A Lumière fivérek 1895. december 28-án tartották első nyilvános filmvetítésüket a párizsi Grand Café Indiai Szalonjában – ezzel megszületett a mozi, vagyis mindannak az őse, amit ma annak ismerünk. A kerek évforduló lehetőséget kínál arra, hogy együtt ünnepeljük a hetedik művészetet. A 130 éves évfordulónak dedikált válogatás kiemelt filmje mi lehetne más, mint Thierry Frémaux – a Cannes-i Filmfesztivál és a Lumière Intézet művészeti igazgatója – Lumière-filmekből összeállított dokumentum-esszéje, a Lumière! A kaland folytatódik, amelyben mozikörülmények között, először láthatjuk a legfrissebben restaurált Lumière-felvételeket.

1895-ben alapították a világ első filmgyártó vállalatát, a francia Gaumont céget is, amelynek archívuma több mint 1500 ikonikus címet foglal magába. Az évfordulót a Gaumont azzal ünnepli a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, hogy bemutatja saját filmörökségét a nézőknek, különös figyelmet fordítva a fiatalabb generációkra. A válogatásban nagyvásznon láthatjuk többek közt az Alvilági melódia című filmet Alain Delonnal, vagy a nyolcvanas évek Párizsának undergroundjába kalauzoló kultfilmet, a Metrót. A program kiemelkedő állomása egy különleges filmkoncert lesz, melynek során több mint 100 évvel ezelőtti felvételekkel, vízen és a levegőben utazhatjuk be az egykori Osztrák-Magyar Monarchia gyönyörű helyszíneit.

Gábor Zsazsa Vértes Marcell kosztümjében, az 1952-es Moulin Rouge-ban

A „130-as klub” harmadik tagja a 130 éve született, kétszeres Oscar-díjas jelmez- és díszlettervező, festőművész, grafikus Vértes Marcell, vagy ahogy világszerte ismerik, Marcel Vertès. Filmes pályafutása közel három évtizede alatt 11 játékfilmnek volt jelmeztervezője, s több mint felének díszlettervezője is. A BKFM "Festő a vásznon – Vértes Marcell / Marcel Vertès 130" filmszekciója az ő legfontosabb alkotásaiból válogat.

Forrás: BKFM / Címlapon: Alvilági melódia