Az illegális letöltések majd a streaming robbanásszerű felfutásával a fizikai adathordozók szinte pillanatok alatt háttérbe szorultak az otthoni filmfogyasztásban. A DVD és Blu-ray eladások évek óta drasztikusan csökkennek és ma már egyre kevesebbeket izgat, felbukkan-e egyáltalán egy mozis siker a boltok polcain. A mennyiség évek óta tartó zuhanását látva úgy tűnhet, a VHS sorsához hasonlóan a digitális lemezek is a végső kihalás szélére jutottak.

A fanatikus filmrajongók és kitartó gyűjtők azonban jól tudják, a mennyiség csökkenésével fordított arányban nőtt a minőség, azaz a látszat ellenére ma a Blu-ray kiadás korábban soha nem látott aranykorát éljük. Igaz, nem Magyarországon. Jankovics Marcell remekműve, a Fehérlófia például nemrég egy kis Los Angeles-i kiadó, az Arbelos gondozásában jelent meg, szemet gyönyörködtető kivitelben, mindenféle földi jóval megpakolva.

Joggal merülhet fel persze a kérdés, miért vásárol valaki drága pénzen, postaköltséget és gyakran némi vámot is bevállalva efféle kiadványokat, mikor az interneten ma már szinte minden hozzáférhető legálisan is. A Blu-ray lemezek azonban még mindig sokkal jobb kép- és hangminőséget jelentenek, mint a jelenleg hozzáférhető streaming szolgáltatások (és tömörített letöltések). A mozi élményét nyilván nem közelíti semmi, de a második legjobb opciót még mindig a fizikai adathordozók jelentik, persze ha megfelelő eszközökön játszuk le azokat. A heti rendszerességgel megjelenő különlegességek és ritkaságok ráadásul restaurált képpel és hanggal, gondosan javított feliratokkal érkeznek, így ezek tényleg az elérhető legjobb minőséget jelentik.

Akit pedig nem feltétlenül izgatnak az efféle technikai dolgok, annak még mindig ott vannak a lemezekre pakolt extra tartalmak. Ennek talán legismertebb példái a nívós Criterion Collection válogatott ínyencségei, de ma már minden fontosabb kiadó dugig pakolja a lemezeit. A film befogadását segítő dokumentumfilmek, interjúk, werkfilmek, kritikák és méltalások mellett a legizgalmasabbak általában az alkotók részvételével készült audiokommentárok, illetve mellékelt könyvecskék. Ezek mellett az sem elhanyagolható, hogy az utóbbi években egyre szebb a csomagolás is. Külön az alkalomra újratervezett borítók, limitált karton- vagy fémdobozok – ezeket a kiadványokat élmény kézbe venni, tapogatni és a polcon tudni.

Az Arbelos friss kiadványa, a Fehérlófia szintén gyönyörű új borítót kapott, az ezer példányban megjelent limitált verzióhoz pedig karton tok jár, extra kivágható figurákkal (már ha valakinek van szíve szétvagdalni a lapot). Ez a széria egyébként még a megjelenés előtt, elővételben elfogyott, így ma már csak a sima verzió vásárolható meg. Az amerikai Amazon oldalán a lemez ára 25 dollár, amiért valójában nem egy, hanem rögtön két filmet kapunk.

A kiadvány extraként kínálja a tengerentúlon szinte alig ismert János vitézt, plusz a rendező három rövidfilmjét, ezért talán pontosabb lenne „Jankovics Marcell világa” címmel forgalmazni a lemezt. Észak-Amerikában a Fehérlófia ritkán vetített szürreális-pszichodeliktikus animációs gyöngyszemként volt szűkebb körben ismert, az Arbelos pedig szerette volna méltó módon hozzáférhetővé tenni a filmet. A Fehérlófia negyvenedik évfordulójára időzített kiadvány előrendelése már javában zajlott, mikor a rendező váratlanul elhunyt.

