Mint azt a rendező elmondta, a „prágai kapcsolat” akkor kezdődött, amikor néhány évvel ezelőtt az ő filmjét is beválogatták a Közép-európai Dokumentumfilmtár videókönyvtárába, amivel tulajdonképpen besorolták a klasszikusok közé. Ez alapján érkezett az idei döntnöki felkérés, az ezzel járó lehetőségek azonban behatároltak voltak, mivel a fesztivál szervezői előre meghatározták a válogatás szempontjait. Az angol nyelvű kópiával is rendelkező filmek között szerepelnie kellett egy saját filmnek, egy a 60-as- 80-as években és egy a 80-as- 90-es években készült nem fikciósnak, valamint egy fiatal tehetség által készített alkotásnak. Almási Tamás ezen kritériumok alapján Gazdag Gyula Hosszú futásodra című 1968-as filmjét azért választotta , mert egyrészt abból az időszakból kevés filmhez van angol nyelvű kópia, másrészt egy olyan klasszikusról van szó, amit a térség egyéb országaiban is éppúgy értenek majd, mint itthon. Schiffer Pál 1968-ban készült A Dunánál című munkája az egyik legkiemelkedőbb alkotás ebben a témakörben, míg Lakatos Róbert a Csendországért tavaly megkapta Magyar Filmkritikusok Díját, mint a legjobb fiatal dokumentumfilmes. Az Almási-filmográfiából pedig végül az itthon, illetve keleten kevésbé, nyugaton viszont annál inkább közismert 1992-ben forgatott Ítéletlenül került a „magyar csomagba”.

Almási Tamás pénteken indul Prágába, s csak egy hétvégét időzik a dokufilmes szeánszon, hiszen egy hét múlva újabb fesztivál várja Lyonban, ahol az Eu-csatlakozás apropóján vitát rendeznek Az út végén című film vetítése kapcsán. A fesztiválszereplések mellett a rendező pillanatnyilag a Ballagás-széria legújabb darabjának utómunkálataival foglalatoskodik. Az 1980-ban forgatott ballagást 1986-ban követte az Első találkozás, 1993-ban a Második találkozás, 2003-ban pedig a Harmadik találkozás, amelyben, ahogy az alkotó fogalmazott, a negyvenes generációról rajzolódik ki egy elég erőteljes képüzenet. A vágásnak május 15-re kell befejeződnie, ám máris folynak Almási Tamás nagyjátékfilmjének előkészületei. Ha a finanszírozási háttér összeáll, akkor a tervek szerint augusztusban elkezdődhet a Márió és a varázsló forgatása. Akinek mindez nem elég, addig is szemezgethet az Almási életműben a rendező egy hete látogatható honlapján.