Igényes independenteket hoznak a hazai mozikba

Új filmforgalmazó lép a hazai piacra a 12 éve működő, New York-i központú, Latin-Amerikában, Ázsiában és Európa néhány országában is jelen lévő SPI International személyében.

Az SPI International eredetileg külföldi gyártású filmek angol nyelvű szinkronjának elkészítésére specializálódott. Később forgalmazóként is bemutatkozott - a mozis, a videó, a DVD és a televíziós piacon egyaránt. Filmtára ma már mintegy 30.000 órányi programot tartalmaz. 2000-ben az SPI a gyártók sorába is belépett. E területen elsősorban gyermekek számára készülő animációs filmek készítésével foglalkozik.

Az SPI három éve van jelen a Közép-Európai régióban. A lengyel, cseh és szlovák irodák sikerét látva - melyek mindhárom országban 6-11%-os piaci részesedést hasítottak ki maguknak -, döntött úgy a vállalat, hogy 2002 tavaszán Magyarországon is megkezdi működését. „Bár kétségtelen, hogy a hazai filmes piac telítettnek mondható, mégis úgy gondoljuk, létezik egy nem teljesen kielégített igény az „intelligens” filmekre, olyan igényes független mozikra, amelyeket nem neveznék rétegfilmeknek, hisz a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak”, mondja Szarvasi Zoltán, a cég hazai képviseletének ügyvezető igazgatója.

Az SPI első magyarországi bemutatója 2002. május 30-án Steven Soderbergh Traffic című alkotása, mely négy Oscart (Legjobb Rendező - Steven Soderbergh, Legjobb Vágás - Stephen Mirrione, Legjobb Forgatókönyv - Stephen Gaghan, Legjobb Férfi Mellékszereplő – Benicio Del Toro), két Golden Globe-ot (Legjobb Férfi Mellékszereplő – Benicio Del Toro, Legjobb Forgatókönyv: Stephen Gaghan) és egy Berlini Ezüst Medvét (Legjobb Férfiszereplő – Benicio Del Toro) mondhat magáénak!

A vállalat havi két filmmel kíván jelen lenni a magyar piacon. Nyáron olyan alkotások láthatók majd a mozikban, mint a szintén Oscar-díjas Iris című romantikus szerelmi történet Judi Denchcsel, a Resident Evil, egy Lara Crofthoz hasonló videójátékon alapuló akciófilm Milla Jovovichcsal, vagy Robert Altman új filmje, a szatirikus humorú Gosford Park.

A későbbiekben várható a Primary Colors, melyben John Travolta alakítja majd az amerikai elnököt, Al Pacino és Robin Williams párbaja Christopher Nolan új filmjében, az Insomnia című pszichothrillerben, Harrison Ford a Kurszk tengeralattjáró, tragédiáját feldolgozó K-19-ben, Nicolas Cage az Adaptation-ben, valamint egy Graham Greene adaptáció is, a Csendes amerikai.

Az SPI független filmes alkotások forgalmazására specializálódott. Az SPI hosszútávú partnerei többek között az Intermédia, a Canal + és a Capitol Films. Az amerikai központ által a gyártókkal kötött hosszú távú szerződések megengedik, hogy minden helyi iroda maga döntse el, hogy az adott ország várható piaci igényeinek megfelelően mely filmeket kívánja forgalmazni a rendelkezésre álló óriási könyvtárból, mely nem csupán amerikai, de angol és francia filmeket is tartalmaz. Ennek megfelelően az is elképzelhető, hogy az SPI magyar filmeket is forgalmazzon a jövőben.

A tervek szerint a vállalat magyar irodája egy évi piacszerzési periódus után érheti el a pozitív cash flowt. Ennek eléréséhez ősszel a videó- és DVD forgalmazási üzletágat is tervezi elindítani. Az SPI birtokolja az általa forgalmazott filmek televíziós jogait is, így a magyar tévénézőkhöz is eljutnak majd az SPI filmjei.