Klaus Maria Brandauer és Szabó István közös sikertörténete Klaus Mann azonos című regényének filmadaptációja, a Mephisto (1981) Oscar-díjával indult. További filmjeiket, a Redl-ezredest (1985) és a Hanussent (1988) szintén Oscarra jelölték, és mindhárom filmet számos más elismeréssel is díjazták. Legutóbbi közös filmjük, a Zárójelentés (2020) levetítésével ünnepelte a bécsi magyar kulturális intézet a kerek születésnapját ünneplő Brandauert és a két alkotó barátságát.
A hirtelen megbetegedett Klaus Maria Brandauer köszöntő üzenetet küldött a szervezőknek, a közönségnek és barátjának, Szabó Istvánnak, melyben ez állt:
„Időről időre megkérdezik tőlem interjúkban, hogy büszke vagyok-e valamire az életemben. Erre mindig egy kicsit nehezen tudok válaszolni, de igazából nagyon örülök, hogy őszintén tudok felelni rá. Van három film, amit Szabó István barátommal közösen készítettünk, a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen-trilógia – ezekre nagyon büszke vagyok. Ez a kijelentés azonban már nem egészen állja meg a helyét, mert készítettünk egy negyedik filmet is közösen, amire ugyanolyan büszke vagyok, mint az első háromra. Kissé meglepő volt majdnem öt évvel ezelőtt, és egyben ajándék is, hogy majdnem három évtized után újra együtt forgathattunk. De csodálatosan működött. Egyszerűen ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Az alapvető kérdésekben való egyetértés varázsa azonnal újra jelen volt. A közös munka nagy öröme és a feltétlen bizalom. Ez nem volt magától értetődő, ezért még hálásabbak voltunk, hogy így alakult. Nagyon szép emlékeim vannak arról az időszakról, beleértve a nagy budapesti premiert is 2020 februárjában. Hogy mi történt utána, azt mindannyian tudjuk. Jött a nagy lezárás, amelynek eleinte ez a csodálatos film is áldozatul esett. És ha ma éppen abból az okból kifolyólag nem lehetek Önökkel, ami a lezáráshoz vezetett, akkor ezt egyszerűen jó ómennek tekintem. Mert még mindig vannak terveink a filmmel kapcsolatban, nevezetesen a film német szinkronizálása és német nyelvű mozibemutatója. Ma Önök is meggyőződhetnek arról, hogy mindenképpen érdemes rá.”
A filmvetítést beszélgetés követte Szabó István rendezővel, melynek moderátora
Mercedes Echerer osztrák színésznő volt. Szabó István ebben a személyes hangvételű párbeszédben felidézte pályája kezdetét, amikor feltette magának a kérdést, mi teszi különlegessé a filmet. Ha ez csak egy koktél egy kis irodalomból, egy kis színházból és zenéből, akkor még nem nevezhető új művészetnek. Szabó az emberek arcán megjelenő érzelmek kifejezésében ismerte fel a film egyediségét. Csak a filmben lehet közvetlenül megfigyelni az emberi érzelmeket az arcokon (a színészek arcán) a nagy vásznon, és azonosulni a
karakterekkel – mondta.
