Május 23-án, csütörtökön a 2002-es Beszélj hozzá! kezdi a vetítés sorozatot. A moziban két férfi ideje nagy részét egy-egy kómában lévő nő mellett tölti egy korteremben és idővel akaratlanul is elmélyül ismeretségük, mivel szerelmeik felébredésére várva egyre többet beszélgetnek egymással.

Pénteken, május 24-én Penélope Cruz Oscar-, és SAG-jelölt főszereplésével érkezik a Volver 2006-ból. A filmben Raimundát nővére felhívja nénikéjük halálhírével. Bár nagyon szerette, a temetésen nem tud részt venni, így őt is testvére képviseli, akivel szülővárosukban egy igen érdekes fejleményt közölnek: édesanyjuk szelleme visszatért a túlvilágról.

Penélope Cruz a szombati kiválasztottban is szerepel, május 25-én a Mindent anyámról kerül terítékre 1998-ból. Manuela fiát halálra gázolják, amit nehezen dolgoz fel. Azt asszony gyereke naplójából tudja meg, hogy hiányzott neki az apja, akit eltitkolt előle, mivel nem tudta, hogy adja át a tényt: a férfi már a dúskeblű Lolaként éli mindennapjait. Manuela fejébe veszi, hogy kitálal exének.

Kómák és gyászok után vasárnap könnyebb vizekre eveznek, régi vágású európai szituációs dramedyre váltanak május 26-án. 1988-ban az Asszonyok a teljes idegösszeroppanás szélénnel robbant be a köztudatba Antonio Banderas, de a jellegzetes arcú Rossy De Palmát is biztos sokan beazonosítják a kontinens vígjátékaiból. A másfélórás komédiában egy Pepa nevű színésznő és lakása áll központban. Élettársával szakítottak, mire kiderült: terhes. Miközben azon ügyködik, hogy visszahódítsa szerelmét, egyre több hasonló sorsú nővel fut össze, ami nem várt helyzetkomikumokat szül, melyekben próbál nem idegösszeroppanást kapni.

Ugyan Cruz szerepel a filmhét hétfői programjában is, az évtizedre jellemző, 1997-es erotikus thrillerben, az Eleven húsban későbbi férje, Javier Bardem kap nagyobb figyelmet, bár nem főhősként, ugyanis Victort alakítja, aki egy diszkóban összejön Elenával és szüzessége elvesztése után szerelembe esik. Amikor ismét találkozni akar vele, a lány a dílerét várja, helyette viszont kopók érkeznek, a srácot pedig lecsukják. Elena eközben összeházasodik a zsaruval, amit Victor nem akar annyiban hagyni.

 

Spanyolország Oscar nevezése volt az 1995-ös Titkom virága, amelyet május 28-án, kedden vetítenek. A 7 Goya-jelölésig jutó darab ismét a drámai vonalat erősíti. A romantikus regényeivel népszerű írónő álnéven publikál, a valóságban azonban férje munkája miatt már rég nem érzi az igaz szerelmet. Írói válságán alkohollal próbál túljutni, végül kritikusi munkát vállal, ami frissességet hozna, ám ekkor egy váratlan vendég látogatja meg.

Zárásként a legrégebbi üdvöske érkezik 1983-ból, az Áldott mélységek. Yolanda tanárból lett énekesnő, hogy fellépéseivel eltartsa drogos szeretőjét. Ő azonban túladagolja magát, a rendőrség pedig gyilkossággal gyanúsítja a lányt, akinek így menekülőre kell fognia. Egy különös apácarendnél kap menedéket, ám problémái így is megmaradnaknak.

A filmeket magyar szinkronnal vetítik.

TELJES PROGRAM

Május 23. – Beszélj hozzá!
Május 24. – Volver
Május 25. – Mindent anyámról
Május 26. – Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
Május 27. – Eleven hús
Május 28. – Titkom virága
Május 29. – Áldott mélységek