A Szarvasbébi alkotójának az új sorozata is felkavaró élménynek ígérkezik
A férfi identitás törékenysége
Megérkezett az előzetes a Fivérség című mini-sorozathoz, ami április 24-én debütál az HBO Maxon. Jamie Bell és Richard Gadd alakítja a két férfit, akiknek a kapcsolatát súlyos titkok teszik próbára. A trailer alapján elég hamar robbanásközeli állapotba fognak kerülni.
Richard Gadd a nagy port kavart, javarészt önéletrajzi ihletésű Netflix sikersorozata, a 2024-ben megjelent Szarvasbébi után ismét egy nagyszabású produkció készítését vezényelte. A BBC és az HBO gyártásában készülő Fivérség című, hatrészes limitált sorozat, amelyben Gadd színészként, íróként és producerként is közreműködött, két férfi történetét dolgozza fel, akik testvérekként nőttek fel, de időközben elidegenedtek egymástól.
Ahogy az az előzetesből is kiderül, a történet Niall (Jamie Bell - Billy Eliott, Rocketman) esküvőjén kezdődik, ahol Ruben (Gadd) is felbukkan. Ez mindkettejükben elindít egy visszaemlékezést a kapcsolatuk elmúlt évtizedeire, ami a múlt és jelen között váltakozva bemutatja a köztük lévő barátság, hűség, harag és erőszak történetét.
A brit drámasorozat, melynek eredeti címe Half Man (azaz „félember”), a férfi identitás és a férfiak közötti kapcsolat rendkívüli törékenységének kérdéseit vizsgálja. A Szarvasbébi Gadd szexuális zaklatásának a történetén alapult, és a Fivérség is hasonlóan személyes ügy számára, mert foglalkoztatják a férfiasság, a szexuális zavarodottság és a továbbgyűrűző trauma témái.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.