A kis amerikai kiadónak egyébként nem ez az első magyar vonatkozású kiadványa, korábban Tarr Béla két filmjét, a Sátántangót és a Kárhozatot is ők jelentették meg Észak-Amerikában. A megkeresésünkre az Arbelos elmondta, semmiféle személyes kötődésük nincs a magyar filmekhez, ők műfajtól, nyelvtől vagy országtól függetlenül az egyetemes filmművészet elkötelezett rajongói. Tarr Béla munkái relatíve szélesebb körben ismertek és elismertek, de az Egyesült Államokban korábban csak nagyon nehezen voltak hozzáférhetőek. Jankovics Marcell azonban a számukra is nagy felfedezés volt és a Magyar Filmarchívummal együttműködve sikerült egy olyan kiadványt készíteniük, ami remek bevezetés lehet az alkotó munkásságába.

A mostani kiadvány esetében nemcsak a csomagolás tetszetős, de a képminőség is kifogástalan, hisz a Fehérlófia és a János vitéz is alapos restauráláson esett át. A színek új életre kelnek, a képeken alig látható sérülés, a rajzok textúrája szinte tapintható. A filmek alatt csak az eredeti magyar mono hang szerepel, tömörítetlen formában, így rendkívül dinamikusan szól, opcióként pedig angol felirat választható hozzá. A két film mellett a szintén világhírű, Oscarra is jelölt Sisyphus, az Arany Pálmát nyert Küzdők, illetve az Air India számára készített reklámfilm (Dreams on Wings) is megtekinthető. További extraként még a Fehérlófia amerikai előzetese, egy nagyon rövid, alig négy perces archív werkfilm, illetve egy fél órás, 2020 augusztusában rögzített Jankovics-interjú került a lemezre. A pakkot egy kis könyvecske teszi teljessé, egy igen alapos esszével és némi képanyaggal.

A kiadvány talán egyetlen szépséghibája (az idő- és költségigényes magyarországi beszerezhetőség mellett) az észak-amerikai régiókódja. Az Arbelos elmondása szerint ez azonban nem igazán tartja vissza a gyűjtőket, akik általában rendelkeznek régiófüggetlen lejátszóval, így a Fehérlófiát a világ minden tájáról megrendelték tőlük. Nem ők egyébként az egyetlenek, akik angol nyelvterületen magyar filmeket jelentetnek meg. A számunkra is jóval könnyebben hozzáférhető brit Second Run korábban már kiadta Blu-Ray formátumban Jancsó, Makk és Enyedi filmjeit, a legfrissebb megjelenésük pedig Mészáros Márta Örökbefogadása.

A gyűjtők a talán legszélesebb körben ismert Criterion Collection mellett (akik hamarosan elérik az ezeregyszázadik megjelenésüket, de még adósok magyar filmmel) főleg az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból szerezhetik be a legizgalmasabb, nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel összeállított kiadásokat. A filmtörténet klasszikusai és a friss nemzetközi fesztiválsikerek mellett jelenleg az olasz westernek, giallók és poliziotteschók, illetve a hongkongi akciók és b-kategóriás amerikai horrorok élik a másodvirágzásukat. Európában az Eureka, az Arrow, a Powerhouse és a 88 Films, míg a tengerentúlon a Kino Lober, a Shout Factory, a Severin vagy a Vinegar Syndrome üríti ki rendszeresen a gyűjtők pénztárcáját, de egyre több apró kiadó bukkan fel a piacon.

Az Arbelos egyébként rendkívül optimista a fizikai adathordozók jövőjét illetően. Az internetnek hála ma már ezek a kiadványok a globális piacra készülnek, illetve könnyedén és célzottan elérhető az a néhány tízezer embert, aki továbbra is szereti kézbe venni és gyűjteni a speciális kiadásokat. Mindezzel nemcsak a formátum hosszabb távú túlélése biztosított, de a konstans bűntudat is, hogy már megint túl sokat költöttünk a gyűjteményünk bővítésére. Arra a kérdésre pedig, hogy az Arbelos tervez-e még további magyar kiadványokat, nagyon határozott igen volt a válaszuk.