben és után, a diszfória érzéséről, és hogy a transzneműség mennyire az identitás része, vagy épp az érintettek mennyire szeretnék inkább tiszta lappal újra kezdeni az életüket, és "eltörölni a múltat". Zsirka Hella az Én is ember vagyok című kampány egyik arca, évek óta foglalkozik LMBTQI aktivizmussal és a Háttér Társaságnál operatív vezetőként dolgozik. Szívügye a transznemű emberek láthatóságának növelése, életminőségük javítása, illetve a közösséggel kapcsolatos információk becsatornázása a többségi társadalomba.


A Mozinet Filmnapok programjában a budapesti Puskin mellett a békéscsabai Center mozi, a debreceni Apolló mozi, a győri Rómer Ház, a kecskeméti Otthon mozi, a Miskolci Uránia-Béke mozi, a nyíregyházi Krúdy mozi, a pécsi Apolló mozi, a szegedi Belvárosi mozi, a székesfehérvári Barátság mozi, a szentendrei P’Art mozi, a szolnoki Tisza mozi, a szombathelyi Agora Savaria Filmszínház és a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrum vesz részt. Így ezeken a helyszíneken a nézők jóval az országos mozibemutató előtt láthatják a válogatás filmjeit, a korábbi években bevált módon, havonta egyet. A vetítések mozinkénti bontása elérhető a Mozinet Filmnapok oldalán.

Az Emilia Pérez országos moziforgalmazásba 2025. február 27-én kerül. Jegyeket a film Mozinet Filmnapos vetítésére itt lehet vásárolni.

Forrás: Mozinet