Amerikai díj a Vakondoknak

A Csépai Gábor és Matusik Szilárd által készített Vakondok dokumentumfilm nyerte a Best International Cultural Documentary díjat a 2010-es nyári New York International Independent Film Festival-on. A Vakondok egy szubjektív, naplószerű mozgóképes dokumentáció, egy közép-európai főváros, Budapest független szubkultúráiról. A New York International Independent Film and Video Festival-t (NYIIFVF) 1993 óta évente két alkalommal rendezik meg New Yorkban, illetve Los Angelesben. Az idei new york-i rendezvény 2010. július 22-én kezdődött, és 8 napon keresztül adott otthont a világ minden tájáról érkező filmeseknek és filmeknek. Az elmúlt években ezen a fesztiválon mutatkoztak be többek között Andy Garcia, Ewan McGregor, Cameron Diaz, Christopher Walken, Daryl Hannah, Eva Herzigova, George Clooney, Jennifer Aniston, Willem Dafoe és Vin Diesel filmjei. A fesztivált a "független filmek hangjának" tartják, mivel igen erős médiafigyelem követi, és szinte az összes amerikai film és tv közeli cég képviselteti magát rajta.

 

vakondok_500



Moldoványi Ferenc az Európai Filmakadémia tagja

Meghívta tagjai sorába Moldoványi Ferenc filmrendező-producert az Európai Filmakadémia – tudatta a Figyelő. Az 1989-ben alapított Európai Filmakadémiát negyven európai filmes hívta életre, hogy a kontinens filmgyártásának ügyét előre mozdítsa. Az alapítók között van az azóta elhunyt Ingmar Bergman, a berlini székhelyű szervezet első elnöke, valamint Wim Wenders, Pedro Almodóvar, Theo Angelopoulos, Bernardo Bertolucci, Claude Chabrol, Federico Fellini, Stephen Frears, Marcello Mastroianni, Jirí Menzel, Nyikita Mihalkov, Szabó István, Mikis Theodorakis és Andrzej Wajda. Az EFA jelenleg 2300 európai filmkészítőt tömörít, köztük 41 magyar művészt.

moldovanyi_500



Berlini Talent Campus fiatal filmes újságíróknak

A Berlinale október 6-ig várja a fiatal filmkritikusok, és filmmel foglalkozó újságírók jelentkezését a 2011-ben február 12. és 17. között megrendezendő Talent Campus-ra. Az eseményről és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a Berlinale oldalán.