A Csicskát versenyen kívül, az Európai Filmakadémiával (EFA) közös Short Matters! kategóriában mutatják be, amelyben a legjobb európai rövidfilmeknek, ezen belül főleg a fiatal alkotóknak nyújtanak bemutatkozási lehetőséget.

Koszovó legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléjét 2002 óta rendezik meg a festői városban, Prizrenben, ahol idén minden eddiginél több, 250 filmet mutatnak be, ebből 106 alkotás indul a versenyben - mondta el Nita Deda, a fesztivál kommunikációs igazgatója a www.balkaninsight.com című honlapnak.

Az egyik nyitófilm az orosz Pussy Riot: A Punk Prayer lesz, amely a bebörtönzött emberi jogi aktivistákról szól. Egy másik nyitófilmmel a líbiai háborúban megölt brit fotóriporterről, Tim Hetheringtonról emlékeznek meg.

A dokumentum- és rövidfilmeket hét kategóriába sorolták, igy például lesz Balkandox, nemzetközi, nemzetközi rövidfilm, emberi jogok, környezetvédelem kategória.



Nézd meg a Csicska előzetesét!

Az öttagú nemzetközi zsűri elnöke Birgitte Staermose dán filmrendező lesz. Szerepel a bírálóbizottságban katalán, német, brit és amerikai filmes.

Szinte a világ valamennyi országából mutatnak be alkotásokat a fesztiválon.

Idén úgy szervezték a programot, hogy két vetítés lesz naponta a három szabadtéri és a két zárt moziban. A vetítéseket este koncertek követik, napközben workshopok, fotókiállítások lesznek.

A fesztivál honlapja, a dokufest.com szerint a seregszemle filmjeiből a verseny után válogatás lesz látható az albán fővárosban, Tiranában is.