A Ragyogó napfény Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című 1955-ben megjelent regényének feldolgozása. Az alkotás fordulópontot jelentett Delon karrierjében: rögtön ez után a film után forgatta Luchino Visconti rendezésében a Rocco és fivéreit. Ezekkel az alkotásokkal vált Delon egy csapásra ismertté a világban. A Ragyogó napfény felújítását az olaszországi Immagine Ritrovata filmes laboratórium végezte a francia Studio Canal filmforgalmazó megbízásából, amely jövő nyáron a francia mozikban is bemutatja a felújított változatot.

Cannes alainsophiaromycannes62 500
Alain Delon 1962-ben Sophia Loren-nel és Romy Schneider-rel Cannes-ban


Az idén 83 éves fesztiválelnök azt is bejelentette, hogy 2015-ben végleg búcsút mond a cannes-i seregszemlének. "Már többször megígértem a feleségemnek, hogy abbahagyom. Most tényleg megteszem" - mondta Gilles Jacob a Nice Matin című regionális napilap szombati számában megjelenő interjúban, amelyből az újság előzetest közölt.

A filmkritikus, esszéíró és rendező Jacob 2001 óta igazgatja a világ egyik legrangosabb fesztiválját. Azt megelőzően pedig 1977-től kezdve ő volt a művészeti igazgató.

Két évvel ezelőtt a fesztivál igazgatótanácsa meghosszabbította Jacob elnöki mandátumát 2014-ig és megerősítette Thierry Frémaux-t a művészeti igazgatói poszton. Jacob mandátuma eredetileg a tavalyi fesztivál befejezésével ért volna véget. A 2008 óta Cannes-ban dolgozó Frémaux jogkörei időközben kiszélesedtek: ő válogatja a meghívott filmeket, rendelkezik a költségvetésről, dönt a személyi és a fesztivál jövőjét érintő alapvető kérdésekről.

Az évi mintegy 20 millió euróból gazdálkodó filmes mustra igazgatótanácsa tagjainak fele állami tisztségviselőkből (parlamenti képviselőkből, a mindenkori kulturális miniszterből), a másik fele pedig a filmes szakma képviselőiből (producerekből, forgalmazókból) áll.

(forrás: MTI - Vanczel Katalin)