Az idei Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be David Cronenberg új filmjét, A jövő bűneit, melyet már borzasztóan vártak a rajongók. Az 1999-es eXistenZ óta inkább a bűnügyi zsáner felé fordult, 2022-ben pedig visszatért a kezdetekhez: a testhorror nagymestere az 1970-ben bemutatott Crimes of the Future filmjének címét kölcsönvéve ismét az új húsról beszél.

A nem is olyan távoli jövőben az emberiség megtanul alkalmazkodni szintetikus környezetéhez. Ez az evolúció az embereket túllépi természetes állapotukon és metamorfózisba vezet, ami megváltoztatja biológiai felépítésüket. Saul Tenser (Viggo Mortensen) híres performansz művész, aki magáévá tette ezt az új állapotot, társával, Caprice-cel (Léa Seydoux) együtt avantgárd előadásokon mutatja be szerveinek metamorfózisát.

A jövő bűnei már csak azért is várós a rajongóknak, mert utoljára 2014-ben (Térkép a csillagokhoz) láthattunk nagyvásznon Cronenberg-filmet itthon. A Viggo Mortensen, Kristen Stewart és Léa Seydoux főszereplésével készült filmet 2023. január 5-én mutatják be a hazai mozikban, az ADS forgalmazásában.

 

Forrás: ADS