Június 10-én megkezdődött a Magyar Hollywood Túra 2016 programsorozata. Pénteken Vécsi István, Ricse Nagyközség polgármestere ünnepi beszédével megnyitotta az Adolph Zukor halála 40. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést a ricsei Adolph Zukor Művelődési Házban. A polgármester felhívta rá a figyelmet, hogy a község szülöttje 1976-ban, 103 éves korában hunyt el, és hogy Ricsét tízezer kilométer választja el Hollywoodtól, ahol Adolph Zukor 1912-ben megalapította a legrégebbi, azóta is folyamatosan működő filmstúdiót, a Paramount Pictures-t.

 

Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Hollywood Túra kitalálója és szervezője azt mondta, hogy továbbra is méltatlanul keveset tudunk a Magyarországról elszármazott, világhírűvé vált személyiségekről, köztük a hollywoodi filmvilág létrehozóiról, meghatározó szereplőiről. Szerinte büszkéknek kell lennünk az olyan filmikonokra, amilyen Adolph Zukor is volt, és minden álszerénység nélkül hirdetnünk kell magyar gyökereiket. Különösen azért, mert maguk is büszkék voltak erre életük végéig.

Ezt követően Vécsi, Bokor, Rófusz Ferenc, Csupó Gábor és Bunyik Béla felavatta Adolph Zukor emléktábláját, majd „A közönség soha sem téved” címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor a Művelődési Ház teltházas színháztermében. Rófusz visszaemlékezett arra, hogy 1981-ben az akkori hatóságok nem tették lehetővé Hollywoodba utazását, így Oscár-díját egy, a nevében jogtalanul fellépő pártfunkcionárius vette át. A legmagasabb nemzetközi elismeréssel rendelkező magyar animációs művész elismerően szólt a mai magyar filmes tehetségekről és reményét fejezte ki, hogy sok nemzetközi sikert érnek majd el.

Csupó Gábor amellett érvelt, hogy nem lényeges a művész szülőhelye. A sikert csak az határozza meg, hogy hisz-e magában és az álmaiban. Bunyik Béla fesztiváligazgató a legújabb magyar Oscar-díj kapcsán azt mondta, hogy a magyar filmművészet számára ismét egy fontos ösztönzőről van szó, ami sokat segít a további sikerek elérésében. Bokor elmondta, hogy „Az én Hollywoodom” című könyvében olvasható számtalan történet Hollywood magyar vonatkozásairól szinte tálcán kínálta a Magyar Hollywood Túra létrehozásának és megszervezésének lehetőségét.

A Túra további állomásai számos hollywoodi magyar emléke előtt tisztelegnek majd. A kerekasztal-beszélgetést követően Adolph Zukor-emlékfát ültettek a Művelődési Ház előtt, majd emléksétán keresték fel Zukor szülőházát, az általa a községnek adományozott Juhász-kutat és Adolph Zukor édesanyjának sírját a zsidó temetőben.

Forrás, fotók: Magyar Hollywood Túra 2016