A legjobb színész Gálffi László, a legjobb színésznő Molnár Piroska lett az Utóélet és a Fehér Isten, illetve A nagy füzet és a Szabadesés című filmekben nyújtott alakítása révén. Az operatőrök közül Rév Marcellt díjazták a Viharsarok és a Fehér Isten fényképezéséért.

Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikusok Szakosztályának elnöke felidézte, hogy ezekben a kategóriákban tavaly nem osztottak ki díjakat, mert 2013-ban csak három játékfilm készült. Idén az elmúlt két év termését vették figyelembe. A többi kategóriában a tavalyi év alkotásaiból választották ki a legjobbakat.

A legjobb animációs film díjat Bucsi Réka Symphony No. 42. című filmje kapta, amely tavaly bekerült a rövid animáció Oscar-díjára esélyes tíz produkció közé. A legjobb kisjátékfilm a Szirmai Márton rendezésében készült Expedíció, a legjobb dokumentumfilm pedig a Gerő Marcell rendezte Káin gyermekei lett. A legjobb első filmnek járó díjat a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film kapta Reisz Gábor rendezésében. Különdíjjal jutalmazták Császi Ádám Viharsarok című filmjét.

Sok évtizedes kimagasló művészi tevékenységért életműdíjjal ismerték el Banovich Tamás rendezőt, forgatókönyvírót, jelmeztervezőt. Betegsége miatt az elismerést felesége, Dénes Anna vette át.

Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a filmkritikusok díjátadója a szövetség egyik legrangosabb rendezvénye, a szakosztály már 53 éve osztja ki elismeréseit a magyar film kiválóságainak.

A díjkiosztón ismertették a Jancsó Miklós családjával a Magyar Filmművészek Szövetsége kezdeményezésére közösen alapított, a néhai rendező nevét viselő alkotóműhely első forgatókönyv-pályázatának eredményét. Tarr Béla filmrendező emlékeztetett arra, hogy az alkotóműhely tavalyi létrehozásával a független magyar filmnek és filmeseknek kívánnak teret adni. A műhely segíteni szeretné a filmtervek, forgatókönyvek gondozását, megvalósításukban hatékonyan működne közre magyar és külföldi források vagy partnerek felkutatásával. Kende János operatőr elmondta, hogy a pályázatra hét animációs film, 93 játékfilm, 32 kisjátékfilm, 6 dokumentumfilm és öt tévéfilm érkezett.

(Forrás: MTI, Fotó: MTI/Kallos Bea)