"Az MMKA-támogatások zárolásával tavaly nyár óta nem indulnak be új produkciók, sem játék-, sem dokumentum- sem animációs filmek, a már megkezdett munkálatok leálltak, a kész művek – köztük világfesztiválokon sikeres darabok – nem jutnak el a mozikba. Lehetetlen helyzetbe kerültek az artkinók, a filmklubok, az igényes filmlapok, a filmkönyvkiadás, a mozgóképoktatás. Támogatás híján nem csak a magyar filmipar indult sorvadásnak, hanem a teljes nemzeti mozgóképkultúra. Ez oda vezethet, hogy a néző – elsősorban a fiatal nemzedék – még inkább kiszolgáltatottjává válik a mozijainkat elöntő kommerszek áradatának. Meggyőződésünk, hogy a magyar film a nemzeti és az európai kultúra szerves része, amit, összhangban az Európai Unió film- és médiapolitikájával, védeni, erősíteni és támogatni kell.  Erre, a magyar kultúrával és a jövő nemzedékkel szembeni felelősségre hívjuk fel a döntéshozók és a közvélemény figyelmét, abban a reményben, hogy a jövőben is lesznek értékes, fontos filmek, amelyeket díjazhatunk." - zárul a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztály és Magyar Filmművész Szövetség Filmkritikus Szakosztály aláírással készült nyilatkozat.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Film- és Tévékritikus Szakosztálya 2011. január 31-én ünnepélyes keretek között átadja a Magyar Filmkritikusok Díját a Magyar Sajtó Házában. Az eseményen Angelusz Iván adja majd át a Simó Alapítvány Díját, illetve korábban a Filmszemle keretében kiosztott Árvai Jolán díjak is itt kerülnek átadásra. Az elmúlt év filmtermését Schreiber András, a Filmvilág munkatársa értékeli majd.