Az 1995-ben alapított Slamdance filmfesztivál célja, a feltörekvő, sokszor alacsony költségvetéssel dolgozó rendezők előtérbe helyezése, és a független filmkészítés ünneplése. 

Kárpáti György Mór Gólyatábora a tavalyi Friss Hús 4.0 rövidfilmfesztivál versenyében mutatkozott be először, ahol ezt írtuk róla: "most is egy, a világtól elszeparált környezetet mutatja be (Éjfél, Erdő, Provincia), de a Gólyatábor igencsak aktuális témát, a közelmúltban napvilágra kerülő nemi erőszak-esetek egyikét dolgozta fel, nagy örömünkre finom eszközökkel. Hiszen a rendező nem dokumentálni, hanem éreztetni akart, így nem is magát a történéseket látjuk, hanem a következményeket, a hazafelé vezető utat." A rendező két hete szabad utat kapott az első nagyjátékfilmjének elkészítésére is – az Inkubátor 2.0 egyik nyertese a Guerilla című filmterve volt.

Andrasev Nadja: A nyalintás nesze

Andrasev Nadja kisfilmjének nem ez lesz az első amerikai látogatása, a tavalyi premier óta nagyon szép utat járt be: a Cannes-i Cinéfondation szekcióban a harmadik helyzet lett, meghívták Zágrábba, Palm Springsbe, Mexikóba, Szarajevóba és Hiroshimába, és díjat kapott Denverben és nemrég Kóreában is. A Slamdance-en az animációs kategóriában versenyzik, a rendezővel még Cannes előtt beszélgettünk a "magányról, voyeurizmusról és vágyról".