A Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában készült film a 2019-es bemutatója óta körbejárta az egész világot, nagydíjat kapott Locarnóban és Szarajevóban is. A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig. A filmet 2019-ben az év legjobbjának választottuk.

A létezés eufóriáját most augusztus 22. és 26. között középiskolai pedagógusok számára ingyenesen elérhetővé tették. A hírt a Tünet együttes Facebook oldalán osztották meg. "Reméljük, hogy a filmet és azon keresztül Éva történetét megismerő tanárok közül sokan jelentkeznek a Tünet Együttes ingyenes, középiskolai beavató programjára, melynek keretében a diákok a film megtekintése előtt és után is egy-egy feldolgozó foglalkozáson vesznek részt, ahol - amennyiben egészségi állapota megengedi - Fahidi Éva is részt vesz." - írják a posztban.

Regisztrálni a filmre a pedagógusoknak ebben a dokumentumban lehet. Minden regisztráló pedagógus egy kódot kap az általa megadott e-mail címre, mely kóddal 2022. aug. 22. és 26. között egy internetes felületen ingyen nézheti meg a filmet, a Tünet Együttes oldalán.  

Forrás: Tünet Együttes