Trier szerint a mai dokumentumfilmek manipulatív hang- és képkavalkádok, semmi közük a valósághoz, ami eredetileg a feladatuk lenne. A felállított szabályok éppen a valóság irányába próbálják visszaterelni a dokukat. Trier a “való élet tiszta, objektív és hiteles megjelenítését” szeretné feléleszteni.
 
A szabályok – akárcsak a Dogma esetében – korlátozzák a “Dogumentumfilm” készítőjét: megtiltják például a képek illetve a fények manipulációját a mesterséges világítást, az optikai effektek és szűrők használatát. Csak a képpel egyszerre rögzített hangsáv használható, utólag hozzáadott narracióról vagy zenéről szó sem lehet. Nem megengedett az események utólagos rekonstrukciója sem és természetesen a szereplők bárminemű dirigálása is bűnnek számít. Rejtett kamerák illetve archív anyagok használata tilos. Bármilyen időugrást 6-12 kockányi blankkal kell jelezni. A film elején a rendező beszél a koncepcióról és a szándékairól, míg az utolsó két percet a szereplők számára kell fenntartani, megadva nekik az esélyt, hogy reflektálhassanak a történtekre.

A hat rendező mindegyikét az egyéni formanyelv kialakítása jellemezte előző munkáiban: ők Klaus Birch és Michael Klint dán televíziós dokumentfilmesek, a szintén dán Sami Saif, a 2001-ben Joris Ivens díjat nyert Family című film társrendezője, a norvég Margreth Olin, akinek legújabb My Body című filmje a Silver Wolf díjért
Margreth Olin
versenyezhet majd, a dán Bente Milton aki a Children of Gaia-val és az Allison's Baby-vel szerzett magának nemzetközi hírnevet és a svéd Pål Hollender, aki az utóbbi évek legelentmondásosabb filmjeit készítette el szexualitás és a hazai politika témájában Pelle Polis és Bye, Bye Beauty címen.

A filmek producere Carsten Holst lesz a Zentropa Real-től, dán intézmények (Danish Film Institute Danish Broadcasting Corporation), svéd és novég intézmények (Swedish Film Institute, the Norwegian Film Fund, Nordic Film & Television Fund) és tv csatornák (NRK, SVT, Canal+ Scandinavia) támogatásával.